Mintha egy középkori katedrálisba lépnénk: monumentális tér, magasba szökő oszlopsorok, egymásba futó boltívek, derengő félhomály. Amiből viszont első pillantásra biztosan tudható, hogy ez nem szentély, az a színes, ólomüveg ablakok hiánya. Ez persze nem meglepő, hiszen a föld alatt vagyunk: a főváros X. kerületében, a kőbányai víztároló medencéjében.
Ez a Fővárosi Vízművek legrégebbi, ma is működő ipari létesítménye.
A víztározó természetesen az év nagy részében víz alatt van, de a 365-ből mindössze pár napra megnyitják a látogatók előtt a március 22-i, víz világnapja eseménysorozatához kapcsolódóan. Ilyenkor a két, egyenként 11 ezer köbméteres víztározó medence vizét leengedik, és az érdeklődők számára megnyitják az egyiket: bárki lemehet a föld alatti világba. Ez a világ pedig túlzás nélkül állítható, hogy valahol földöntúli is. Szépségével együtt a föld alatti, hűvös, sötét, kicsit talán nyomasztó hangulatú tér érzékletessé teszi létrejötte okát is: az 1866-os pesti kolerajárványt.
Ez a csapás győzte ugyanis meg az akkori döntéshozókat, hogy korszerűsíteni kell a főváros vízellátását. E célból épült William Lindley angol mérnök tervei alapján a mai Kossuth téren három kút a hozzájuk tartozó szivattyúházzal, ezek ellennyomó medencéje pedig a kőbányai létesítmény lett, ami azonos magasságban van a Gellért-heggyel, hogy a rendszer a gravitációs elven működhessen.
A Kossuth téri kutakat a Parlament építése miatt megszüntették, de a kőbányai víztározó maradt.
A medencék aprólékos munkával, tégláról téglára, olasz mesteremberek segítségével épültek.
Némelyik téglában most is jól látható a felirat: „Tatai Uradalmi Téglagyár”. A fél méter vastag téglafalakat kívülről agyagréteggel borították, majd föld került rá. A medencék egyenként 1541 négyzetméteresek, hosszuk 66, szélességük 24, magasságuk pedig 11 méter. A belmagasságból üzemszerűen 8 métert töltenek fel vízzel.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!