„Nem hátralépés, hogy a skótok nemmel szavaztak a függetlenségre” – nyilatkozta Arthur Mas katalán elnök a referendum másnapján, bár elismerte, jobban szerette volna, ha az ország önálló lesz. Ha a skótok kiváltak volna az Egyesült Királyságból, azt Európa összes szeparatista mozgalma, de különösen Katalónia fegyverként használhatta volna a központi kormányzattal szemben, hiszen Mas novemberben hasonló népszavazást akar rendezni a Spanyolországtól való elszakadásról. Igaz, kissé szégyenlősen, csak véleménykérő referendumként emlegetik Barcelonában, de Madrid ezt nem nagyon hiszi, ezért is figyelmeztetik a katalánokat, hogy a spanyol alkotmány nem teszi lehetővé a kiválást.
Mindenesetre vannak, akik „elszakadási pánikot” látnak Európában. A kontinensen 40 függetlenségi mozgalmat tartanak számon, de jelenleg alig fél tucat olyan elszakadási törekvés van, amely valós politikai kockázatot jelent, újrarajzolhatná a kontinens térképét. A baszkokat és a korzikaiakat leszámítva jellemző rájuk, hogy relatíve gazdag és fejlett terület lakói, akiket történelmi vagy etnikai szálak fűznek össze, és úgy érzik, a központi költségvetéshez hatalmas összegekkel járulnak hozzá, de ezért cserébe túl keveset kapnak. Skócia esetében is az volt a döntő érv, hogy nem akartak a brit unió többi tagjával osztozni a partjaik mentén kitermelt energiakincsen, és ehhez megalkották a háromszáz éves elnyomás ideológiáját. De Velence meglehetősen újdonsült önállósulási tervei mögött sem csak és kizárólag a városállam történelmi hagyományai rejtőznek, hanem az, hogy a turisztikai és kereskedelmi központ nem szeretné tovább finanszírozni a nagyságrendekkel szegényebb Dél-Olaszország évtizedek óta hiábavalónak tűnő felzárkóztatását.
Márciusban ötnapos online szavazást tartottak, amelyet Róma nem ismert el, a döntő többség az elszakadásra voksolt. A skót függetlenségi mozgalom számára egyértelmű volt, hogy minél hamarabb csatlakozni akarnak az EU-hoz: a kampányban azt ígérték, másfél év alatt az új állam is tagja lehet az európai közösségnek. Noha több különböző EU-s forrás is azt nyilatkozta, ez korántsem ilyen egyszerű, paradox módon az elmúlt két évtized uniós reformjai nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a skót önállóság kérdése egyáltalán felmerült. A 17. században kialakult modern nemzetállam, ahol a központi kormányzat egy jól körülhatárolható terület etnikailag lehetőleg homogén népessége felett gyakorol hatalmat, a globalizáció hatására bomlani kezdett.
Egyfelől a nemzetállami szint alatt, a kisebb régiók, városok szintjén összpontosul a hatalom, illetve több országból álló területegységeken. Klasszikus példája ennek az EU, ahol az államok egyre több hatalmat adnak – leegyszerűsítve – Brüsszelnek, míg a központ igyekszik minél nagyobb teret engedni azoknak a döntéshozóknak, akik nem az állami szintet, hanem az az alattit képviselik. (Ezért kellett az uniós csatlakozás után is létrehozni az olyan statisztikai egységeket Magyarországon is, mint például a közép-dunántúli vagy észak-alföldi régió.)
A Belgiumból Flandria kiválását szorgalmazó Új Flamand Szövetség (N-VA) az EU-ban kifejezett lehetőséget lát arra, hogy hosszú távon létrejöjjön egy „régiók Európája”, ahol a nemzetállam megszűnik, és csak a kisebb területi egységek és az unió között oszlik meg a hatalom. Így egy csapásra megoldódna a flamandok másfél évszázados problémája: a gazdaságilag jóval fejlettebb terület nem lenne többé a számbeli fölényben lévő vallonok politikai dominanciája alatt.
Ebből a szempontból az integráció sikertörténet, ahol a kis nemzetek számára gazdasági és külpolitikai biztonságot nyújt az unió. De a közel hatvan éve létező együttműködés tapasztalatai és mostani pénzügyi válság is rávilágított arra, mennyire erősen él az emberekben az „enyém-tied” logika. A legjobb példa erre maga Nagy-Britannia, ahol Margaret Thatcher miniszterelnök az 1980-as években valóságos hadjáratot indított Brüsszel ellen, hogy a szerinte túlságosan magas befizetések egy részét utalják vissza. Mindez annyira jól sikerült, hogy a szigetországnak ma is jár visszatérítés, és a skót függetlenségnek az egyik legnagyobb problémája az volt, hogy szétzilálhatta volna ezt a jól bevált rendszert.
Noha a csütörtöki referendum eredménye nem változtatott a kialakult helyzeten, maga a tény, hogy népszavazást lehetett tartani a kiválásról, máris jelentős előrelépés, és valószínű, hogy más országokban is megismétlődik majd. Ugyanakkor nehezen elképzelhető, hogyan lehetne tagja a szolidaritásra épülő EU-nak egy állam ország, amely éppen azért szakadt el az anyaországából, mert úgy érezte, túl sokat fizet a közösbe.
Legyen Kedves! A véleménykülönbség senkit nem tesz ellenséggé. Tartsa ezt észben, amikor megkér valakit, hogy osztozzon az Ön hitében. Igen, tiltakozzon! De tiltakozzon a düh és az erőszak ellen is.
Közszolgálati plakát a skót népszavazás alkalmából
Civilizált elutasítás
„A szavazólapon egyszerű kérdésre kellett igennel vagy nemmel válaszolni: egyetért-e azzal, hogy Skócia független ország legyen?” – meséli Zsuzsa Farrell, Edinburgh-ban élő reklámszakember, kinek városában, nem meglepő módon, a nemek győztek, ugyanis itt magasabb státusú, gazdagabb emberek laknak és bankok, biztosítók központjai sorakoznak. Eleinte volt olyan terv, hogy harmadik opció is lesz a szavazólapon (devolution max), amely a kül- és hadügyi kérdéseket leszámítva önrendelkezést biztosított volna a skótoknak, ám végül David Cameron, az Egyesült Királyság miniszterelnöke ezt elutasította. Amikor úgy tűnt, az igenek állnak nyerésre, Cameron és a két másik nagy párt (a liberális és a munkáspárt) vezetője Skóciába látogatott egy ígéretcsomaggal, amit a brit parlament nem is hagyott jóvá. Ezért az igennel szavazók pesszimistább része nem bízik ezeknek az ígéreteknek valóra váltásában, s félő, hogy újra apátiába esnek és elfordulnak a politikától. „Nagyra tartom, hogy kialakult egy alulról szerveződő mozgalom, ami energizálta a társadalmat. A fontos az, hogy ez az új energia ne lohadjon, hanem a pozitív változások irányába hasson” – magyarázza Zsuzsa, aki szerint a skót népszavazás egyik legnagyobb tanulsága az lehet a magyarok számára, hogy a vélemények különbözősége ellenére is lehet civilizált hangnemben kampányolni és voksolni. Megjegyezte, hogy csupán egyetlen hetilap állt ki a skót függetlenség mellett, még az Independent is a nevével ellentétes véleményen volt.
(K. V.)
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
