Miért kockáztatta meg Kövér László, hogy egy ügyben ismét párton belüli különvéleményt hangoztasson? Az újdonsült házelnök ezúttal televíziós nyilatkozatában az 1998–2002 közötti háromhetes ülésezési rendszer felújításának ötletét azzal is indokolta, hogy a Ház túlterheltsége miatt sok esetben összecsúszik a plenáris ülés a bizottsági ülésekkel, emellett most nehéz biztosítani, hogy a képviselők hazatérjenek családjukhoz, vagy meglátogassák a választókat.
A Kövér által említett túlterheltség valóban létezik: annak a következménye, hogy a törvénykezési úthengert működtető Fidesz olyan mennyiségű törvényt prezentált a Kossuth téren, amelyet sem az ellenzéki pártok, sem a független szakértők nem tudtak előzetesen megvitatni. Információink szerint a túlterhelésnél Kövérnek komolyabb aggodalma inkább az, hogy a heti ülésezés több alkalmat ad az ellenzéknek interpellációkra, nehezen megválaszolható azonnali kérdésekre, és ez muníciót adhat a médiának. A viták élesedését azonban semmiképpen nem fogja tudni megúszni a kormányzó párt. Az Orbán Viktor gazdasági agytrösztjéhez tartozó Mellár Tamás a Heti Válasz legutóbbi számában pártálláspontból indul ki és ahhoz tér vissza: e szerint a miniszterelnöknek igaza van, az IMFfel szakítani kell. Emellett azonban Mellár részletezi a szakítás ügyében aggodalmaskodók véleményét, így azt, hogy ez a lépés rövid távon jelentős költségeket jelent az országnak, a forint árfolyama gyengül, és ezzel még nehezebb helyzetbe kerülnek a devizaadósok. Közben a kamatláb növekszik, tehát az államadósság terhei is súlyosbodnak. Ráadásul le is minősíthetik az országot. Mindezeket a megállapításokat nem is boncolgatja egyenként, minden programszerkesztő ismerős logikája szerint (aranytojást tojó tyúk) azt fejti ki, hogy az említett rövid távú konzekvenciákat vállalni kell a hosszú távú célért. „Az IMF kitessékelése rövid távon valóban súlyos terheket ró az országra… Az eddig igen szűkös mozgástér most még jobban beszűkül, ezért további egyensúlyjavító intézkedésekre van szükség a huszonkilenc ponton túl is.” Nem kell pénzügyi szakértőnek lenni, hogy előre jelezzük: Orbán a hosszú távú célok érdekében újabb pontokkal fogja kiegészíteni a huszonkilencet. Nem tudni, hánnyal, vagy hogy mennyi a rövid táv, ezeket egyelőre titkolják. Közben annak sulykolása folyik, hogy az előttünk álló időszakot meg lehet úszni strukturális reformok nélkül. A jelek szerint gombhoz készül a kabát: a terveket a politikai célokhoz igazítják, amelyeket a miniszterelnök háttértanulmányok, hatásvizsgálatok nélkül jelölt ki. Ismert a devizahitelesek megmentésének jó ideje stagnáló programja, amelyhez újabb projektek társultak. A legutóbbi a magánpénztárak ügye: a kormány gyakorlatilag államosítaná ezeket, és forgalmukat beszámítaná a költségvetésbe, ezzel 2600 milliárd forinthoz jutna, és évi 300 milliárd forinthoz közelítő bevételhez. Ilyen statisztikai trükkel tudná 1,2 százalékkal csökkenteni a hiányt. A javaslat kapcsán ugyan mutatkozik némi mozgástér a kormány számára, ám egyelőre kevés a támogató a tagállamok között; ezt Angela Merkel német kancellár nyomatékosította a magyar kormányfővel való találkozóján. A forgatókönyv társszerzői, mint Kövér, vagy Mellár, már tudhatják, hogy társadalmi kiábrándulást növekvő feszültség nélkül megúszni nem lehet. Hogy is lehetne: csak júniusban 600 milliárd forinttal növelte meg a gyenge forint a devizaadósok hátralékát! A késedelmesen törlesztett hitelek elérték az egész hitelállomány 20 százalékát, és ha a forint még 5-10 százalékot romlik, lehet, hogy a banki ügyfelek többsége nem tud majd szabályszerűen törleszteni. Egy dolog arra készülni, hogy a kormány ősszel erősebb kritikai pergőtűzbe kerül a parlamentben, tehát a támadások lehetőségét csökkenteni kellene. Egész más dolog lenne a tárgyalási pozíciókat a megegyezés érdekében a hazai és nemzetközi realitásokhoz igazítani. Ehhez persze ezeket tudomásul kellene venni.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
