1992. szeptember 4-én – a kelet-közép-európai térségből elsőként – a Fideszt felvették a Liberális Internacionálé teljes jogú tagjai közé. Akkoriban még olyan célok mentén meneteltek, mint a szabadságon alapuló társadalmi fejlődés, a személyes felelősség és a szélsőségek elutasítása.

 
Orbán Viktor és Kövér László - archív felvétel, 1992.

Orbán Viktort a szervezet egyik alelnökévé választották, alig négy hónappal később pedig bekerült a szűkebb, tíztagú vezetőségbe is – 1999-ben ő tartotta az LI kongresszusának megnyitó beszédét, a liberalizmust mint a fejlődés egyedüli lehetőségét emlegetve. Aztán valami megszakadt, ahogy mondani szokás. 2000 őszén a párt kilép a nemzetközi szervezetből, és egy hajtűkanyarral az Európai Néppárt felé fordul. Mert jó az a liberalizmus, de a keresztény, konzervatív értékek, elvek ide vagy oda, „még jobbak”.
 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!