Zajlik az intézményvezetők értékelése – nem mindenhol problémamentesen. A tanulságokra azonban még várni kell.

Éppen két éve keltette első nagy igazgatókinevezési hullámát a KLIK, vagyis a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ. Bár működésük addig sem volt botrányoktól mentes, a 2013-as igazgatóváltások igazán nagy indulatokat kavartak. Több helyen merült fel a gyanú, hogy a tantestületek által támogatott pályázók helyett olyan embereket neveztek ki az intézmények élére, akik ilyen-olyan, kormány közeli kapcsolataik miatt erősebb hátszéllel rendelkeztek.

Akkor még Hoffmann Rózsa volt a köznevelési államtitkár, így ő írta alá 2013 augusztusának elején annak a 428 intézményvezetőnek a kinevezését, akik akkor kerültek posztjukra. Most eljött az első komolyabb számvetés ideje: kétévente kötelező az intézményvezetők munkáját értékelni. Ez a pedagógusok feladata, ám sokuk korántsem végzi szívesen.

Hogy miért? Talán érthető a félelem, ha egy Heves megyei általános iskola tanítónőjének szavait idézzük. „Csak okosan – ezt mondta az igazgató, miután bejelentette, hogy lesz ez az értékelés. Kacsintani ugyan nem kacsintott, de azért értettük, mire célzott” – meséli Kriszta. Az elmúlt két év elmondása szerint nem volt zökkenőmentes, a tantestület ugyanis eleve nem támogatta az új igazgató kinevezését, legfőképp azért, mert nem ismerték sem őt, sem munkásságát. Azért belerázódtak a közös munkába, de az értékeléstől tartanak, bármennyire is remélik, hogy az abban leírtak nem jutnak vissza az igazgatóhoz, erre viszonylag kevés garanciát látnak. Így viszont félnek, ha nem is a megtorlástól, de a további hűvös légkörtől biztosan.

Még ennél is kevésbé bizalomgerjesztő helyzetről számolt be egy másik, szintén általános iskolai pedagógus. Ők is kitöltötték a kérdőívet, amelyet azonban maga az igazgató akart begyűjteni. Csak a helyi tankerületi vezető határozott felszólítására tett le eme szándékáról, ám amikor végül az eredmények elkészültek, s kiderült, hogy az ötfokú skálán alig 2-re értékelték összességében munkáját a tantestület tagjai (bár erről ők hivatalos tájékoztatást nem kaptak, csak „fű alatt” értesültek az eredményről), érezhetően feszültté vált a helyzet.

A mostani helyzet itt is – és másutt is – arra világít rá, hiába jó elgondolás az intézményvezetők munkájának rendszeres felülvizsgálata, ez is inkább a pedagógusoknak okoz újabb fejfájást. A lapunknak mesélő tanárok elsősorban még mindig attól tartanak, hogy a nyakukra telepedő KLIK, illetve a kirendelt tankerületi felügyelő egyáltalán nem garantálja, hogy véleményüket biztonságosan mondhassák el, miközben sok iskolában már az is zavart okozott, hogy a két éve kinevezett igazgatók (akik helyenként meglehetősen aggályosan kerültek posztjukra) inkább „erőből” igazgatnak, és kevéssé keresik a konszenzust munkatársaikkal, beosztottjaikkal. Ezen nemhogy nem javít, de inkább tovább ront a mostani értékelés, bár a pedagógusokban azért él a remény, hogy a problémákat sikerül ésszerűen, együttműködve megoldani.

Természetesen kíváncsiak voltunk arra, a KLIK hogyan értékeli a beérkező eredményeket, és milyen változtatásokat, átszervezéseket tervez azok kiértékelése után – ha egyáltalán terveznek ilyet. Lapzártánkig kérdéseinkre nem érkezett válasz.

Az idei év sem mentes ám a kinevezési botrányoktól: a budafoki Budai Nagy Antal Gimnázium élére például azt a Manolovitsné Erdőközi Orsolyát nevezte ki Czunyiné Bertalan Judit köznevelésért felelős államtitkár, akinek pályázatát (és személyét) sem a tantestület, sem a szülői és a diák-munkaközösség nem támogatta. A tiltakozások ellenére szeptembertől elméletileg már az ő égisze alatt kezdődik meg a tanév. Hacsak az az el nem hanyagolható tény nem befolyásolja ezt, hogy Manolovitsné pályázatáról időközben kiderült: egy másik kolléga, nevezetesen Győri Istvánné 2013-as pályázatából emelt át komplett részeket (magyarán plagizált). A dolog további szépséghibája, hogy Győri Istvánné még csak nem is egy gimnázium, hanem a tiszaalpári általános iskola igazgatói székét pályázta meg...

 

2013 augusztusában
588 oktatási intézményben járt le az igazgatók megbízatása
65 helyen automatikusan meghosszabbították az addigi igazgató kinevezését
523 pályázatot írtak ki
638-an pályáztak
428 helyen volt eredményes a pályázat
95 iskolában kellett új pályázatot kiírni, így csak a tanév megkezdése után került igazgató az intézmények élér

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!