A Bakony tájsebeit térképeztük fel a bakonyi erőmű felkérésére, amikor megláttuk a vörösiszap-tározót – mondta a Vasárnapi Híreknek Bakó Gábor tájökológus, az Interspect Kft. egyik vezetője.

 

 

„A későbbi katasztrófa helyszínéről még júniusban készített légi felvételeket, és a »legcsúnyább« 16 objektumról készített felvételt ökológusoknak mutattuk meg”, közölte Bakó, aki szerint „sem minket, sem őket nem terhel semmilyen felelősség, hiszen a hónapokkal később bekövetkezett pusztítást nem tudhatták előre”. A júniusi képeket az archívumban tároltuk, majd a katasztrófa utáni felhívásoknak eleget téve, ingyen közzétettük. A WWF (World Wide Fund for Nature, azaz Természetvédelmi Világalap) volt az első, amelyik érdemben foglalkozott a képeinkkel, amelyeken a logónk is szerepel, onnan vette át jó néhány médium. „A bajt nem láthattuk előre, ha sejtettük volna, biztosan megkeressük az illetékes szerveket. Egyszerűen települések közelében olyan objektumot észleltünk, amelynek anyaga hatással lehet a környezetére, és befolyásolhatja a mikroklímát, ezt akartuk felméretni szakemberekkel. Én a talajhoz, a növényzethez, a tájhoz értek, így nem tudom, hogy a tározóról készült képeken látható-e a későbbi repedésre utaló jel, ezt építőmérnök tudná megmondani”. A cég érdeklődésének középpontjában elsősorban környezeti problémák (külszíni fejtések, bányatavak túlterjeszkedése, szennyeződések, allergén növényfajok terjedése), természetvédelmi területek állnak, de légi fényképezéssel műszaki, tudományos és környezetvédelmi projektek megvalósítását is segítik. Ilyen esetekben a repülési engedélyeket a megrendelő intézi, ezért Bakó állítása szerint repülési engedélyekkel sohasem volt problémájuk. Mint mondta, a légi felvételből származó információ becsült adat, csak a helyszíni mérések tudják a lehetséges katasztrófát kimutatni, és ez a bevett gyakorlat. „Egy repülés néhány százezer forintba kerül, az ár függ a fotózandó objektumoktól és a kép kívánt felbontásától, minőségétől is. 2-3 hét alatt felmérhető lenne az összes kockázatos objektum. Csak finanszírozó kellene, mert a vizsgálat költségein kívül az összehasonlítási alapot adó korábbi állapotokat és a jogi állapotokat megjelenítő adatok beszerzése is sokba kerül” – állítja Bakó Gábor.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!