Erzsébetfalva nagyközség (1924-től Pesterzsébet városa, a mai XX. kerület) a századfordulón melegágya volt a tbc-nek (tuberkulózis, gümőkór). A javarészt szegény munkásokból álló, frissen és tömegesen bevándorló lakosság hihetetlenül rossz körülmények között élte mindennapjait. 1924-ben az 50 ezer lakosú városnak még nem volt vízvezeték-hálózata, az emberek (sokszor fertőzött) kutakból ittak, ami miatt szinte állandósultak a tífuszjárványok.

Csupán egyetlen utca volt lekövezve, ezért jobbára portengerben úszott a település; a piacon uralkodó higiénés viszonyok fertelmesek voltak; mivel a hulladékszállítást ekkor még nem oldották meg, minden szemét az utcákon és a házak udvarain rohadt. A zsúfolt munkáslakásokban a tbc-s beteg együtt élt, sokszor egy ágyban is aludt az egészséges családtagokkal, az elhalt beteget otthon ravatalozták fel.

A tarthatatlan helyzet – a lakosság tömeges elhalálozásáért 25-30 százalékban a tbc volt a felelős – megoldására 1921-ben az egyik helyi orvos, dr. Szalai Jenő (1873–1949) a helyi Munkásotthonban mutatta be az általa csodaszernek tartott Friedmann-féle oltást és nyitotta meg ingyenes rendelését.

A későbbi tüdőgyógyász-főorvos egész pályafutását a pesterzsébeti tüdőgondozásnak szentelte, irányította az 1925-ben nyitott első, majd az 1936-ban felavatott második pesterzsébeti Tüdőgondozó Intézetet. Amikor még a tbc egyetlen gyógymódja a hosszadalmas és költséges szanatóriumi kezelés volt (amit természetesen a munkások nem tudtak maguknak megengedni), Szalai tömegesen alkalmazta Pesterzsébeten a Friedmann-féle oltást – igen eredményesen. Azonban nem csak ez az oltás volt különleges és korát meghaladó kezdeményezés a tbc kezelésében és megelőzésében.

Eltérően az ország többi városától, 1926-ban Pesterzsébeten a betegség kötelező bejelentéséről szóló helyi szabályrendeletet vezettek be, amit a népjóléti minisztérium is elfogadott. Innentől kezdve a helyi orvosoknak kötelező volt bejelenteni nemcsak a teljesen kifejlődött, hanem a kezdődő vagy betegséggyanús eseteket is. A gondozónő azután meglátogatta ezeket a betegeket, akiket felvilágosított a higiénia fontosságáról és rábeszélte a családtagokat is, hogy keressék fel az intézetet, ahol ingyenesen kezelték, beoltották őket. Az elhaltak jegyzékét az anyakönyvi hivatal megküldte az intézetnek, amely gondoskodott a lakás fertőtlenítéséről, a hozzátartozók megvizsgálásáról. A felnőtteknek és iskolásoknak rendszeresen oktató előadásokat tartottak. Mindennek eredményeképpen 1927-ben már szenzációszámba ment a pesterzsébeti tuberkulózisstatisztika a fővárosi sajtóban.


A politika is közbeszólt

Eredményei ellenére dr. Szalai munkájának ellenzői is akadtak szép számmal. A támadásokat dr. Parassin József, a Központi Tüdőbeteg-gondozó igazgató-főorvosa indította, aki elsősorban Szalai statisztikai adataiba kötött bele. 1930-ban a Népszava hiába számolt be arról, hogy Pesterzsébeten a tüdővész-halálozási statisztika hét év alatt 50 százalékkal javult, rosszakarók a helyi politikai életben is megtalálhatók voltak bőven, így Szalai doktornak nemcsak a tudományos körökben kellett harcolnia igazáért, hanem meg kellett védenie magát a sorozatos feljelentésekkel szemben is. A községi választások előtt ugyanis minden alkalommal megindult a gyűlölettől szított választási agitáció, amely nem kímélte a nyomorbetegséget kezelő akciót sem. Megvádolták a városvezetőséget azzal, hogy statisztikát hamisítottak és kijavították a halálozási anyakönyvben a halálozási okokat. Több alkalommal is vizsgálat indult, de a támadásokat mindig alaptalannak találták.

Az Országos Statisztikai Hivatal kimutatása szerint Pesterzsébet 1925-ben a 36. helyen állt a magyar városok között a tbc okozta halálozási adatokat tekintve, ’32-re azonban fordult a kocka: ezen a településen haltak meg a legkevesebben a kór miatt. Látva a kimagasló eredményeket, a ’30-as évek második felében a helybeli Fiókorvos-szövetség is többször támadásba lendült a nagyon szigorú, már tíz éve hatékonyan működő pesterzsébeti tuberkulózis-szabályrendelet ellen.

Az indok: a városi szabályrendelet a helyi orvosi karnak és betegeknek ok nélküli és felesleges zaklatásokat okoz. Különösen azt sérelmezték, hogy a tuberkulózist az orvosok kötelesek már kezdeti stádiumban bejelenteni. Szerintük ez a gyakorlat az egyéni szabadságot és az emberi jogokat is korlátozza. A helyi orvosok azonban nem csináltak titkot abból, hogy elsősorban a magánorvosi praxisuk veszélyeztetése zavarja őket, pedig a tüdőgondozóban csak szegénységi bizonyítvánnyal rendelkező betegeket kezeltek, minden díjazás nélkül. Az indokok között szerepelt, „szokatlannak és furcsának tartják a fellebbezők, hogy a gümőkór prevenciója terén korunkat megelőző intézkedéseket létesítsünk”. Nem tartották indokoltnak azt sem, hogy Pesterzsébeten szélesebb legyen a bejelentési kötelezettség, mint más városokban.


Oroszba oltva

A II. világháború alatt a legelső angol légitámadás alkalmával megsemmisült a város tüdőgondozó intézete. 1947-ben az első pesterzsébeti polgármester, dr. Chikán Béla egykori házát rendezték be tüdőgondozónak, és az utcát Robert Koch után nevezték el. Az idős és nagy szaktekintélyű dr. Szalai Jenő helyét fia, dr. Szalai Ferenc vette át és energikusan, nagy ügyszeretettel kezdett hozzá a munkához.

1947-ben a tbc elleni harc újabb fejezete kezdődött meg Magyarországon az újszülöttek BCG-oltásának (Bacille Calmette-Guérin) bevezetésével és a háborút követően nagy lendületet vett a tüdőgondozói hálózat kiépítése is. Azonban a rémhírkeltés ezúttal is megindult. A lakosok attól tartottak, hogy a BCG-oltással az orosznyelv-tudást fecskendezik a gyerekekbe, terméketleníti az embereket, megrontja a lányokat. Akit beoltanak, annak csillag nő a homlokán, vagyis kommunista lesz.

Azonban a szigorú prevenciós munka megindulásával: a tüdőgondozói hálózat kiépítésével, a tüdőszűrés rendszeresítésével, ingyenes gyógykezeléssel és (’54-től) a kötelező BCG-oltással az 1938-as szinthez képest az ’50-es évekre a halálozás az egytizedére csökkent.



Dr. Szalai Jenő munkásságát és a tüdőbaj ellen vívott harcát mutatja be többek között a „Doktor úr, kérem… Egészség-ügyek és orvostörténetek Pesterzsébeten” című helytörténeti kiállítás a pesterzsébeti Gaál Imre Galériában július 30-ig.
 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!