Bár a Fed „házi újságírója”, Jon Hilsenrath egyszer azt találta mondani, hogy a büfében zajlanak a legfontosabb szakmai viták, kár lenne lebecsülni a zártkörű bankárklub jelentőségét. Különösen, hogy az előző Fed-elnök, Ben Bernanke rendre itt jelentette be az egymást követő válságkezelő intézkedéseket.

Többek közt a hatvanas években népszerű Tvisztről elkeresztelt kötvénypiaci beavatkozást, vagy a „mennyiségi lazításnak” becézett ezermilliárd dolláros piacélénkítéseket. Ennek során a Fed mesebeli kiskakasként szívta fel az úgynevezett „toxikus eszközöket”. Egyaránt vásárolva rossz kötvényeket, fedezetlen hitelleveleket és eladhatatlan ingatlanok jelzálogához kötött értékpapírokat. Utóda, Janet Yellen pedig úgy üzent két éve a világnak, hogy „elfelejtett” meghívót küldeni a konferenciát addig uraló befektetési bankároknak. Mondván, a válságnak és a bankmentésnek vége, immár a kilábolás van napirenden. Kerüljenek hát terítékre a munkaügyi témák. Más szóval, Jackson Hole olyan, mint valami globális pénzügyi barométer.

Ezúttal mindenki arra fókuszál, vajon mit mond Janet Yellen Fed-elnök az amerikai kamatemelésről. Ami immár második éve érik, de mindig közbejön valami. Valójában semmit sem várhatunk tőle, legalábbis semmi kézzelfoghatót. Ha valamikor, akkor éppen most lehet igaza Hilsenrathnak, s tényleg a büféasztalokat kell figyelni. Látványosan két táborra szakadtak ugyanis a világ vezető jegybankárai. Miközben a tengerentúlon már az a kérdés, hogy miképpen lehetne lecsapolni a válságkezelés mocsarát, vagyis begyűjteni a piacokon pangó pénzt. Ami alsó hangon is 4000 milliárd dollárra becsülhető, s immár csak az üres spekulációt szolgálja. Nagyban akadályozva az amerikai gazdaság talpra állását.

Japán és Európa fáziskésésben van. Ott jóval később kezdődött és még mindig folyik a piacok árasztása. Számolatlanul ömlik az ingyen pénz a kötvényvásárlási programokba. Mondhatni, még lélegeztetőgépen tartják a nemzetgazdaságokat. Az amerikai jegybankárok pedig csapdahelyzetbe kerültek, hiszen szigorítaniuk kéne, de a tokiói és a frankfurti lazítás miatt a legenyhébb szigor is duplán hatna. És akkor még nem számoltunk a Brexit-szavazás nyomán kármentést végző londoni jegybankárok „csavarlazító” lépéseivel.

Sanszos tehát, hogy a „büfében” az amerikai héják és a világ galambjai zártkörű liciten egyeztetik: vajon ki, kinek mijére, mikor és mivel lépne.


Magyar hatás 
Miért fontos nekünk, hogy miként alakul a még mindig zérus közeli amerikai alapkamat? Nos, többek közt azért, mert a magyar gazdaságpolitika a gyenge forint exportélénkítő hatására épül, amit a történelmi mélyponton, kevéssel 1 százalék alatt pihegő irányadó ráta támogat. A magyar állampapírok alacsony kamatozása azért nem gond egyelőre, mert az amerikai kötvények még kevesebbet fizetnek. Ám, ahogy a Fed feljebb tornázza a mostani negyed-fél százalékos sávból a maga kamatszintjét, a magyar alapkamat sem maradhat a mostani 0,9 százalékon, mert elolvadna a kockázati felár. Ugye, miért venne valaki bóvli besorolású magyar állampapírt, ha a megbízható amerikai kötvény ugyanannyit fizet? Egy magyar kamatemelési periódus pedig a forintosított devizahitelek kényelmes törlesztőit duzzasztaná kellemetlen szintre. Historikusan alacsony, mondhatni padló közeli kamatszinten történt a hitelek átváltása. Az árfolyamkockázat ugyan eltűnt a forintosítással, de helyére lépett a kamatkockázat. Kinek mijére, mikor és mivel lépne.
 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!