Több rendőr volt mint gárdista szombaton délelőtt a Hősök terén, ahol a Magyar Nemzeti Gárda új tagokat avatott, és március 15-ét is megünnepelte.

 
Bár a gárdát 2009-ben betiltották, szombaton új tagokat avattak a Hősök terén

Gördeszkás fiatalok és babakocsit tologató családok helyett árpádsávos, jobbikos zászlót lengető gój motorosok, valamint terepszínű nadrágot, bakancsot, egyenpólót viselő gárdisták foglalják el a szombat délelőtti napsütésben a Hősök terét, amelyet a rendőrök csoportokat alkotva állnak körbe. A pár száz fős rendezvényt a BRFK betiltotta, ám a Jobbik jogsegélyszolgálata felülvizsgálati kérelmének helyt adott a Fővárosi Törvényszék. Bár a gárdát még 2009-ben betiltották, azóta több rendezvényt is tartottak. Az ezek miatt indított szabálysértési eljárásokban született bírósági döntésekből kiderült: a rendőrök csak akkor léphetnek fel, ha a betiltott szervezet egyenruháját viselik, annak jelsza­vait ismétlik, illetve alakzatban mozognak. Így a gárdisták törökülésben, az alakzat felvételének látszatát elkerülve követik az eseményeket, esküt is féltérdükön gubbasztva tesznek, magukban mondva a szöveget, sőt a Himnuszt sem éneklik el, hiszen ha felállnak, az már alakzat.

A Szépművészeti Múzeum előtt kéttucatnyi, „No Racism, Stop Racism” feliratot mutató ellentüntető. Velük szemben, a Műcsarnok előtt a Magyar Nemzeti Gárda szimpatizánsai váltják meg a világot. Utóbbiakat hallgatva egyértelművé válik: generációk felett képes hidat ívelni a zsidózás, cigányozás, és összeesküvés-elméletek gyártása. Az elhangzottakból csak annyit emelnénk ki, hogy a zsidók a cigányokat biológiai fegyverként felhasználva fogják lemészárolni a magyarokat, hogy a millások is csak azért tüntetgetnek, mert kell nekik a „kampósok” pénze, továbbá hogy Vona Gábor Jobbik-elnök „hülye zsidó lett”, mert a jelenlétével kellene támogatni a gárdistákat, nem a parlamentben mutyizni. A két tábor között egyébként egy rövid szóváltáson kívül nem alakul ki konfliktus. A Műcsarnok oldalában lévő parkolóba nagy hanggal érkeznek a gój motorosok, akik show-elemeket vegyítve parkolásukba a büszkeség és meghatottság csillogását váltják ki az őket figyelők tekintetéből. A téren kisebb atrocitás történik: egy hatvanas szakállas férfi a rendőröket fényképezi, akik lefogják, és kihozzák onnan. Ez némi zúgolódást vált ki a frontvonalon túl álldogálókból, néhányan be is kiabálnak a rendőröknek, ám rájuk szólnak, ne ordítsanak, ők csak provokálnak. A földalatti irányából egy hajléktalan érkezik, a Fedél Nélkül című újságot árulja, némelyekhez a következő szöveggel fordul: „Ne aggódjon, ez nem újnyilas”. Majd arról tájékoztat, a gárdát pártolók nem szívesen veszik a lapot. „Pedig olvashatnának Székely Éva olimpiai bajnok úszónőről, akit annak idején a nyilasok lőttek majdnem agyon” – teszi hozzá. Az avatás végül rendőri intézkedés nélkül, békésen zárult.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!