Silvio Berlusconi ideje alatt sajátos kép alakult ki az olasz politikai elitről. Az unga-bunga partikat és magamutogatást elnéző mosollyal kezelte a világ napsütésben szegényebb fele, de mára a két Mario, azaz Monti kormányfő és Draghi, az Európai Központi Bank (EKB) elnöke megváltoztatták az olaszokról kialakult képet.
Mario Monti szöges ellentéte Berlusconinak. A komoly arckifejezésű, szikár, ősz úriemberre nézve nem a dolce vita jut eszébe az embernek. De talán éppen ebben rejlik a sikere. Ugyanis a kormányfőt gyakran vádolják azzal, hogy fogalma sincs a mindennapi emberek életéről, aki erre csak annyit mond: ez nem is baj. Az olasz politikusok éppen azért halmozták fel a GDP 120 százalékát meghaladó államadósságot, mert túlságosan meg akartak felelni a választóknak. Montit nem a szavazók választották, nem is akar indulni a posztért 2013-ban, ha lejár a mandátuma, és nem is akar megfelelni a népnek. Így az olaszok hiába tiltakoznak a mintegy 20 millió eurós megszorító csomag miatt, az egykori közgazdászprofesszort ez hidegen hagyja. Ha engedne, akkor Olaszország is csőd közeli helyzetbe kerülne, ahonnan már nincs visszaút: az unió negyedik legnagyobb gazdaságának megmentését már nem bírná el az EU.
Ettől azonban nem kell tartani. Monti már a 2000-es évek elején is bizonyította, mennyire könyörtelen tud lenni: ő volt az a belső piacért felelős európai biztos, aki a lobbival mit sem törődve megindította az eljárást a Microsoft amerikai óriásvállalat ellen, melynek végén az EU – példátlan módon – a versenyjogi szabályok megsértéséért 496 millió euróra bírságolta meg a céget. Akkoriban némi iróniával egy videojáték szereplőjére utalva „Super Mariónak” becézték Montit, az amerikai Time magazin pedig A legfontosabb ember Európában címmel írt róla.
Az előítéletekkel a másik olasznak, Mario Draghinak, az EKB elnökének is meg kellett küzdenie. A beiktatását némi piaci aggodalom előzte meg, mert az elemzők attól tartottak, hogy a korábbinál lazább monetáris politika veheti kezdetét azzal, hogy az „északi” jegybankárok után egy mediterrán bankár ülhetett az Európai Központi Bank székébe. Nos, a várakozások „nem úgy” igazolódtak. Draghi nem változtatott az EKB szigorú kamatpolitikáján. Ám az elődeinél aktívabb a gazdaságélénkítő eszközök használatában. A Monti-féle megszorításokkal kombinálva Olaszországban hatásos volt a Draghi-módszer, hiszen a novemberi 7,5 százalékos szintről 5,5 százalékra mérséklődött a 10 éves futamidejű állampapírok hozama. Magyarán egyre nagyobb esélye van az olasz gazdaságnak a talpraállásra.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
