Oroszország mindenre felkészült, és továbbfejleszti fegyveres erejét. Ezt mondta Vlagyimir Putyin az utóbbi évtizedek legnagyobb hadgyakorlatának záró eseményén. És miközben nyugati szakértők orosz fenyegetésről és háborús készülődésről beszélnek, Moszkva állítja: nem készül semmire, de ha fenyegetik, képes lesz válaszolni.

 

Háromszázezer katona, 36 ezer harcjármű, 1000 repülőgép és 80 hadihajó vesz részt minden idők legnagyobb szabású hadgyakorlatán, amelynek legfontosabb elemei már véget értek, de néhány „lezáró csapatmozgás” még a hétvégén is lesz. A Vosztok (Kelet) 2018 elnevezésű gyakorlaton, az ország középső és keleti részében az orosz hadsereg felvonultatja legmodernebb harceszközeit: a nukleáris töltetek hordozására alkalmas Iszkander-rakétákat, a T–90-es harckocsikat, illetve a Szu–34 és Szu–35-ös vadászgépeket.

Bár nem ez az első monstre hadijáték Putyin országlása idején – a Vosztok 2014-en 155 ezer harcos gyakorlatozott –, ez az első alkalom, hogy az oroszok kínai és mongol katonákkal együtt imitálják a háborút az elképzelt ellenség ellen. Az eddigi legnagyobb orosz/szovjet hadgyakorlat az 1981-es Zapad–81 (Nyugat–81) volt, amelyben az akkor még létező Varsói Szerződés 150 ezer katonája vett részt. „Oroszország világháborúra készül, a vezérkari főnökség arra számít, hogy 2020 után vagy egy világháború tör ki, vagy több regionális konfliktus, az ellenség pedig az USA és szövetségesei lesznek” – mondta a BBC-nek Pavel Felgenhauer orosz katonai szakértő. Szerinte Kína részvétele is erre utal. A NATO is így látja a helyzetet. „A mostani hadgyakorlat összhangban van a korábbi években látottakkal, azzal, hogy Moszkva agresszívabbá válik, s növeli katonai kiadásait és nemzetközi katonai jelenlétét” – jelentette ki Dylan White, az észak-atlanti szervezet szóvivője.

Moszkvában állítják, a gyakorlat senkit nem fenyeget, hiszen „a hadműveleteket Szibériában és a Távol-Keleten, messze a NATO-tagállamoktól tartják”. Dmitrij Peszkov elnöki szóvivő szerint a jelenlegi nemzetközi helyzetben, amikor növekszik az Oroszország-ellenesség, indokolt, hogy Moszkva fejleszti védelmi képességeit. „A jelenlegi nemzetközi helyzet sokszor agresszív és barátságtalan országukkal szemben” – mondta Peszkov. Putyin elnök a gyakorlatot lezáró parádén arról beszélt, hogy az orosz hadsereg a gyakorlattal bebizonyította: komoly katonai fenyegetésnek is képes ellenállni. „Oroszország tovább fogja fejleszteni fegyveres erőit nemzeti érdekeinek védelmében” – jelentette ki az elnök.

Az elmúlt években kiéleződött a feszültség a NATO és Oroszország között. A  Krím elfoglalása és a donyecki katonai akciók után pedig a NATO látványos csapaterősítésekbe kezdett a Baltikumban, közel az orosz határhoz. Oroszország szerint ezek a haderő-átcsoportosítások jogosulatlan és provokatív lépések voltak.

FOTÓ: MLADEN ANTONOV, AFP

Címkék: Putyin

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!