Visszaadták Gömbös Gyula volt kormányfő díszpolgárságát az orosházi fideszes képviselők, akik szerint tulajdonképpen senki nem is vette el tőle a címet, csak 2002-ben a szocialista többségű önkormányzat a díszpolgári cím viselésére méltatlannak nyilvánította a fasisztabarát politikust.

 
Gömbös Gyula

 Németh Béla (Fidesz–MDF) polgármester nem érti, hogy az MSZP miért támadja „azzal az álságos indokkal, hogy rehabilitáltuk Gömbös Gyulát, holott nem erről szólt a történet. A határozattal csupán az újra kiadásra kerülő Orosháza Díszpolgárai című könyvből a fent említett minősítést vontuk vissza”. Az MTI szerint viszont 2002-ben az önkormányzat határozatban rögzítette, hogy „Gömbös Gyula az adományozást követő életszakaszában méltatlanná vált az Orosháza Díszpolgára kitüntető címre”, amelyet 1932-ben ítéltek neki. Az orosházi képviselő- testület pénteken hatályon kívül helyezte a 2002-es döntést. A határozat rögzíti, hogy az orosházi díszpolgárokról szóló könyv újrakiadásának szerkesztése során „igényként merült fel a fenti határozat kihagyása, tekintettel arra, hogy nem lehet egyetérteni azzal, ha valakinek a tevékenységét és életútját az adományozást követő hetven év eltelte után felülvizsgálják és a képviselő- testület többségének meggyőződése szerint átértékelik”.

Nem tartja szerencsésnek a Törté nelemtanárok Egyesületének elnöke a trianoni szerződés békés revízióját és a Mussolini-féle korporációs rendszer bevezetését is pártoló Gömbös efféle „rehabilitálását”. Miklósi László szerint jobb lenne, ha egy-egy település díszpolgári címét csak olyan személyiségek kapnák, akiket a történettudomány általános értékelése is méltónak tart erre. „A megosztó történelmi személyiségek, mint Teleki Pál vagy Gömbös Gyula életútjának, tevékenységének tanítása természetesen nagyon fontos, mert tanulságos. Ám nem célszerű kifejezetten példaképül állítani olyan embereket, akiknek a tevékenysége, a személyisége legalábbis vitatható. Gömbösnek nagy szerepe volt a fasiszta államhoz való kötődés kialakításában, s ő volt az egyik széles körben ismert minta arra, hogy a politika a demagógiát használja céljai eléréséhez. Ezeket pedig korunk történettudománya nem sorolja a követendő erények közé” – nyilatkozta Miklósi László a Vasárnapi Híreknek.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!