„– Figyelj, DMT, mi ez a szép virág itt a fa alatt? – Nem tudom, nem ehető.” Tulajdonképpen e két mondatban összefoglalható mindaz, amiről itt szó lesz. Azért mégis, ha érdekli önt, kedves olvasó, hogyan és főleg miért lesz az ország egyik legjobb gazdasági újságírójából zöldségkertész, nyugodtan olvassa el az egészet.
Stílusos volna úgy kezdeni, hogy Dóra Melinda Tünde (barátoknak DMT) egy szép nap váratlanul leadta a szerkesztőségi belépőjét, felment a hegyre pakcsojt ültetni, és boldogan élt, miközben az egykori kollégák számítógépeik fölé görnyedve irigykedtek rá. A valóság azonban árnyaltabb ennél.
Tudniillik DMT – amióta ismerem – mindig kertészkedett. Amikor tavaly májusban úgy döntött, hogy mostantól csak ezt fogja csinálni, ez egyáltalán nem érte váratlanul a kollégákat. Az angol nyelvű gazdasági lap, a Budapest Business Journal egykori főszerkesztője, a Zóna internetes portál alapítója, a Hír24 gazdasági rovatvezetője már évek óta csak félállásban volt újságíró. Ideje nagy részét egy budaörsi telken töltötte, ahova hetente kétszer-háromszor elvonult. Ilyenkor általában olyasmire hivatkozott, hogy most érik a mizuna vagy kapálni kell a céklát. Sosem kételkedtünk: ha DMT azt mondja, hogy mennie kell, akkor biztos mennie kell. Újságírónak céltudatos és határozott volt, és kertésznek is pont ilyen.
„A látszat az, hogy itt minden tervszerűen történik – mutat körbe több mint négyezer négyzetméteres birtokán –, de emögött rengeteg kudarc és bénázás van. Sokat tanultam a korábbi vállalkozásaimból. Például, hogy nem elég a bevétel, ha nincs jó stratégia. Vagy: nem elég az ötlet, ha nincs meg az üzleti modell. De főleg alázatot és azt, hogy a hülyeség benne van a pakliban, de túl kell lépni rajta.”
A jelenlegi magyar médiahelyzet kedvez a vállalkozásoknak. Mármint minden olyan vállalkozásnak, ami nem az újságírással kapcsolatos. Így lesznek korábban sikeres újságírókból sikertelen vállalkozók: csokoládékészítők, szappanfőzők, virágkötők. Amíg azonban a többségnek csak menekülési és nem üzleti stratégiája van, addig DMT elég céltudatos és profi volt ahhoz, hogy ne vágjon bele valamibe kockás papír nélkül. Mindig is érdekelte a biokertészet. Hamar rájött, hogy ennek idehaza alig van szakértője, szakirodalma pedig szinte egyáltalán nincs. Viszont az első osztályú éttermek ezeket a zöldségeket keresik.
DMT budaörsi birtokán, a Kíváncsi Kertben ma 300 ágyásban 250 féle növény terem. Valószínűleg sosem fog benevezni a vidék legnagyobb tökéért vagy cukkinijéért folyó versenybe: az ő növényei ugyanis egészen kicsik. Mikrozöldségek. „Nemcsak a minőség a fontos, hanem az is, hogy napra pontosan találd el, mikor kell leszüretelni a növényt. Ha egy kicsivel nagyobb vagy kisebb, nem veszik át.”
DMT csak olyan éttermeknek szállít, akik meg tudják és meg is akarják fizetni a minőséget. A Michelin- csillagos Costes, az Onyx vagy a trendi MÁK Bisztró eddig Párizsból hozatta a zöldséget, most sokszor tőle veszi. „Nagyon segítőkészek, partnernek tekintik a beszállítót. Mindig megmondják, ha valami nem jó, és azt is, miért nem az. Ez idehaza nem szokás.” DMT árai nagyjából megegyeznek a francia beszállítók áraival, mínusz szállítási költség. „Olcsóbb vagyok, mint a párizsiak, és drágább, mint a Lidl” – lövi be a kis dobozokban lapuló zöldségek értékét a laikusok számára.
„Akarsz kóstolni? Akkor gyere, körbeviszlek.”
A hatalmas kertet zónákra osztották: aprólevelesek, ehető virágok, hagymafélék… Hogy mi hova kerül, az a többi között attól függ, mennyi napsütés éri a földet, a nap mely szakában kap több fényt, mennyi nedvességet köt meg a talaj, végső soron pedig, hogy hol van még egy darab talpalatnyi hasznos föld? „Ezt kóstold meg: porcsin! Kicsit stresszes, attól virágzott most ki, de az éttermek pont ezt szeretik. Direkt stresszeljük.” A stresszes porcsin egyébként enyhén savanykás zöldborsóra emlékeztet. A mizuna pedig mustárra. Nem véletlen, a másik neve mustárspenót.
A palántázó sátorban több száz doboz sorakozik, katonás rendben. „Itt dől el minden: ha rossz magot választunk vagy késünk a palántázással, lehet, hogy több hónapnyi meló vész kárba.”
A palántázósátrat két hónapig építették. Fontos volt, hogy itt télen is egyenletes hőmérséklet legyen, a földbe épített fűtőszál viszont sehogy sem akart működni. „Hetente két palack gázt használunk a hőlégbefúvóhoz, de nem ez a legnagyobb tétel. Itt a hegyen nincs vezetékes víz, a tűzoltók hoznak kétszer-háromszor nyolc köbmétert.” Az öntözőrendszer még kialakítás alatt van, úgyhogy Iminek, az egyik kertésznek a feladata, hogy naponta végiglocsolja a 300 ágyást. Van néhány magyar nemesítő is, de a magokat főleg Angliából hozatják. Ott hatalmas a kertkultúra.
A Kíváncsi Kert nem egyszemélyes mutatvány. Bár az üzlet lelke DMT (tervezés, értékesítés, szállítás és hetente egyszer piacozás), nem boldogulna a „srácok” nélkül. A srácok – három bagi fiatal – egy civil szervezeten, a Bagázson keresztül kerültek Budaörsre. „Volt közöttük olyan, aki már dolgozott építkezésen, de legtöbbjüknek ez az első munkahelye. Iszonyú szorgalmasak és elkötelezettek, mert itt látják, hogy semmiből is lehet valamit csinálni.”
A gazdaság központja egy kissé dülöngélő kőház. Itt csomagolják a kész termést, itt ebédelnek és itt tartják a reggeli értekezleteket is. Az ablakon a „vállalatirányítási szoftver”: millió felragasztott színes papírlap, rajtuk különböző feladatok. „Amikor főszerkesztő voltam, megfigyeltem, hogy lapzártakor egy-egy kolléga legalább ötvenszer nyitott be hozzám, hogy ezt hogy írja, azt hogy csinálja? Itt egy év alatt elértem, hogy a srácok teljesen önállóan dolgoznak. Ma már alig kérdeznek, legtöbbször maguk oldják meg a problémákat. Mi ez, ha nem totális siker?”
DMT nem az a fajta vállalkozó, aki kitalál valamit, megcsinálja, hátradől és boldogan él, amíg meg nem hal. „Még tizenöt évet adok magamnak, addig felfuttatom a kertészetet, öt év múlva beindítjuk a franchise-t, utána majd valami egészen mást fogok csinálni. Hogy mit, még nem tudom.”
DMT nem hazudtolja meg korábbi önmagát, könyvet ír – „télen alig van munka a kertben, valamit akkor is kell csinálni”. Az alapoktól mutatja be a biokertészkedést. „Amikor én kezdtem ezt az egészet, alig volt magyar szakirodalom. Azt se tudtam, meddig kell megtölteni a cserepet földdel. Olvastál már szakácskönyvet, amiben benne van a recept, csak éppen úgy kezdődik, hogy posírozzál két paradicsomot, de pont az nincs benne, mi az a posírozás? Na, erről fog szólni a könyv.”
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!