Még csak pár napja kezdődött a vakáció, de idén már 55 ember fulladt vízbe, és a gyerekek fokozottan veszélyeztetettek a nyári szünettel járó lazuló felügyelet miatt. Tegnap egy testvérpár halt meg.
A gyerekeket többnyire a szülői figyelem hiánya miatt éri a baj, de a felnőttek is felelőtlenek: gyakran felhevült testtel, vagy ittasan ugranak vízbe. Jellemzően szabad vizeken történnek a balesetek, már csak azért is, mert Magyarországon összesen 3200 kilométert tesz ki a folyók és jelentős vízfolyások együttes hossza, állóvizekből pedig 2000 található hazánkban.
Ráadásul a fürdőzők nem számolnak a folyókra, tavakra jellemző veszélyekkel. Tavaly 80 férfi és 19 nő fulladt meg, ami még mindig kevesebb, mint 2009-ben. Tegnap egy tízéves kisfiú és nyolcéves kislány lelte halálát a dévaványai bányatóban. A testvérpár és egy harmadik társuk kerékpározni indult, majd a két gyermek bement a vízbe és elmerült.
A belépős fürdőknek tucatnyi jogszabálynak kell megfelelniük, hogy működésük jogszerű legyen. Az elmúlt években számos élményelemmel gazdagodtak a strandok, a fejlesztések azonban a szabályok szigorítását is maguk után vonták. Az üzemeltető személyzetnek például minden nyitás előtt ellenőriznie kell a szaunák, medencék állapotát, valamint folyamatos úszómesteri felügyeletet kell biztosítania. A hullámmedencék rejtik a legtöbb veszélyforrást, ám a népszerű budapesti hullámmedencés strandokon, a Dagályban, Palatinuson, valamint a Gellértben az elmúlt tíz évben nem fulladt meg senki, minden mentés és újraélesztés sikeres volt. A belső ellenőrzések mellett az ÁNTSZ már májusban megkezdte szezonális munkáját, amely során a vízminőséget, a strandok területének higiéniáját és rendezettségét is vizsgálják, valamint azt, hogy vannak-e elsősegélynyújtó helyek és biztosított-e kellő mennyiségű és képzettségű uszodamester. Az intézményeknek emellett be kell mutatniuk minden működésükhöz szükséges engedélyt és dokumentumot. Az ÁNTSZ idén még nem találkozott nagyobb szabálysértésekkel.
A Balatonon egész nyáron 72 rendőr 17 hajóval pásztázza vizet. A Magyar Vöröskereszt is nagymértékben hozzá kíván járulni, hogy csökkenjen a fulladásos balesetek száma. Fejér megyei szervezete például a Gárdonyi Rendőr-főkapitányság tagjainak tart életmentő képzéseket a Velencei-tavi balesetek megelőzése érdekében. A szervezetnek egyébként országosan 10 ezer elsősegélynyújtó önkéntese van, a Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálat pedig nyaranta 400 önkéntes fiatalt mozgat meg. Mivel mindenhová nem lehet vízirendőrt állítani, az elhagyatott bányatavaknál, öblöknél táblák jelzik, ha a víz fürdőzésre alkalmatlan. A tiltott helyeken fürdőzőket 20 ezer forintra büntethetik, már ha jár arra rendőr. A tapasztalatok szerint azonban az emberek nem kis részét nem hogy a tiltó jelzések nem zavarják, de az sem, ha koszos a víz.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!