Parlamenti választásokat tartanak ma Szlovákiában. A Focus közvélemény-kutató legutolsó mérése szerint a Robert Fico miniszterelnök pártja, a Smer körülbelül 34 százalékos támogatottságra számíthat, ami kevés ahhoz, hogy kormányt alakítsanak.
Valószínűleg koalícióra kell majd lépniük a szélsőségesen magyarellenes Szlovák Nemzeti Párttal, de ha az előrejelzések igaznak bizonyulnak, így is csak eggyel több mandátumuk lesz, mint ami az egyszerű többséghez szükséges. Fico tehát hiába játszott rá az idegenellenességre, mivel Szlovákiába nem sok menekült érkezett, a kerítésépítés gondolata sem hatotta meg igazán a választókat.
A magyarlakta területeken az etnikumok közti megbékélést hirdető Híd-Most párt a népszerűbb a Fidesz-kormány által szponzorált Magyar Közösség Pártjával szemben. Utóbbi vélhetően harmadik próbálkozásra sem éri majd el a parlamentbe jutáshoz szükséges küszöböt, míg a Híd-Most országos szinten a szavazatok 8 százalékát szerzi majd meg. Egyik jelöltjük, Varek István lett a kampány kedvence, plakátjain ugyanis „gömöri Obamaként” reklámozza magát, arra utalva, hogy első cigány származású politikusként szeretne bekerülni a parlamentbe. Úgy néz ki, a rimaszécsi polgármesternek erre meg is van az esélye, mert nagy népszerűségre tett szert azzal, hogy létrehozott egy roma gyerekek iskolán kívüli felzárkóztatását segítő központot.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!