Ha kampány, akkor Őszöd. Gyurcsány Ferenc emlékezetes, a 2006-os zavargásokhoz, végső soron a miniszterelnök lemondásához vezető, és a Fidesz kétharmados többségéhez nagymértékben hozzájáruló beszéd négy év után újra kampánytéma lett.

 
Lakos Gábor felvétele

Az Alkotmányvédelmi Hivatal honlapján pénteken nyilvánosságra hozta a 2006-os őszödi beszéde kiszivárogtatásáról készült két titkosszolgálati jelentést. Erről elsőként a Népszabadság adott hírt, a napilap interpretációja, miszerint a kiszivárogtatás Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök tudtával történt, hamar körbeszaladt a hírfolyamon. Csakhogy a titkosszolgálati jelentés egykori címzettje, Bajnai Gordon volt miniszterelnök hamar világossá tette: a nyilvánosságra hozott dokumentum manipulált, csonkított, abból a Fideszre nézve kínos állítások kerültek ki. Gyurcsány és Mesterházy Attila, az ellenzéki Összefogás miniszterelnök-jelöltje a teljes jelentés azonnali nyilvánosságát követeli, miközben a Fidesz ismét belekezdett Gyurcsány hazugozásába. Az állítás, miszerint az őszödi beszéd kiszivárogtatója egy szocialista politikus lehetett, aki a közzétételről egyeztethetett Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnökkel és az MSZP-frakció tagjaival, egy Guevara fedőnevű személytől származik. A „Gerilla” fedőnevű ügy lezárásáról szóló, 2009 júliusi jelentés nem nevezi ugyan meg, de a leírásból megállapítható, hogy Guevara nem más, mint az a Rózsa-Flores Eduardo, akit 2009-ben Bolíviában kommandósok lelőttek. Rózsa szerepe az őszödi beszéd kiszivárogtatásában nem új keletű. A zavaros előéletű és utolsó éveiben igencsak zavaros eszméket valló Rózsa még 2008-ban, Bolíviába indulása előtt adott egy interjút, ami 2013-ban, a Hunhír nevű szélsőséges portálon jelent meg. Az ott elmondott szavai nagymértékben hajaznak a most nyilvánosságra hozott jelentésekben szereplő állításokra, mindkét esetben közismert tények keverednek újságcikkek sugalmazásaival és saját elképzeléseivel. Rózsa azt elismeri, hogy a hangfelvétel kiszivárogtatójával ő soha nem találkozott. Találkozott viszont másokkal, méghozzá a Fidesz több politikusával. Idézet a titkosszolgálati jelentésből: „Guevara javaslatára felvették a kapcsolatot (kitakart rész) illetőségű fideszes személlyel, aki kapcsolatba állt a Fidesz (kitakart rész) igazgatójával, (kitakart rész). … Szeptember 16-án éjszaka (kitakart rész) és a (kitakart rész) fideszes személyesen felkereste (kitakart rész), aki azonnal értesítette a (kitakart rész) a történtekről. … Másnap délelőtt az érintettek egy budapesti (kitakart rész) fideszes irodában gyűltek össze, hogy megbeszéljék a hangfelvétel sorsát. Az egyeztetésen (kitakart rész) és a pásztói fideszesen kívül jelen volt (kitakart rész) és (kitakart rész). (Megjegyzés: (kitakart rész) nem tudott részt venni, mert Brüsszelben tartózkodott. Indulása előtt, a Ferihegyi repülőtéren értesült a hangfelvétel meglétéről.) Hosszas huzavona után úgy döntöttek az egybegyűltek, hogy (kitakart rész) motoros futárral – előre tervezett időpontokban (fél órás időközökkel – az első 12 órára lett kézbesítve) – hét médiumnak juttatják el a miniszterelnöki beszédet. A hanganyag sokszorosítását szintén a Fidesz-irodában végezték.” A titkosszolgálati anyagban „takarásban lévő” fideszes politikusokról Rózsa a már idézett interjúban nyíltan beszélt, bár azt nem tett világossá, honnan tud minderről, hiszen személyesen nem vett részt a Fideszben zajló megbeszéléseken. Ezzel együtt azt állította, hogy a fideszes összekötő elvitte a felvételt Debrecenbe, ahol megmutatták Kósa Lajos polgármesternek, másnap délelőtt pedig Budapesten Kósa mellett, Varga Mihály, Navracsics Tibor és Várhegyi Attila is tárgyalt a kazetta sorsáról. Az is kiderült, hogy az a valaki, aki Brüsszel felé menet értesült a hanganyag létéről, nem más, mint Orbán Viktor. - Élünk a gyanúperrel, hogy (…) a mostani akció kampánycélokat szolgál, s ezt így is fogjuk kezelni” – hangsúlyozta tegnap Mesterházy Attila, az ellenzéki Összefogás miniszterelnök-jelöltje. Lapunk Gyurcsány Ferenc véleményét kérdezte az újratöltött őszödi ügyről.

– Idézek a Népszabadságból, és annak nyomán több hírportálról: Gyurcsánnyal egyeztették az őszödi felvétel kiszivárogtatását. Súlyos vád.

– Aljas és hazug vád. Megszoktam az ilyesmit a kormánytól, és lassan kezdem megszokni a Népszabadságtól is. Orbán a régi, a Népszabadság tulajdonosa viszont új.

– Vagyis?

– Vagyis a kormány hazudik, a Népszabadság pedig terjeszti. Az új tulajdonos nemrég fejtette ki egy interjúban, mennyire tetszik neki, amit a kormány csinál. Fura ízlése van, de ha tetszik neki, nyilván támogatja is.

– A nyilvánosságra hozott titkosszolgálati jelentés alapján írták, annak alapján, aminek közzétételét ön is követelte.

– Csakhogy én a teljes és végső, összefoglaló jelentés nyilvánosságát követeltem és követelem most is. De ez nem az. Ez egy köztes anyag, azt is durván manipulálva, megcsonkítva hozták nyilvánosságra. Elő a végleges anyaggal, méghozzá csonkítatlanul, teljes terjedelmében!

– A Belügyminisztérium tegnap azt közölte, hogy a jelentés az ön hivatali idejében készült.

– Ha jóindulatú akarnék lenni, azt mondanám, tévedés. De nem érdemelnek jóindulatot, ezért azt mondom: hazugság. Nem voltam már miniszterelnök, amikor a titkosszolgálati végső jelentés elkészült.

– Akkor ön nem is ismeri a 2009 decemberében, a Bajnai-kormány idején készült záró titkosszolgálati jelentést?

– Hivatalosan nem ismerhetném.

– Mégis ismeri?

– Igen, valaki jóindulattal az asztalomra tette.

– És abban mit olvasott?

– Három lényeges állítást tartalmaz a végső jelentés. Elsőként azt, hogy a 2006. szeptember 17-én nyilvánosságra hozott hangfelvétel nem külső lehallgatás eredménye, hanem a tanácskozáson felvett hanganyag másolata. A második fontos része a végső jelentésnek, hogy a titkosszolgálat nem tudta megállapítani, hogy ki indította útjára a felvételt, ki volt az elsődleges szivárogtató. A harmadik pedig, hogy a hanganyag május és szeptember közepe közötti vándorlásának utolsó állomása a Fidesz. A kazetta a Fidesz politikusaihoz került, akik közreműködtek a nyilvánosságra hozatal előkészítésében és lebonyolításában.

– Akkor hát ki a szivárogtató?

– Az elsődleges szivárogtató személyét a titkosszolgálati vizsgálat nem tudta azonosítani, csak azt tudta megállapítani, hol landolt a szivárogtatás: a Fidesznél.

– Akkor tehát nem egyeztették önnel a kiszivárogtatást?

– Komolyan kérdezi? Tudja, előbb az otthoni körömvágó ollómmal megvágtam a felvételt, hogy semmiképpen ne legyenek a mondatok a saját szövegkörnyezetükben, hogy a lehető legnagyobb kárt okozzam ezzel magamnak, majd ürgebőrbe varrtam, felvettem a békaember ruhámat, elvittem a Fidesznek, és megkértem őket, hogy lécci, lécci szivárogtassátok már ki, annyira szeretném, ha a házam és a munkahelyem előtt hónapokig arról ordítoznának, hogyan kellene a családomat a Dunába lőni. Van normális ember, aki ezt életszerűnek, hihetőnek tartja? Akik bennem vélik felismerni a patás ördögöt, ekkora marhaságot talán még ők sem feltételeznek rólam. Hogy legádázabb politikai ellenfeleimet kérem meg egy tendenciózusan összevágott, káromkodásokkal teli beszéd kiszivárogtatására? Hát micsoda eszeveszett hülyeség ez! Az állítás, amit tényként akarnak kezelni, a szélsőjobboldali, fideszesekkel baráti kapcsolatot ápoló Rózsa-Flores Eduardótól származik. Őt már nem lehet sajnos megkérdezni, bár még a manipulált anyagból is kiderül, hogy Rózsa is csak szóbeszédet, a szélsőségesek körében terjedő összeesküvés-elméletet adott tovább, amit maga sem tudott alátámasztani semmivel.

– De azt ön is mondta korábban, hogy a szivárogtatás valószínűleg szocialista körökből indult, át is adott egy neveket tartalmazó borítékot Mesterházy Attilának. Ön tehát tud valamit?

– Tudás az, amit teljes körű, ellenőrzött bizonyítékok támasztanak alá. Ilyen nincs a birtokomban, és amíg nem lesz, addig csak a sejtés marad, ha ezzel állnék ki a nyilvánosság elé, olyat tennék, ami Orbánékra jellemző. Hozzájuk hasonlatosnak lenni pedig nagy szégyen, nem is teszek ilyet. Őszöd ügye újra és újra belekerül a politikai diskurzusba, akkor, amikor ez a Fidesznek érdeke. Megbeszéltük ezt azóta többször Attilával, világos, hogy egyikünk sem ül fel a fideszes manipulációnak, hanem közösen leplezzük le azt. Ezért mondjuk a jelentést hivatalosan is ismerő volt miniszterelnökkel, Bajnai Gordonnal közösen, hogy aljas manipulációt követett most el az Orbán-kormány. Teszem hozzá, amit a kormány tesz, súlyos bűncselekmény. A titkosszolgálatok felhasználása a politikában, azokban az országokban szokás, amelyekkel mostanság Orbán előszeretettel barátkozik, de a magyar törvényekbe ütközik. Aki a manipulációt elkövette, annak a törvény előtt kell felelnie és távoznia a közéletből.

– Ki manipulált?

– Elsőként is az Alkotmányvédelmi Hivatal és annak felügyelő minisztere, Pintér Sándor. A belügyminiszternek felelnie kell. De ahogy ezt a kormány ismerem, aligha tehette Orbán utasítása nélkül. Orbánnak tisztázni kell a szerepét a 2006 őszi zavargásokban is.

– Van neki abban szerepe?

– E tekintetben még a manipulált titkosszolgálati jelentés is segít eligazodni. Benne van ugyanis, hogy a megvágott őszödi hanganyag sorsáról a Fidesz vezérkar döntött. Azt tehát, hogy ki volt a kiszivárogtató, nem tőlem, hanem Orbán Viktortól, vagy legalább a kazetta terjesztésében állítólag személyes szerepet vállaló Kósa Lajostól kellene végre megkérdezni. Vagy esetleg a Bíró Márk nevű fideszes képviselőtől, aki sajtóhírek szerint azért kapta a parlamenti mandátumát, mert vállalta a postás szerepét Rózsa és a Fidesz között. Amúgy négy éve veszi fel a képviselői fizetését, de még egyetlenegyszer sem szólalt fel. Tessék őt is megkérdezni! Ha pedig a Fidesz-központból irányították az általam a mai napig büszkén vállalt teljes szöveg megvágását, majd annak terjesztését, akkor jogos a kérdés: onnan irányították az őszödi beszéd ürügyén kirobbant zavargásokat is? Az világos, hogy ezeknek a zavargásoknak, a tv-székház felgyújtásának politikai haszonélvezője a Fidesz és Orbán Viktor lett. Orbánnak tisztáznia kell saját és pártja szerepét a 2006 őszi zavargásokban! El fogjuk érni, hogy ne bújhasson ki a felelősség alól.

– Hogyan?

– Elsőként Pintérnek azonnal nyilvánosságra kell hoznia az eredeti, manipulációmentes végső zárójelentést. Ha ezt magától nem teszi, akkor a parlament erre hivatott nemzetbiztonsági bizottságának kell összevetnie a nyilvánosságra hozott jelentést az eredetivel. El kell mondani a közvéleménynek, mit és miért csonkítottak meg. Aztán a Fidesznek kell nyilatkoznia, milyen szerepük volt az őszödi manipulációban és a zavargásokban.

– Akkor hát megint Őszödről fog szólni a kampány?

– Nem, hiszen az őszödi jelentés nem több, csak egy a sok bizonyíték közül arra, hogy ennek az országnak aljas és hazug kormánya van. A kampány pedig ennek az aljas és hazug kormánynak a leváltásáról szól.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!