Nem késő influenza elleni védőoltást kérni, már csak azért is, mert a már négy halálos áldozatot – köztük egy kisgyermekét – követelő „éppen járványban” öt év után először ismét felbukkant az igen veszélyes B vírus.
Az idei influenzafertőzéseket igen nagy mértékben, s az eddigieknél súlyosabb következményekkel és szövődményekkel az a B vírus okozza, ami az előző évtizedben volt csak Magyarországon, azóta nem – nyilatkozta lapunknak a Magyar Kórházszövetség elnöke. Rácz Jenő szerint ezért a kisgyerekek, különösen a hároméves kor alattiak a veszélyeztetettek, hiszen védtelenek. Ezt látszik igazolni az is, hogy az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) közölte: a negyedik magyar áldozatnál, egy kétesztendős kisgyermeknél szintén a B vírustörzset mutatták ki. A korábbi három felnőtt halálos áldozat közül kettőnél a B, egynél az „új influenzának” elnevezett H1N1 vírust találták meg, ami egyébként az A törzshöz tartozik.
Összességében Magyarországon január második hetében meghaladta az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók száma a járványküszöböt. Az Országos Epidemiológiai Központ adatai szerint a harmadik héten már másfélszer többen, 8400-an fordultak orvoshoz. Az országban eddig Debrecenben, Nyíregyházán, Szentesen, Vácott, Szombathelyen, egész Fejér megyében, s tegnap óta a szombathelyi Markusovszky Kórházban rendeltek el látogatási tilalmat. A szakemberek szerint az idei szezon eddig átlagosnak mondható, azt azonban nem lehet megjósolni, hogy mi várható a következő hetekben. Mivel a védekezés leghatékonyabb módja a védőoltás, az ÁNTSZ szakemberei mindenképpen azt javasolják, hogy aki még nem kapta meg a védőoltást, az oltassa be magát. Különösen fontos ez a rizikócsoportba tartozók, azaz a 10 évnél fiatalabb gyermekek, kismamák, idősek és a valamilyen krónikus betegségben szenvedők esetében. A védettség körülbelül 10 nap alatt alakul ki, érdemes minden szezonban kérni az oltást. Rácz Jenő szerint még senki sincs elkésve az oltással, országszerte van elegendő oltóanyag a háromkomponensű – a „sima” A, a B és a H1N1 – ellen is 80-85 százalékos védettséget nyújtó vakcinából, és az egykomponensű H1N1 vírust tartalmazó vakcinából is. Ez utóbbi mindenki számára térítésmentesen kapható, míg az előbbi a rizikócsoportba tartozó lakosság számára térítésmentes.
A tavalyi H1N1 vírus jelenleg ötször annyi megbetegedést okoz, mint a most igen agresszív B. E hét végéig 27-en voltak intenzív osztályon, 14-en pedig lélegeztetőgépen influenza miatt. Az Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézet – bár nem számít most világjárványra – igen nagy mennyiségű antibiotikum, láz- és fájdalomcsillapító, különböző vírusellenes szer, védőmaszk- készlettel bír, így azokat minimális áron a kórházaknak átadják.
Berencsi György egyetemi tanár, virológus szerint a csak élő szervezetben megélni tudó vírusok között az influenzát okozóknál van egy C típusú is, amely egyszer, általában gyermekkorban okoz enyhe fertőzést, s ettől kezdve védettek vagyunk ellene. A B típus csak emberre veszélyes: utoljára csaknem öt éve okozott járványt, ezért nincs most természetes módon védettségünk ellene. Akkor lehet különösen veszélyes, ha találkozik a szervezetben egy bakteriális fertőzéssel, ilyenkor súlyos szövődmény, például tüdőgyulladás alakulhat ki. Az A-nak csak a madarakban 144 altípusa van: könnyen mutálódik, s megfertőzheti az embereket is, közéjük tartozik a H3N2 és a H1N1, amely a két legutóbbi nagy világjárványt, pandémiát okozta.
(G. M.)
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!