Csak egy ujjunkat kell mozdítani – nagyjából ebbe az irányba indult el a technika mostanában. Az IFA 2014 vásáron, Berlinben legalábbis úgy tűnt, ez lesz a jövő. Az idei év jelszava az okosotthon, nem véletlenül. Mert míg az okosórák és okostelefonok ma már nem is számítanak olyan nagy szenzációnak, az okos háztartási gépek valóban minden háziasszony számára tartogathatnak meglepetéseket.

 
Forrás: IFA

Hamarosan a mosógép küld majd egy SMS-t, ha lejárt a program, ha pedig elutazunk, a porszívót a távolból is utasíthatjuk, hogy szedje össze a porcicákat, mire visszatérünk. És mindenki rémálma megszűnhet: ezentúl nem kell aggódni, hogy otthon maradt a bevásárlólista, a boltból is tudunk majd fotót készíteni a hűtőnk belsejéről, hogy lássuk, valóban elfogyott-e a tej, és maradt-e még a szalámiból. Lassan pedig már szériatartozéknak számít a luxushűtők világában, hogy ajtajukon tévé üzemel, ami viszont abból a szempontból nem túl praktikus, hogy ha belefeledkezünk a kedvenc műsorunkba, könnyen elfelejthetjük kivenni a süteményt a sütőből.

Bár talán nem is olyan sokára eljön a pillanat, amikor majd tűzhely szól, mielőtt odakozmál az étel. De lesz olyan tévé is, ami – ha akarjuk – emlékeztet a házassági évfordulónkra, és olyan légkondi, ami érzékeli, ha hazafelé tartunk, és bekapcsolja magát.

És a legvadabb álmok is valóra válhatnak: a lábas, amelyikben az okoskanál már magától kever, illetve a tükör, ami elemzi az arcunk állapotát, hamarosan már a boltok polcain várja majd, hogy hazavigyük.

Az okosotthonok egyelőre még csak a tervezők fejében alkotnak összefüggő rendszert, ám egyszer – nem is olyan sokára – valóban elég lesz a telefonunkat, vagy az óránkat magunknál tartanunk, hogy a távolból is vezethessük a háztartást, vagy akár dolgozhassunk, esetleg a fotelben ülve elemeztessük saját egészségügyi állapotunkat.

Az IFA slágertermékei közé tartoztak még a hajlított képernyős tévék, illetve azok, amelyek lapos „üzemmódból” egyetlen gombnyomásra hajlítják meg saját magukat, és az egyre nagyobb, de kényelmesebb fülhallgatók is, emellett pedig a környezetbarát nyomtatók arattak nagy sikert. Ezek a szerkezetek mára hatalmas gépek helyett a hónunk alá csapható, kistáska méretű dizájnertermékekké avanzsáltak, és akad köztük olyan is, amelyet kizárólag újrahasznosított anyagokból gyártottak.

Mostanra tehát nem csak az a tervezők álma, hogy egyetlen kütyübe zsúfolják az egész életünket, de a fenntarthatóság és a környezetvédelem is kiemelten fontos lett a technikai újdonságok létrehozásakor.

90 éve
rendezték meg az első IFA-t, amely eredetileg nemzetközi rádiózási kiállítás volt, 1924-ben 242 cég termékeit lehetett megtekinteni. Mára azonban a szórakoztató- és háztartási elektronika legfontosabb fórumává nőtte ki magát, idén 60 országból 1538 kiállító mutatta be újdonságait.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!