Kártyázni mehetett Makaóba, stílszerűen makaózni – mondta Kósa Lajos Fidesz-frakcióvezető arra reagálva, hogy sajtóhírek szerint a hongkongi székhelyű, a sokat bírált letelepedési kötvények hasznának javát lefölöző Hungary State Special Debt Managment (HSSDM) cég ügyében járhatott a Távol-Keleten Habony Árpád.

 
Habony és Demján érkezése - Fotó: Béres Attila, Magyar Nemzet

A nem hivatalos miniszterelnöki tanácsadót a héten egy újonnan mintegy 16 milliárd forintba kerülő Bombardier Global 6000-es típusú luxusrepülőgépből kilépve fotózták le a ferihegyi repülőtéren Demján Sándor nagyvállalkozó társaságában.

Velük volt még Sallay András is, Csányi Sándor OTP-elnök és Demján Sándor közös vállalatának,a Granit Polus Groupnak a jogi alelnöke. A nyilvánosan elérhető repülési adatok szerint a gép Makaóból szállt fel.

Erre Kósa Lajos azt mondta: azt, hogy a saját pénzén ki hova megy, azt a Fidesz nem tartja nyilván, de úgy vélte, ha Makaóban is volt a társaság, nem a letelepedési kötvények ügyében.

Pedig a Magyar Nemzet szerint egyértelmű a kapcsolat, hiszen a Makaó melletti Hongkongban működik a kötvényekkel üzletelő HSSDM. Ráadásul Habony korábban is járt Hongkongban – akkor egy egymilliós városnéző helikoptertúrán vett ott részt a barátnőjével, amit a letelepedési kötvényeket forgalmazó hongkongi cég egyik vezetője foglalt le. Ez volt a Hungary State Special Debt Fund (HSSDF) nevű, a Kajmán-szigeteken bejegyzett cég, amely eredetileg megkapta a kötvényforgalmazás jogát még 2013-ban az Országgyűlés fideszes többségű gazdasági bizottságától, majd később egyszerűen átadta a jogot a HSSDM-nek.

A legtöbb letelepedési kötvényt a kínaiak vették, így az egész üzlet hasznának a 85 százaléka landolhatott a hongkongi cégnél. A március végi 4800 kötvényes száma a még várakozókkal 6600 fölé nőhet, így a 113–157 milliárd forintos bevételből 96–133 milliárd forint is landolhatott a hongkongi cégnél.
 

Milliárdosok milliárdos gépei. Az Átlátszó a nyilvántartásokat böngészve korábban kiderítette, hogy a magyar lajstromjelű Beechjet kisrepülőgép tulajdonosa például Tombor András titokzatos luxemburgi strómanjainak ottani cége.
A gép magyar üzembentartója, a Fly-Coop szintén kötődik a Fideszhez – ők helikoptereztették annak idején nyírségi lagziba Rogán Antalt.
A gép útjait követve elmondható: az szinte „hetesbusz” Brüsszelbe, illetve európai pénzügyi paradicsomokba, mint Zürich vagy Luxemburg. A legkomolyabb magyar magánrepülőgépet továbbra is a leggazdagabb magyar, a Csányi Sándor vezette OTP üzemelteti.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!