Tartósan alacsony olajárakra számít az elkövetkezendő évtizedekben a Nemzetközi Energiaügynökség – politikai elemzők pedig emiatt kitörő háborúkra. A borús kilátásokat a történelmi tapasztalat és az egyszerű logika is magyarázza, hiszen jó néhány diktatúra csak az olajkitermelésből származó jövedelmekből finanszírozza a társadalmi békéhez szükséges szociális juttatásait. Ennek hiányában választhatnak a politikai karrier végét jelentő népszerűségvesztés vagy egy jól kigondolt külső háború között.
2014 júniusa óta folyamatosan csökken az energiahordozó ára. Míg másfél évvel ezelőtt a nyersolaj hordójáért kicsivel több mint 100 dollárt kérhettek el a kereskedők, ma alig 30-ért adnak túl rajta. Az OECD energiakutatásra szakosodott ügynöksége szerint a közeljövőben nem is számíthatnak másra: az olajárak 2020-as években érhetnek ismét az 50-60 dolláros sávba, és a 85 dolláros küszöböt csak 2040-ben léphetik át. Az olajtermelő országok földi mennyországának tekinthető 100 dollár feletti hordónkénti összegre nem lehet számítani – ha csak nem tör ki háború.
Az olaj árát a kereslet vagy a kínálat változása, valamilyen külső sokk, illetve az előbbi tényezőkkel összefüggő várakozások befolyásolják. A II. világháborút követő időszakban 3 dollár körül mozgott az energiahordozó ára (ami ma körülbelül 15-18 dollárnak felel meg). A világ hozzászokott, hogy szinte korlátlan mennyiségben és meglehetősen olcsón juthat olajhoz. De az 1970-es évek elején több megrázkódtatás is érte a fogyasztókat. Először összeomlott az aranydeviza-rendszer, így már a valutaárfolyamok ingadozásának is ki volt téve az olajkereskedelem. Majd válaszul Izraelnek az őt megtámadó Szíria és Egyiptom ellen folytatott háborújára, a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) embargót hirdetett Izrael szövetségesei ellen, vagyis korlátozta a nekik eladott olaj mennyiségét. Mivel a kínálat csökkent, az árak növekedni kezdtek: 1974-ben már a gazdasági aranykorban megszokott összeg négyszereséért lehetett csak az energiahordozóhoz jutni.
A következő évtizedekben a termelők húztak hasznot abból, hogy az olaj kereslete meglehetősen rugalmatlan, vagyis az árak változásától függetlenül megvásárolják a fogyasztók, mert szükségük van rá. Azonban a technika fejlődésével és a környezetvédelem előtérbe kerülésével az olaj iránti kereslet szép lassan csökkenni kezdett, így mára a kínálat meghaladja a keresletet.
Erre átmeneti enyhülést hozhat, hogy Kínában mostanában kezdenek beérni a nagy autópálya-építési projektek és egyre több ember engedheti meg magának, hogy kocsit vásároljon. De a dübörgő kínai gazdaság az elmúlt években megtorpant, és korábban két számjegyű GDP-növekedés 7 százalék alá csökkent, így várhatóan az autóvásárlási láz is alábbhagy majd.
Paradox módon a közel-keleti béke pozitív fejleményei is ártanak a térség exportőreinek. Például azzal, hogy az atomprogramról kötött megállapodás értelmében a nyugati kormányok feloldják az Iránra kivetett embargót, a kínálat tovább nő, ami csökkenti az árakat. Az is a nagy kőolajtermelő országok üzleti érdeke ellen hat, hogy az Iszlám Államot sikerült kiszorítani majdnem a legtöbb iraki olajlelőhely és finomító közeléből.
Így Szaúd-Arábia helyzete sem olyan stabil már, mint korábban volt. Az elmúlt egy évben 90 milliárd dollárral (összehasonlításképpen: Magyarország éves GDP-je 133 milliárd dollár) csökkentek az olajmonarchia tartalékai, mert a jóléti kiadásokat továbbra is finanszíroznia kellett, és költséges beavatkozást indított a jemeni polgárháborúba. Hogy meddig tudja a demokráciát váró fiatal generációkat pénzzel elhallgattatni, igen kétséges. Ennek ellenére az olajmonarchia vezetése élesen elzárkózik attól, hogy az árak felhajtása érdekében korlátozza a kitermelését és a kereskedelmet. Az állami bevételek 75, illetve 40 százalékát olajexportból fedező Nigériában és Venezuelában máris változást hozott, hogy megcsappantak a jövedelmek. Tavaly májusban Goodluck Jonathant váltotta az elnöki székben a volt katonai vezető, Muhammadu Buhari, aki a Boko Haram terrorszervezet elleni hatékony fellépés mellett azzal a kampányígérettel futott be, hogy mérsékli a korrupciót (azaz a megmaradt olajjövedelem nem az elit zsebébe vándorol majd) és más gazdasági ágazatok fejlesztésével enyhíti az ország függőségét a fekete aranytól. Decemberben pedig Venezuelában is megtörtént a lehetetlen: a 2013-ban elhunyt Hugo Chávez pártja kisebbségbe került a parlamentben, mivel a legendás elnök utódja már nem tudta a szegények felzárkóztatását az olajból finanszírozni.
Bár az ukrajnai háborúnak köszönhetően Vlagyimir Putyin orosz elnök népszerűsége jelenleg is az egekben jár, nem szabad elfelejteni, hogy támogatottságát úgy alapozta meg a 2000-es években, hogy az iraki háború miatt felszöktek az energiahordozó- árak és szárnyalt a gazdaság. Mostanra viszont igencsak leapadtak a tartalékok, és esély sincs arra, hogy a kincstár ismét megteljen. Így egyes összeesküvés-elméletek szerint Szíriában is azért annyira aktív, hogy Nyugaton ismét jófiúvá válva elérje az orosz külkereskedelemre kirótt szankciók feloldását. Ennél is vadabb elképzelések pedig arról szólnak, hogy a szaúdiak sem véletlenül rúgták össze a port Iránnal: jobb egy kis háború, mint a kormányváltás.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!