Meghalt egy ötéves gyermek kanyaróban Munkácson, a megyei gyermekkórházban. Ő az első halálos áldozat Kárpátalján a kór ukrajnai terjedésének kezdete óta.

 
Fotó: Nemes János, MTI

A Kárpátalja megyei állami közigazgatási hivatalának közleménye szerint a Técsői járásból származó kislányt a szülei vallási megfontolásból nem oltatták be egyéves korában, amikor az első kanyaró elleni védőoltást kellett volna megkapnia. Január 14-én jelentkeztek nála a betegség tünetei, azt követően, hogy az anyja egy héttel korábban megbetegedett kanyaróban.

A magas láz és más jellegzetes tünetek ellenére a szülők csak öt nappal később fordultak orvoshoz, így minden erőfeszítés, közte a Kijevből érkezett specialisták segítsége ellenére a gyermek életét vesztette.

Az év kezdete óta Kárpátalján 715-en betegedtek meg kanyaróban, közülük 566 volt gyermek.

A betegek 70 százaléka nem kapott védőoltást oltóanyaghiány miatt. Hennagyij Moszkal kárpátaljai kormányzó hétfőn hivatalos honlapján azt közölte, hogy az orvosok a megye minden járásában végzik a kanyaró elleni oltásokat abból a nyolcezer adagos szállítmányból, amit Magyarország küldött humanitárius segélyként Kárpátaljára. A megyevezető azt is jelezte ugyanakkor, hogy mostanáig egyetlen adag kanyaró elleni oltóanyag sem érkezett meg Kárpátaljára az Ukrán Egészségügyi Minisztérium által egy hónappal ezelőtt ígért 10 ezerből. Ukrajnában eddig 10 halálos áldozata van a kanyarónak.


(Az oltások elmaradásának következményeiről lásd cikkünket a friss Vasárnapi Hírek 12. oldalán)

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!