Hálapénz nélkül. - Legkevesebb öt százalékkal drágultak tavaly óta a magánpraxisban kért díjak, főként a belgyógyásznál, nőgyógyásznál kell többet fizetni – derül ki a statisztikákból. Miért járunk mégis a magánrendelőkbe?

 
Kardiológiai vizsgálat egy magánrendelőben

A férjem már a falat kaparta a fájdalmában, annyira kínozta a dagadt és kipirosodott térde. Elmentünk a városi kórházba, ahol előjegyzést kaptunk az MR-vizsgálatra. Azt mondták, jöjjünk vissza egy hét múlva, de azért semmit sem tettek, hogy enyhüljön a fájdalma. Másnap reggel kerestem egy magánorvost a közeli nagyvárosban. Már délután fogadott, néhány perc alatt leszívta a férjem térdéből a felgyülemlett folyadékot, hogy megszűnjenek a kínjai. Vészhelyzetben voltunk, ami megért nekünk 10 ezer forintot – meséli egy beteg hozzátartozója. Ahogy hosszabbodnak a várólisták és romlik az egészségügyi ellátás színvonala, úgy pártolnak át sokan a magánorvosokhoz.

Az internetnek egyre nagyobb a szerepe az orvosválasztásban, a doktorok jelentős része saját weboldallal vonzza a pácienseket. Emellett a betegek szájhagyomány útján adják át egymásnak a jó szakemberek nevét. A Praxis Akadémia felméréséből kitűnik: az elmúlt évben a magánpraxisban dolgozó orvosok felének növekedett a bevétele az előző esztendőhöz képest, egyharmaduk tartotta a szintet, míg a legtöbbjüknek nem telt jelentősebb fejlesztésre. A jövőben háromnegyedük még több pácienst, 40 százalékuk pedig jobb felszereltséget szeretne.

A szakorvosi konzultáció alapdíja a megkérdezett magánorvosok nagyobb részénél 5-10, egyharmaduknál 10-15 ezer forint közé esik. A felmérésben részt vett kétszáz magándoktor több mint fele az utóbbi évtizedben kezdte a magánrendelést, a többségük átlagosan száznál kevesebb pácienst lát el havonta.

A betegek – ha megengedhetik maguknak – a jobb szolgáltatás, a személyre szóló figyelem, a komfortosabb feltételek, netán a modernebb műszerek kedvéért fordulnak magánorvoshoz. No meg azért, mert nincs borítékba rejtett hálapénz, s nem kell félnapokat rostokolni a rendelő zsúfolt várójában. Megesik, hogy ugyanabban a kórházban ugyanaz az orvos gyógyít „kétféleképpen”: a munkaidőn túl ugyanis ott zajlik a magánrendelése.

Az orvosok gyakran nem csak az anyagi megfontolás miatt kezdenek magánpraxisba. Sokakat az is vonz, hogy kiteljesedhetnek: homeopátiával, természetgyógyászattal ötvözhetik tudásukat. Jut idejük lelkiismeretesebben foglalkozni az egész emberrel, s az árakat is maguk szabhatják meg. Ahogy egy bőrgyógyász a honlapján megjegyezte: a betegek egy bizonyos összeg felett már csodát várnak a doktortól. Ezért nem tanácsos e „lélektani határ” fölé belőni a vizsgálat díját…

Mennyi az annyi?
- Fővárosi magánklinika: a szakorvosi konzultáció 10 ezer, a nőgyógyászati vizsgálat 15, a receptfelírás vizsgálat nélkül 7 ezer forint. A nőgyógyászati kisműtét kórházi ápolással együtt 60 ezer forintba kerül.
- Debreceni magánrendelő: a teljes nőgyógyászati vizsgálat – diákoknak és nyugdíjasoknak némi kedvezménnyel – 12 ezer forint. Az egyik miskolci magánorvosnál ugyanez 10 ezerbe kerül.
- Fővárosi magánorvosi centrum: az első vizit árai – szakterülettől függően – 12-18 ezer forintba kerülnek. A legolcsóbb a pszichiátria, drágább az érsebészet és az endokrinológia. A hasi ultrahangért 12 ezer forintot fizet a beteg.

275 ezer forintos nettó alapbér
szüntetné meg a hálapénz intézményét – a Magyar Rezidens Szövetség tavaszi javaslata szerint. Ám számos magánpraxisban ennek sokszorosát keresik az orvosok – legálisan.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!