Orbánnak mennie kell és menni is fog. Ez volt a lényege annak, amit Mesterházy Attila, a demokratikus ellenzék miniszterelnök-jelöltje állított évértékelésének középpontjába. Tegnap az MSZP kongresszusán titkos szavazáson 99,7 százalékos többséggel Mesterházy Attilát, a párt elnökét választották az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltjévé, és egyhangúlag jóváhagyták a január 14-én bejelentett ellenzéki szövetséget, az Összefogást. Majd a SYMA Csarnokból a Papp László Budapest Sportarénába vonultak a résztvevők egy évértékelő, nem hivatalos kampánynyitó nagygyűlésre, kiegészülve az Összefogás jelöltjeivel és több ezer szimpatizánssal. Mesterházy Attila 13 ezer ember előtt mondott beszédet.

 
Németh András Péter felvétele

A sajtósokat egyetlen hátsó bejáraton engedték be 11 órától. Egyenként és alaposan ellenőriztek mindent és mindenkit, így hamar az utcán tekergő sor alakult ki. Végül kisebb fagyási sérülések után az utolsó kamerás is bejutott.

Éppen egy „Viktor, takarodj!” bekiabáláskor foglalhattuk el a kijelölt kétdobogónyi helyet. Szomorúan konstatáltuk, hogy Delhusa Gjon, Tolvai Renáta, Dopeman és Somló Tamás fellépését már lekéstük. Az Aréna megtelt, a többség piros hurkalufikkal felszerelkezve tapsolt, integetett. Veres Gábor, az MSZP új szóvivője látta el a műsorvezetői feladatot, s örömmel közölte: 13 ezren vagyunk. Majd teljes sötétség lett és felkonferálta „Magyarország következő miniszterelnökét”, Mesterházy Attilát, aki mellett fehér ujjatlanban integetett felesége, Szilvia is. Mögöttük lépkedtek az Összefogás fő emberei: Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke, az Együtt-PM két társelnöke, Szabó Tímea és Bajnai Gordon, valamint Fodor Gábor, a Liberálisok Pártjának vezetője.

A bemelegítést két frakcióvezető-helyettesre, Harangozó Tamásra és Lukács Zoltánra bízták. Lukács egy metaforával kezdte: egy hajóban ülünk, a kikötő az Orbán-rendszer utáni, szabad, európai Magyarország. A hajó nem motoros, hanem evezős, de nem gálya, mindenkinek meg kell fognia a lapátot és egyszerre, egy irányba húzni. Majd kijelentette: a Fidesz gyáva párt, ugyanis mocskolódó plakátjukat sem vállalják, az általuk pénzelt civilek aláírásával készítették. „Orbán, takarodj!” – hallatszott a lelátókról. „Magyarország a Fidesz kezében van, de mi ki fogjuk szabadítani” – spanolta tovább a nézőket Lukács, aki szerint „maffiacsaládok és udvartartásuk harácsolnak, szabadrablás van, az országban Rózsikák és Arankák veszik el az oktatást gyermekeinktől”. „Nem hagyjuk!” – jött a válasz. „Olyan hangosan mondjátok, hogy Felcsúton is hallják!”

A standupos rész után Horváth Csaba főpolgármester-jelölt következett. Azt kérte, tavasszal és ősszel is menjünk el szavazni, mert az ország és Budapest nem Orbáné és Tarlósé, hanem a magyaroké és a budapestieké. Zoran Milanovic, a horvát miniszterelnök tolmáccsal, s leginkább szociáldemokrataként érkezett. Többek között azt mondta, Mesterházy felkészült, tisztességes ember, aki minden szükséges adottsággal rendelkezik ahhoz, hogy egy nagy hagyományokkal rendelkező, európai ország miniszterelnöke legyen. Majd azt tanácsolta: senki ne becsülje le az ellenfelet. Azt is hangsúlyozta, hogy a szociáldemokraták egyik legfontosabb feladata az idegengyűlölet elleni harc.

Kisfilmek következtek MSZP-s hölgyekről, országjárásról, utcai kampányolásról. Majd Botka László, Szeged polgármestere kijelentette, hogy ez a remény napja, mert aki le akarja váltani az Orbán-rendszert, az választhatja az Összefogást. „Nem szabad félni a Fidesztől, mert nem erős, csak erőszakos.”

Mesterházy Attilát rövidebb és hosszabb film vezette fel. Láthattunk részletet a tavalyi Kossuth téri antifasiszta tüntetésről, majd egy 15 perces felvételből gyerekkori és családi titkokra derült fény. Megtudtuk, csak 50 százalék volt az esélye, hogy életben marad születése után. Szülei egymás kezét fogva meséltek „őkegyelméről” (az édesanyja nevezte így), volt szó pécsi cselédszobáról, kezén vastag bőrű nagypapáról, az édesapától örökölt optimizmusról és igazságérzetről, amiért az iskolába anno behívatták a szülőket. A felvételen bevallotta, hogy feleségét már általános iskolásként kinézte magának. Mesterházy Szilvia is megosztott egy-két részletet a gyerekeikről, az amszterdami közös biciklizésről. Tény: a sajtós dobogón ezen percekben volt a legjobb a hangulat. Majd miután a filmben mindenki könnyezett, megérkezett a főszereplő. „Orbánnak mennie kell, ez az évértékelőm fő üzenete” – így nyitott Mesterházy Attila. „És menni is fog” – tette hozzá. Majd egy órában kifejtette, mit tett az országgal a jelenlegi kormány: elvették a trafikokat, a földeket, a takarékszövetkezeteket, a magánnyugdíjakat, mindent a haverok és a Közgép kap, rehabilitálják Horthyt, a Fidesz propagandaeszközévé silányították a köztévét az adózók pénzén. A Putyinnal kötött paksi paktumról hosszan értekezett. Azt mondta, ez az ügy az Orbán-kormány állatorvosi lova. Az IMF-től nem kellett a hitel, most az oroszoktól a 3-4 ezermilliárdra igent mond „Bolseviktor”. „Nem leszünk gyarmat, mondták nemrég, csak azt nem tették mellé, hogy kivéve jó pénzért orosz gyarmat” – magyarázta Mesterházy, aki szerint az „idióta gazdaságpolitika” miatt annyian hagyták el az országot az elmúlt években, mint ’56-ban. „Ez az igazi nemzetrombolás, ez az orbáni perverz és gyilkos társadalompolitika következménye.” Azt ígérte, az Összefogás kormányzása első évének végére nullára csökkentik a gyermekéhezést. Olyan jogos és nem utópisztikus elvárásokat sorolt, amelyek mindenkit megilletnek: ne legyen éhezés, mindenki részesüljön alapoktatásban, aki akar és tud, dolgozhasson tisztességes pénzért, senki ne fagyjon meg se utcán, se otthon, mert nincs pénze fűtésre, mindenki kapjon orvosi ellátást, a törvény előtt „tényleg mindenki egyenlő” legyen, legyen béke és nyugalom. „Törekvés, cselekvés, eredmény a helyes sorrend” – kiabálta. Majd azt mondta, olyan politika kell, amely beteljesíti a rendszerváltás álmát. Ehhez erős demokrácia, jogállam kell, valamint a kultúra és a művészek szabadsága. „Visszaállítjuk a független közmédiát, erősítjük a civil szerveződéseket, tűzzel-vassal irtjuk a rasszista és kirekesztő nézeteket.” Szólt a várhatóan nem rájuk szavazókhoz is: nyugalmat ígért nekik, de leszögezte, a törvénysértőkre a jogállam büntetése vár.

Mesterházy nagy nyomatékkal állította: két értékrend, két jövőkép áll szembe a választásokon. Orbán Európa-ellenes nacionalizmusa és a hazaszeretet, a háború és a béke. Egy modern, európai, ám magyar köztársaság vagy a Horthy-korszak restaurációja. Válaszúthoz érkezett az ország, dönteni kell. Az Összefogás miniszterelnök-jelöltje megköszönte a szövetségesek munkáját. „Megsokszorozta az erőt, a győzelmi hitet az összefogást ellenző és lejárató harc. A kormányváltás elérhető közelségbe került. Mi jövünk, ők mennek!” – zárta beszédét, hozzátéve, hogy bizonyára lesznek konfliktusok az Összefogásban, de egy biztos: nem engedik szétverni a választási szövetséget. A miniszterelnök-jelölt végül szövetségeseit és híveit a színpadra hívta.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!