Folytatódik a számháború a pedagógushiány ügyében, a Klebelsberg Központ (KK) a héten is cáfolta, hogy országos problémáról lenne szó, de a mindennapi tapasztalatok egészen mást mutatnak.
A tanév már három hete tart, és rengeteg olyan iskola van, ahol napi szinten okoz gondot, hogy nincs elég tanár, bizonyos órákat nem tudnak megtartani, vagy csak helyettesítéssel tudják megoldani.
„Éppen a napokban járt nálam egy budapesti szakképző intézményben dolgozó kolléga, ahol annyira hiányzik 3 tanár, hogy már a helyettesíteni sem tudják őket. Ez hetente 60-70 ellátatlan órát jelent, például angolból” – hoz egy példát a szakképzésből Szűcs Tamás, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke, de nem sokkal jobb a helyzet a KK által fenntartott gimnáziumokban, általános iskolákban sem. Márpedig a központ egészen mást állít, és nehéz megérteni, hogyan fajulhat hitvitává egy olyan kérdés, amelyről egészen pontos adatokkal kell rendelkeznie az államnak.
„A helyzet kifejezetten súlyos, tudunk olyan iskolákról, ahol a tantestület nagyobb része hiányzik, és a jelen lévő pedagógusok egyre több helyettesítésre kényszerülnek. A helyettesítés különben sem jó megoldás, főleg a kisiskolásokat viseli meg, ha mindig más megy be hozzájuk. A nagyobbaknál pedig gyakran nem megoldható a szakszerű helyettesítés, és elképzelhető, hogy milyen csekély haszna van annak, ha egy földrajz szakos megy be például matematika órára, vagy fordítva” – mondja Szekszárdi Júlia, az Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesületének elnöke, aki szerint feltételezhetően megfelel a valóságnak az adat, amely szerint 4000 felett van a hiányzó szakemberek száma.
A központ máshogy számol
„Köznevelési intézményekben átmenetileg mindig lesznek üres álláshelyek, hiszen a tanárok élet-körülményeiben beálló változások – nyugdíjazás, gyermekvállalás, költözés – kihatnak arra” – állítja a Klebelsberg Központ, amely szerint a fluktuáció teljesen természetes. Azt is hozzátették, hogy Magyarországon továbbra is az OECD-átlag alatti az egy pedagógusra jutó gyermekek száma, ráadásul a tankerületi központok fenntartásában működő intézményekben a 2017/2018-as tanévhez képest a szeptember 15-i állapot alapján összességében 1200 fővel több a pedagógus-munkakörben foglalkoztatottak száma. Az iskolákat közelről ismerők nem értik, hogyan jöhet ki a KK-nak ez a szám.
Tudni akarják az igazságot
A kötelezően ellátott órák mellett az iskoláknak van úgynevezett szabadon választható órakerete is, a jobb intézmények arra törekszenek, hogy ezt is kitöltsék, vagyis az igények, preferenciáik szerint pluszórákat tehetnek az órarendbe. A szakszervezeti vezető szerint abban lehet vita, hogy melyik óraszámhoz (csak a kötelezőhöz, vagy azokhoz is, amiket meg lehetne tartani) viszonyítják a rendelkezésre álló pedagógusok számát. Értelemszerűen először ezeket a szabadon kitölthető órákat faragják le az iskolák, ha nincs elég tanár, de ez hosszú távon lefelé húzhatja a színvonalat.
Ugyanakkor azt Szűcs Tamás sem érti, hogy láthat a KK ennyire más számokat, mint amit a tapasztalat mutat, éppen ezért találkozót kért Hajnal Gabriellától, a központ vezetőjétől. De még ebből sem lehet majd teljes képet alkotni a pedagógushiány valódi mértékéről, hiszen nem a KK alá tartózó tankerületek a fenntartói a szakképző intézményeknek (ezeket az Innovációs és Technológiai Minisztérium alá tartozó szakképzési centrumok tartják fenn), és az egyházi, alapítványi iskoláknak sem. A tankerületek a rendszernek csak körülbelül a felét fedik le mint fenntartók.
A helyzetet a Szülői Hang nevű közösség is megelégelte, és országos online felmérésbe kezdett, hogy feltárja a probléma valódi mértékét. „Miközben a tanárhiányt az oktatás valamennyi szereplője érzékelheti, az oktatáspolitika vezetői úgy láttatják, mintha nem létezne a probléma. Szülőként csalódottan hallgatjuk a kormányzat nyilatkozatait, melyekből nemcsak a probléma beismerése, hanem a szükséges cselekvési terv is hiányzik” – írják közleményükben. A közösség többek között olyan kérdéseket tesz fel a szülőknek, hogy véleményük szerint az állam és a társadalom eléggé megbecsüli-e anyagilag a pedagógusok munkáját, a gyerekeik megkapják-e a megfelelő egyénre szabott támogatást az iskolában, és maradtak-e el órák a tanárhiány miatt.
Senkinek nem jó
Közben a tanárhiány egy régi-új gyakorlatot is felélesztett: különösen vidéken vált megszokottá, hogy pedagógusok tankerületen belül ingáznak az iskolák között, amelyek így tulajdonképpen cserélgetik egymás között az embereket aszerint, hogy hol éppen milyen szakember hiányzik. „A tankerületek nem veszik figyelembe, hogy mindennek jogi akadálya is van. A szakmában szinte mindenkinek a munkaszerződésében fix munkavégzési hely szerepel, vagyis jogszerűen nem taníthatna más intézményben, legfeljebb óraadó tanárként, megbízási szerződéssel. Nem lehetne őket csak úgy egyik helyről a másikra küldeni, ha nem módosítanak munkaszerződést” – teszi hozzá Szűcs Tamás.
De ez csak a dolog jogi része, ez a gyakorlat a pedagógusnak sem jó, mert ideje jelentős részét tölti utazgatással, ráadásul nincs lehetősége megismerni a tanulókat, így az igényeikhez is sokkal kevésbé tud alkalmazkodni, mint az „iskolával együtt lélegző” tanárok. Emellett a tantestületnek sem tud szerves része lenni, részt venni az iskola tanórákon túli életében, arról nem is beszélve, hogy az órarendek megalkotását is többismeretlenes egyenletté teszik az ingázó pedagógusok.
A legnagyobb probléma, hogy a kormány inkább tagadja, mint hogy szembenézne a pedagógushiánnyal, márpedig a helyzet az előttünk álló évtizedben biztosan romlani fog. A tanárok átlagéletkora az 50 évhez közelít, és ha a Ratkó-korszakban született pedagógusok kifutnak a rendszerből, a helyzet még drámaibbá válik.
Hiába növekszik a pedagógusképzésre jelentkezők száma, ha a bekerülők több, mint egyharmada menetközben lemorzsolódik. Azok közül pedig, akik elkezdenek tanítani, sokan elhagyják a pályát. „Merem remélni, hogy – bár nem tudunk róla – valami megoldást már kigondoltak a döntéshozók” – bizakodik Szekszárdi Júlia. A kormány szerint hosszú távon a Klebelsberg képzési ösztöndíjprogram jelent majd megoldást, amely félévente 125–375 ezer forinttal támogatja a pedagógusnak tanulókat, ha vállalják, hogy legalább annyi időt töltenek a szakmában, ameddig a pénzt kapták. Ez viszont édeskevés, mert a pálya elhagyása nem csak és nem elsősorban pénzkérdés. Az oktatás színvonalára az jelentheti az egyik legnagyobb fenyegetést, ha a pedagógushiány hosszabb távon megoldatlan marad, és a szükséghelyzet következtében ismét képesítés nélküli tanítók, tanárok foglalkoznak majd a gyerekekkel.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
