Szombat estére Zala és Győr-Moson-Sopron megyét leszámítva mindent betemetett a hó. Hat út vált járhatatlanná Borsodban, egy útszakaszon csak egy nyomon, míg öt úton fél pályán lehetett közlekedni, és négy települést, Hejcét, Girincset, Tiszatarjánt és Tiszakeszit elzárt a hó a külvilágtól.

  <h1>Tombol a tél</h1>-
  <h1>Százak fagytak meg Európa-szerte</h1>-
  <h1>Különleges hópelyhek
</h1>-

Tombol a tél

- – Kép 1/3

Az Időkép szerint Békés megye egyes részein a 40 centiméteres vastagságot is elérte a hótakaró, míg például Nógrád, Pest vagy Borsod megyében csak pár centi esett. Budapesten az egész napos havazásnak köszönhetően 20 centis réteg alakult ki. Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint vasárnap kora délutánig a hóréteg vastagsága az ország legnagyobb részén elérheti a 10-30 centit, de délen, délkeleten a fél métert is meghaladhatja, míg északnyugaton csak pár centis lepel alakulhat ki. Északkeleten 60-80 kilométeres északi szél is fúj majd, hófúvással súlyosbítva a helyzetet. Estétől a Dunától keletre -15 fok alá csökken a hőmérséklet.

Lapzártánkig hat áldozatot követelt tegnap a tél: az utcán fekve hűlt ki egy 84 éves asszony Székesfehérváron, egy 56 éves férfira házának udvarán találtak a Hajdú-Bihar megyei Bocskaikertben, Debrecenben egy padon fagyott meg egy férfi, Pécsett egy hajléktalan a melegedőtől nem messze halt meg, és valószínűleg kihűlt az a 70 éves férfi is, akire ófehértói otthonában leltek a rendőrök. Bár főképp koccanásos balesetek történtek, egy férfi autójával árokba borult Kisvárdánál és meghalt.

Szombat estig 170 esethez riasztották a havazással és a hideg idővel összefüggésben a katasztrófavédőket; 22 sérültet szabadítottak ki a tűzoltók különböző közúti balesetekben járművekből. A déli országrészben már reggel késve jártak a vonatok, a MÁV Zrt. tájékoztatása szerint február 5-én, vasárnap is rendkívüli készültséget vezetnek be a teljes hálózaton. A menetrend szerint vasárnap közlekedő vonatok közül csak a menetrendben „hópihe” jellel ellátott, rendkívüli helyzet alkalmával is közlekedő vonatok indulnak el. A fővárosi közösségi közlekedésben nem voltak fennakadások, a BKV járművei rendben közlekedtek. Az Útinform tájékoztatása szerint már délelőtt olyan hideg volt, hogy a sózott utakon sem olvadt fel a jég, így sokan megcsúsztak. A legnagyobb baleset az M3-as autópályán történt, ahol délelőtt három autó ütközött, délben egy kamion és három személygépkocsi csúszott össze az M5-ös autópályán, az M7-esen Budapest felé egy orosz kamion ütközött hókotróval.

Számtalan emberéletet sikerült megmenteni. Dunaújvárosban egy 57 éves férfit találtak egy erdős területen, a földön fekve, egy 31 éves nőt pedig egy váróteremből vittek kórházba. Mind­ketten ittasak voltak. Székesfehérvárott 8 fokos lakásából költöztettek átmenetileg a Rác szállóba egy 65 éves férfit, akinek nem volt tüzelője. Egy 57 éves férfit az utcán fekve találtak meg a Hajdú-Bihar megyei Mikepércsen. Egy 62 éves férfira Sopronban, a nyílt utcán találtak a járókelők – őt hazavitték.

Egy 86 éves nagycenki férfihoz szomszédai hívtak mentőt, mondván, egy napja nem látták, és háza kéménye sem füstöl.

Szentendrén egy egyedülálló, idős hölgy szorult be a lakásába, mert az ajtózár befagyott. Csongrád megyében 21 embert, elsősorban időseket és hajléktalanokat helyeztek biztonságba a hatóságok a hideg miatt. Két felnőttet és három gyermeket kellett kitelepíteni, mivel a havazás miatt megsérült és életveszélyessé vált a család lakóházának tetőszerkezete. Szabolcs-Szatmár-Be­reg­ben 3 embert szállítottak kórházba szén-monoxid-mérgezés miatt.

Tucatnyi szén-monoxid-mérgezéshez riasztották a mentőket az országban szombat estig; több esetben már életmentő beavatkozásokra volt szükség. Egy üzemzavar miatt Napkoron több mint 700 fogyasztó maradt áram nélkül. Jász-Nagykun-Szolnok megyében 4500 mérőhelyen nincs gázszolgáltatás.

Volt, aki örült a hidegnek. A nádaratóknak például kifejezetten jól jött a jegesedés, a Balatonon képződő páncél ugyanis a jövő hét elejére valószínűleg úgy megvastagszik, hogy elbírja majd a több tonnás munkagépeket is. 80 hektárnyi nádast kell betakarítaniuk időben, ezért januárban még izgulhattak, hiszen híre-hamva sem volt jégnek, a szárazföldről elvégezhető munkával viszont csak a területek mintegy negyedét tudták learatni. Ez azért lényeges, hogy később a rothadó szárak, levelek ne szennyezzék tovább a vizet.

A Fővárosi Állat- és Növénykert is megoldotta a havazás okozta problémákat. Hanga Zoltán szóvivő a Vasárnapi Híreknek elmondta: azon állatoknak, amelyek természetes őshazája legalább olyan hideg, mint Magyarország, legfeljebb több vagy magasabb energiaértékű táplálékot adnak, és szélvédett beállót alakítanak ki, mást nem nagyon igényelnek. Ilyen állat például a jegesmedve, tundrafarkas, hóbagoly, szibériai tigris, sőt, a kétpúpú teve. Az elefántnak, zsiráfnak, antilopnak, zebrának, és a többi meleget szerető állatnak elég a fűtött istálló. Pécsett azokat az állatokat, akik nehezen viselik a hideget, például a flamingókat vagy a karvalyfejű gyöngytyúkokat, átmeneti téli szállásra vitték. Pázmándy Péter marketing- vezető elmondta: ahol helyhiány miatt ezt nem lehetett megoldani, ott az állatok odúit vagy kifutóit kibélelték szalmával, a dromedár vagy a zebra istállójába viszont fűtőpaneleket állítottak be. Az oroszlánokat padlófűtéssel, a vízilovakat fűtött medencével melengetik. A rókák és a farkasok jól viselik a hideget, és meglepő módon az oroszlánok is játszanak a hóban.

Hiába a rengeteg hó, sehol sem akadtak össze a tumultustól a sílécek. Sokan visszamondták szállásaikat és a lefoglalt síoktatást is, mert megijedtek a beharangozott nagy havazástól, és mégsem indultak neki a hegyeknek a hétvégén. Aki mégis lécre szállt, ké­­nyel­­mesen nagy ívben vehette be a lejtőket: a sípályákon az erősen fújó szél miatt sem kellett tolongani a felvonók előtt. Az eplényi pályán az 50-70 centis hó és a hóágyúk szorgos lövöldözése sem eredményezett telt házat szombaton, de így legalább nem kellett sorban állni teáért és forralt borért. A bánkúti sípályán 30-35 centis hó volt, ám a pályát övező panziókban, szállodákban is sok lemondás történt. A januári tavasz után beköszöntött feb­ruá­ri tél egyébként minden itthoni sípályának kedvezett: Mátraszentist­vá­non több mint 50 centi, Mátraszentimrén 20 centi, Dobogókőn 25 centis havon lehet csúszkálni. A pályákhoz vezető autóutakat rendszeresen tisztítják. Jól jártak a korcsolyázás szerelmesei is: az Agárdi Pop Strandnál 11 centi vastagságban fagyott be a Velencei-tó. A Balaton több településén is elérte a kellően szilárd szintet a magyar tenger, Siófokon, Balatonfenyvesen például már biztonságosan lehet korcsolyázni. Több pálya mellé települtek ki korcsolyakölcsönzők, büfék is, legtöbbjük este is nyitva áll. A rendőrség és a vízügyi igazgatóság azonban egyaránt arra figyelmeztet, hogy a sportolni vágyók csak a kijelölt területeket vegyék igénybe, mivel az egyes partszakaszokon és a nyílt vízfelületen is eltérő lehet a jég vastagsága.

 

Dél-Európában is tombol a tél

A környező országokban is hatalmas károkat okozott a hideg. Ukrajnában szombaton 122-re emelkedett a halálos áldozatok száma. Lengyelországban az elmúlt két hétben 45-en fagytak meg; csak szombaton nyolcan. Romániában 28-an, Franciaországban pedig ketten lelték halálukat a fagyban. Németországban is rekord hideg volt: mínusz 27,3 fokot mértek az ország déli részén, míg Svájcban Schwyz kantonban mínusz 34 fokkal dőlt meg a hideg rekord. Boszniát teljesen megbénította a folyamatosan szakadó hó. Szarajevót egyméteres hó borítja, a főváros körüli hegyeket kétméteres. Olasz­országban 70 centiméter hó hullott az Appenninekhez tartozó Irpinia-hegységben, de havazott a dél-olaszországi Apulia régióban és Nápolyban is. Triesztben a szél sebessége elérte az óránkénti 130 kilométert. Spanyolországban és Portugáliában is havazik, ráadásul a Baleár-szigeteget is hó borítja, ami arrafelé kifejezetten ritka jelenség.

 

Fagyos viszonyok

Szinte szúr az idő, fáj tőle az élet. Így, hogy tudom, szükségünk van rá, ki lehet bírni. Mínusz 15 fok kell nekünk ahhoz, hogy elkezdjünk törődni. A jég még a kormányt is felverte, így végre emberi arcába nézhetünk. Kiállt és megkértek minket arra, hogy figyeljünk egymásra. Sőt utasítottak minket, hogy gondoskodjunk az elesettekről az öregekről a betegekről. Szeretem én ezt a hideget. Végre értem, amit a kormány mond. Maga Pintér Sándor belügyminiszter kért minket szigorúan arra, hogy hívjuk fel a vidéken élő rokonokat. Kért, hogy tájékoztassuk a hatóságokat, ha megszakad hirtelen a kapcsolatunk távoli véreinkkel. Mi ez, ha nem maga a törődés? A manapság soha nem tapasztalt gondviselés? A miniszterelnöki főtanácsadó, a tőle megszokott precizitással, felszólított minket arra, hogy ellenőrizzük gondosan, hogy a szociális segélyre szorulók otthonában elég meleg van-e, hogy elegendő tűzifa van-e, van-e mit enni, működik-e a fűtés. Egy ország húzza a csizmáját, kopogtat, tárcsáz, kérdez és válaszol. Beszélnek egymással. Gondoskodnak egymásról. Hát igen, ehhez nálunk meg kell fagyni.

(H. D.)

 

A kereskedôk szerint nincs hiány

Kiürültek a boltok. Pénteken, a nagy havazás előtt a hipermarketeket megrohamozták a vásárlók, többségük hosszú távra vásárolt, konzerveket, hideg élelmet. „Látni lehet, hogy megnőtt a forgalom a téli holmik iránt is: aki eddig bizonytalan volt, vegyen-e cipőt, kabátot, most megy és viszi” – nyilatkozta Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára a Vasárnapi Híreknek. Bár pontos statisztikai adatok még nincsenek arról, hogy mennyivel nőtt a kereslet a múlt hétvégéhez képest, a téli ruhákat, sportszereket árusító üzletekben érezhetően több vevő van. Az élelmiszerboltokban is hosszúak a sorok, mert az emberek előre vásárolnak attól tartva, ha jön a hó, nehéz lesz majd közlekedni. Ennek ellenére nem kell attól tartani, hogy kifogynak az alapvető élelmiszerekből. „A boltok felkészültek a rohamra és a szélsőséges időjárásra, bőséges készleteket halmoztak fel” – mondta Vámos. Az OKSZ mindenkit figyelmeztet: bevásárlás után azonnal vigyük meleg helyre a zöldségeket, gyümölcsüket, friss árukat, mert ezeknek különösen árt a fagy, és ha műszaki cikket veszünk, miután a fagyból behoztuk a lakásba, legalább egy órát várjunk, mielőtt bekapcsoljuk.

(SZ. Á.)

Ennyit érnek

Az intenzív havazás miatt hómunkásokat keres a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. A nyolcórás lapátolásért nettó 3550 forintot fizet a cég, éjszakára 3750 forint a fizetség.

Különleges hópelyhek

Bár minden hópihe hatszögletű, nincs két egyforma. Egy apró porszemmel kezdődik az egész, amely köré vízpára gyűlik, és megfagy. Erre további pára rakódik, jég formájában, míg végül létrejön egy hatszögletű, rendkívül kicsi kristálylap. Ha erős a szél, az összetörheti a szabályos pelyheket, ha nagy a hideg, porhó esik, ha viszont kevésbé hideg légrétegeken is áthaladnak a kristályok, összekapcsolódhatnak, ekkor alakul ki nagypelyhes és látványos havazás.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!