Multiadó a cybertérben - Újra nekimentek az RTL-nek - Csomagban tarolna - Felkészül: Tímea

 
Vezérlőteremben - illusztráció

A mintegy 50 milliárd forintos online hirdetési bevétel felét a Google és a Facebook vitte el – így az összes többi piaci szereplőnek, beleértve a nagy online portálokat is (lásd Index, Origo stb.) a maradék 50 százalékon kell osztoznia. És a jelek szerint ez az arány egyre torzul a „kereső- birodalom”, illetve a közösségi oldal javára, ugyanis mindkettő (és mellékesen a félmilliárd felhasználóval bíró Apple) beszállt a hírpiacra.

Egyrészt maguk állítanak elő szerkesztett tartalmakat, másrészt a klasszikus médiumok anyagait szívják el. (És egy példa a látogatottságukról: ha a videomegosztó YouTube – a Google-birodalom része – tévé lenne, akkor több nézővel büszkélkedhetne, mint az RTL Klub és a TV2 összesen.) Ami azonban a zömmel veszteséges online portáloknak üröm, az a médiaszabadságnak öröm, ugyanis a nemzeti kormányok jóval kisebb nyomást tudnak gyakorolni ezekre a „technológiai óriásokra”, mint a klasszikus orgánumokra.

Multiadó a cybertérben

Persze azért megpróbálják, hiszen az InternetKont (a netről való konzultációt) levezénylő Deutsch Tamás bejelentette: megsarcolja a kormány a piac multinacionális szereplőit. (A hivatalos indoklás szerint a multiktól beszedett pénzt persze majd arra fordítják, hogy a polgárok könnyebben, gyorsabban netezhessenek.) Ám ez a „nagyok” piaci pozícióit nem rontja – ha felpörgetik a „szerkesztett tartalmak gyártását”, az online hírpiac jó néhány nagy szereplőjét eltemethetik pár éven belül (de legalábbis 30-40 százalékkal csökkenthetik látogatottságukat).

Ennek ellenére a Fidesz az online térben is hegemóniára törekszik – és az egyik legnagyobb hírportált készül megvenni. Állítólag januárban találhat gazdára az oldal. Nyáron kezdték árulni, ám az utóbbi hónapokban erősen ritkult a potenciális vásárlók köre: kiszállt a magát a 168 órába és a Klubrádióba bevásárló Brit Media Befektetési Kft., állítólag eltanácsolták a Schmidt Mária érdekeltségébe tartozó Médiaháló Kft.-t. A befutó – legalábbis a politikai pletykák szerint – a Habony Árpádhoz tartozó Modern Media Group lehet.

Újra nekimentek az RTL-nek

Szemben az „infomamutokkal” a hazai szereplőket sokkal hatékonyabban szoríthatja a kabinet és ez így van az elektronikus média esetében is: példának okáért a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) médiaügynökségeket próbál faggatni az RTL Klub reklámidő-értékesítési és szerződéskötési gyakorlatáról. Tény, hogy a televízió a nézők egyharmadát „birtokolja”, míg a tévés reklámpiacon mintegy kétharmados a részesedése, de az ügynökségek szerint az RTL Klub nem él vissza piaci erőfölényével (hivatalosan ezt kutatja a GVH), senkit nem kényszerít kizárólagosságra. Magyarán aki a csatornával szerződik, az más tévétársaságnál is reklámozhat. Persze önmagában az nem baj, ha a GVH biztosítani próbálja, hogy a nagyhal ne egye meg a kishalakat, ám ebben az esetben joggal merül fel a kérdés, nem egy nagyhal felhizlalását akarja-e előkészíteni a hivatal. Ugyanis a hírek szerint – állami bábáskodással – alaposan átrendeződik a hírpiac.

Csomagban tarolna

A TV2 ugyanis a jövőben nem önmaga árulja reklámidejét, hanem azt a 27 kábelcsatornával szerződésben álló sales house, az Atmedia értékesíti. A lépés értelme, hogy így a TV2 is akkora célcsoportot „foghat”, mint az RTL Klub, amelyik jelenleg az anyacsatornát a Coollal, a Film+-szal, és az RTL II-vel értékesíti csomagban. Ráadásul az Atmedia a pletykák szerint nemcsak a TV2 reklámidejével gazdálkodhat, hanem a jövőben a közmédia hirdetési perceit is ő adhatja el. Az MTVA egyelőre tagadja, hogy lenne ilyen megállapodás. Bár azt elismeri, szigorúan elvben, hogy létezik olyan jogi konstrukció, amivel házon belülre kerülhet az Atmedia.

Egyelőre azonban egy másik médiaértékesítő cégről állítja az MTVA, hogy a reklámidőt árulja – ám erről senki nem tud. Ráadásul e cégről azt állítják, hogy tulajdonosi köre jóban van Rogán Antallal. Megjegyzendő: ez most nem oszt nem szoroz, ugyanis Vajna és Rogán egy erőkörhöz tartozik, így vélhetően egyeztettek a „reklámkérdésben”. Mindenesetre, aki a közmédiát árulja, az számos csatornát kínál, összesen hatot (ebből persze leginkább a sport értékesíthető) – legalábbis most, ugyanis hamarosan egy kulturális és oktatási tematikájú csatorna is startol, az M5 és az M6 a következő két évben 25 milliárd forintba kerül.

Felkészül: Tímea

Ahogy a reklámszerződések kezeléséből is látszik, Vajna úgy tesz, mintha stabilan házon belül lenne (a hírek szerint már az is felmerült, hogy hitvese, Tímea műsort vezet), holott még nem tudni, övé vagy a Simicska Lajos- féle Megapolis Média Zrt.-é a TV2. A GVH-engedélyt a TV2 megvásárlásához Vajna szerezte meg először (Simicskáék is próbálkoznak), a cégbíróságon viszont Simicska áll jobban. Csakhogy a televíziót birtokló kft. csak a német Pro7Sat1 engedélyével cserélhet gazdát, ugyanis a korábbi német tulajdonos zálogjogot terhelt a TV2-re. Ám a németek szerint sem Simicska, sem Vajna nem kapott engedélyt.

A civil médiatérben is szeretne rendet vágni a kormány – vélhetően ennek tudható be, hogy 2015 első felében sokkal több esetben próbált információkat szerezni a Facebook- tól, mint a környező országok kabinetjei.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!