„Nem tudok rajzolni, legfeljebb csak úgy, mint bárki más, és történész sem vagyok, pláne nem grafikus.” Ezt mondja Zsolt legelőször, és arra kér, hogy ezt feltétlenül írjam le. Pedig már gyerekkorában sem csupán szemlélődőként nézte a romokat az osztálykirándulásokon, hazatérve pedig nem autókról készített skicceket, hanem erődöket épített kockákból, bástyákat homokból, s még könyvekből is összerakott néhány várat magának.

„A légvárakat csak most, felnőtt fejjel építem”, utal arra, mennyire nem egyszerű hobbi ez. Hiszen, ha komolyan csinálja – márpedig megszállottan, minden szabadidejét a várak újrarajzolásával tölti –, akkor előbb-utóbb felfigyelnek rá mások, talán még azok is, akik szakmai szemmel kutatják a múlt titkait.

„Amikor néhány évvel ezelőtt belevágtam, még csak szórakozásból rajzoltam” – mutat néhány korai, kezdetleges változatot. A számítógépes technológia és a programok rohamos fejlődése tette lehetővé, hogy egyre részletgazdagabb és élethűbb legyen az ábrázolás. „Belerajzoltam én mindent, amit jónak gondoltam, még olyan részleteket is, amelyek korban talán nem illettek a képbe, de jól mutattak.” A várak tetejére olykor cserepet tett, miközben anno csak zsindelyt használtak, és üveget is illesztett néhány olyan ablakrésbe, ahová legfeljebb állatok bendőjéből készült hártyát húztak, vagy éppen zsaluval védekeztek az átfújó szél és a behulló eső ellen.

Kívülről nézve azt gondolnánk, nem kell mást tenni, mint megrajzolni egy-egy várat. De pusztán a mai romok alapján nem is olyan könnyű ez. Olykor még a történészek, a művészettörténészek és etnográfusok sem tudnak megegyezni abban, milyen volt egykor a világ, hogyan néztek ki tárgyak vagy házak. Ha pedig kevés az információ a múltról, akkor a szakemberek is csak egy-egy korszak vezető stílusjegyeihez tudnak igazodni, a jellemző motívumokra, ornamentikákra támaszkodhatnak. S mivel nagy a kísértés, hogy szerepet kapjon az emberi képzelőerő és fantázia, érthető, hogy akadnak olyanok is, akik azt vallják: inkább ne akarjuk elképzelni, hogyan is nézhetett ki a múlt; ne rajzoljunk semmit, mert a legkisebb fantáziamorzsa is meghamisítja azt a valóságot. A várak esetében ez ráadásul azzal is kiegészül, hogy azokat többször átépítették az évszázadok alatt. Másként nézett ki a 12., és másként a 16. században. Egy vár ráadásul a legritkább esetben készült el kulcsrakészre, a legtöbbször csak abbahagyták építését.

Zsolt ugyanígy van a várrajzokkal is: sosem fejezi be, hanem egyszer csak, amikor már késznek mutatja magát, abbahagyja. Ha nem így tenne, mindig találna rajta olyan területet, amit még pontosabban, még részletesebben megmutathatna. Zsolt ezért is mondja azt, hogy figyelni és hallgatni kell azokra, akik elmélyülten kutatják és ismerik a történelmet. Nem lehet csak úgy nekiesni a múltnak. Mert az ugyan megtanulható, hogy nem csak a Habsburgok robbantották fel a magyar várakat, de a török és a kuruc is, s hogy Sáros várát a felrobbanó tárolt puskapor rombolta le, Huszt várát pedig a villám sújtotta rommá. De a rajzoláshoz neki az is fontos, hogy személyesen megnézzen egy-egy romot; megvizsgálja a fellelhető alaprajzokat, amiket össze lehet vetni egy-egy régi térképpel, katonai vagy műszaki rajzzal, és a terepviszonyok ismerete sem árt. Éppen ezért nem is úgy beszél munkáiról, mint rekonstrukciós rajzokról. „Ezek látványrajzok, amelyekhez nagyon nagy segítségemre vannak a már mások által elkészített festmények, rajzok, rézkarcok. Előszeretettel támaszkodom három művész, Cseke György, Kőnig Frigyes és Ferenc Tamás munkáira. A megrajzolt váraimnál pedig arra törekszem, hogy minél részletgazdagabban 3D-sítsem a 2D-s rajzokat. A célom csupán annyi, hogy érdekessé és befogadhatóbbá tegyem azt, ami másnak száraz történelem. Bármilyen kritikát örömmel fogadok és komolyan veszek, hiszen magam is tanulok ezzel. Szakmai alapon átrajzolok tornyot, falat, bástyát, és azt sem bánom, ha ehhez idő kell: a szigetvári váron például egy hónapig dolgoztam, de megérte, mert az eredmény látványos.” A várak rajzolásakor amúgy minden komponenst külön-külön elkészít, templomokat, házakat, hidakat, díszletelemeket.

Ma már mintegy harminc magyar vár látható így, „felújított” formában. Az Oktatásfejlesztési Intézet (OFI) érdeklődését pedig olyannyira felkeltette a várakról készült, a YouTube-ra is felkerült videók sorozata, hogy elkérte Zsolttól azokat, mondván, illeszkednek a digitális tankönyvek világába. Zsolt pedig legújabban Baltavári Tamással (Történelmi Animációs Egyesület) kooperál, aki híres csatákról készít videókat, digitális látványütközeteket (pl. Várpalota, Nándorfehérvár).

S bár minden csatához korhűre kell tervezni egy-egy várat, a kihívás több mint szórakoztató. Ez már komoly játék, amihez segítséget kap a varak.hu munkatársaitól is.

Zsolt pedig továbbgondolja hobbiját, és egy olyan honlapot vizionál, amely egy térképen idővonal segítségével mutatja meg Magyarország területének változásait, rajta az épülő és változó várakat. Körülbelül kétszáz várat tervez így bemutatni interaktív módon. Ez már profi stábot (grafikus, szakértői stáb) igényel, és jelentős költséggel is jár. Most a pályázatokat bújja, hátha talál olyat, amelyik a programra illeszthető, mert ezt a weboldalt össze is lehetne kötni a turizmussal: a várakra, a romokra ki lehet helyezni QR-kódokat, és az okostelefonok, tabletek segítségével azonnal megjelenhetne egy kisfilm a képernyőn arról, milyen is lehetett a vár egykor, ott, ahol most csak romok állnak.

Az informatikus két éve kedvenc váraival tölti minden szabadidejét, de ezt a családja sem bánja: minden kirándulásuk végpontja ugyanis egy magyar vár. Legyen az az országban vagy a határon túli történelmi területeken.

Mert ők már tudják: lehet, hogy a történelmet a győztesek írják, de az informatikusok rajzolják.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!