„Ott megszűnt Európa, ahol a magyarországi népirtás első számú felelősét éltetik, ahol rabbit inzultálnak az utcán, ahol romák házára horogkeresztet és halálos fenyegetést festenek, ahol a sajtó képviselőjét leköpik és lezsidókurvázzák, ahol a melegeket törvényjavaslati szinten börtönnel fenyegetik, ahol nyilas ruhában parádéznak a Parlamentben, ahol kormánypárti képviselő a sajtóban tagadja le a holokausztot” – így szól a holnap 15 órától a budapesti Hősök terére, Elég volt! címmel rendezett tüntetés felhívása.

 
Az 1300 lelkes Csókakőn is Horthy-szobrot avattak

Az esemény szervezői magánemberek, s várnak mindenkit, akit az újjáéledő Horthy-kultusz, az utóbbi hetekben tapasztalt durva antiszemita és rasszista atrocitások felháborítanak. A Szépművészeti Múzeumnál beszédet mond többek között Iványi Gábor metodista lelkész, Horváth Aladár, a Polgárjogi Mozgalom a Köztársaságért elnöke és Kerék-Bárczy Szabolcs, a Szabadság és Reform Intézet igazgatója. A demonstráción részt vesz az MSZP, a Demokratikus Koalíció, a Magyar Szolidaritás Mozgalom, a 4K!, a Magyar Demokratikus Charta, a Háttér Társaság a Melegekért Egyesület, a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége, valamint a Magyar Antifasiszta Liga. A tüntetés végén egy „kézzel fogható meglepetéssel” készülnek. Ezzel egy időben az ’56-osok terére a Horthy Miklós Baráti Kör hirdetett megemlékezést, amelynek résztvevői átsétálnak a Műcsarnokhoz. A két tüntetési területet kordonnal választják el egymástól.

A Horthy- és Nyirő-reneszánsz a héten újabb eseményekkel folytatódott: pénteken százan emlékeztek Nyirő József íróra Csepelen, a Radnóti Miklós Művelődési Házban. A Demokratikus Koalíció szimpatizánsai azért tüntettek a helyszínen, mert Nyirőt épp a Radnótiról elnevezett intézményben ünneplik. Németh Szilárd, Csepel fideszes polgármestere szerint a tüntetők célja a „botránykavarás” volt. Horthy Miklós bronzszínű kő mellszobrát avatták fel tegnap a Fejér megyei Csókakőn, a vár alatt lévő szabadidőparkban. Gyömrőn pedig még mindig nincs megegyezés a kormányzó nevét viselő térről: a mostani állás szerint a Szabadság tér marad, Horthy nevét a park viseli majd, de sokan ellenzik ezt a „kompromisszumot”. Közben a Tolna megyei Harc községben Nagy Lajos csárdájának parkolójában emelt fekete gránit emléktáblát Horthy Miklósnak – adta hírül a Népszabadság.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!