Mérföldkő, de lehet, hogy földrengés Ausztriában: amennyiben a vasárnapi köztársaságielnök-választás második felvonását is az FPÖ (Osztrák Szabadságpárt) és Norbert Hofer húzza be, az olyan politikai változásokat indíthat el nyugati szomszédunknál, amelynek ma még nem látni a végét. Az államfőnek ugyanis Ausztriában joga van feloszlatni a parlamentet és új választásokat kiírni, márpedig Norbert Hofer ezt a lehetőséget sem zárta ki.
A jóvágású Hofer a kisember nagy álma: 2003-ban lezuhant egy siklórepülővel, azóta csak bicegve és bottal tud járni, ám ez nem gátolja meg abban, hogy mindenkivel udvarias és közvetlen legyen. Pedig olyan párt színeiben indul, amelynek elnökével, Heinz-Christian Strachével még Orbán Viktor is visszamondta a tervezett találkozót. Mert az FPÖ-t szélsőjobboldali nézetei miatt Európában finoman szólva sem komilfó. Éppen ennek a képnek a megváltoztatása Hofer legfőbb politikai küldetése, és ő e tekintetben nem is teljesít rosszul. Azt ellenfelei is elismerik, hogy túlnőtt szellemi atyján, a 2008-ban autóbalesetben elhunyt karintiai kormányzón, Jörg Haideren. Hogy ez ma mire lesz elég az idegenellenességéről ismert Szabadságpárt politikusának, nem tudni, felméréseket ugyanis nem közölnek, ennek oka, hogy legutóbb – az első fordulóban – nagyon mellé lőtt mindenki: a több mint 10%-os tévedés az összes közvélemény-kutatónak óriási égés volt.
Hofer ellenfele a zöldekhez köthető, ám kissé szürke Van der Bellen professzor, aki a labanc nyugodt erőt testesíti meg, és a visszafogottabb választók bizalmát szeretné elnyerni. Mindenesetre Hofer már eddig is sok borsot tört a csak mantrázó kormánypártok orra alá, és ha a szakértők szerint a papírforma nem borul, akkor valószínűleg a II. világháború óta először lesz Ausztriának jobboldali elnöke. Miután a koalíció első embere, Werner Faymann a teljes fiaskót hozó első forduló után lemondott minden funkciójáról, nem kis zavar támadt a „klasszikus kormányzó pártok” soraiban: az ÖVP (Osztrák Néppárt) és az SPÖ (Osztrák Szociáldemokrata Párt) nem tudta hirtelen, hova kapjon. Nem véletlenül, hiszen a kezdetben szunnyadó idegenellenesség mára igencsak erőre kapott Ausztriában, és a hatalmon lévő koalíciónak nemigen sikerült adekvát válaszokat adnia a menekültkérdésre. Hiába léptette életbe Európa legszigorúbb menekültügyi szabályozását, a már Ausztriában lévőkkel (is) nehéz mit kezdeni. Bécsben 90 ezer körüli a tavaly menekültstátust igénylők száma, az éves szinten mintegy 160 millió euróval (majd 50 milliárd forinttal) gazdálkodó Munkaügyi Központ (AMS) nehezen bírja a megterhelést, nincs más lehetősége, mint futószalagszerűen regisztrálni a Szíriából és az egyéb háborús területekről érkező menekülteket. A rendszer azonban ezer sebből vérzik: a kötelező nyelvtanfolyamokon például nincs olyan feltétel, hogy vizsgát kell(ene) tenni a befogadó ország anyanyelvéből, mindössze egy, a részvételt igazoló bizonyítványt kell kiállítani.
Jómagam is az egyik ilyen nyelvtanfolyamokat adó háttérintézményben próbálom meg beavatni a német nyelv rejtelmeibe a menekülteket, és nap mint nap szembesülök a problémákkal: osztrák útlevelet lobogtat a szír menekült, ám amúgy egy mukkot sem beszél németül.
Az osztrák vezetés most azt tervezi, hogy megkurtítja az alanyi jogon mindenkinek járó (kivétel: EU-s állampolgár) alapellátást, amely most családi állapottól függően 600-800 euró havonta. Ebből kiindulva érthető, nehéz rábírni a menekülteket arra, hogy intenzíven nekilássanak a nyelvtanulásnak, és beilleszkedjenek az osztrák munkaerőpiacba. Persze a helyzet ennél sokkal árnyaltabb, a Szíriából érkezők jól iskolázottak, tudják, miként kell tanulni, a legtöbbje motivált, az egykor virágzó Szíriának nagyon jó iskolarendszere volt. Gond inkább azokkal van, akik még életükben nem láttak iskolát. Afganisztán és Irak elmaradott területeiről érkező diákok egy része írni és olvasni sem tud, így a német nyelv elsajátítása számukra „lehetetlen küldetés”. A helyzet a ’60-as, ’70-es, ’80-as években érkezett török vendégmunkások egy részével is hasonló. Van olyan török háziasszony tanítványom, aki 30 éve él Bécsben, és ötig nem tud elszámolni németül, igaz, nem is nagyon szorul rá: Bécs egyes negyedeiben a mindennapi életszükségleteket el lehet intézni törökül is.
Csak az osztrák fővárosban 150 muszlim óvoda szolgálja, vagy inkább csak szolgálná a társadalmi integrációt. „Ebből jó néhányat be kell záratnom” – jajdult fel tavaly decemberben a koalíció legnépszerűbb embere, a néppárti Sebastian Kurz, aki amellett, hogy a világ legfiatalabb külügyminisztere (még nincs 30 éves), az integrációért is felel a kormányban. Nevéhez fűződik a kötelező németnyelv- oktatás bevezetése a bevándorlók számára, ám kiderült, hogy az ennek jegyében óvodák egy része több kárt okoz, mint amennyi hasznot hajt a társadalmi beilleszkedés szempontjából, mivel az ott dolgozó muszlim óvónők jelentős része csak egy kéthetes gyorstalpalót végzett.
Mindezekkel együtt – Magyarországgal ellentétben – a kormánypártok akarategysége és az osztrákok hozzáállása az integrációval kapcsolatosan dicséretes, hiszen a gyűlöletkeltésnek nyoma sem volt egyik kampányban sem, és hála a jólétnek, a hétköznapi életben sem törtek felszínre az indulatok. Volt ebben némi szerepe Christian Kernnek is, az ÖBB (Osztrák Államvasutak) volt vezetőjének, aki a bürokráciát felgyorsítva hibátlanul menedzselte az őszi menekülthullámot: különvonatokat indított a menekültekért, és gondoskodott arról, hogy a pályaudvaron megfelelő ellátásban részesüljenek. Ettől a héttől ez az ember a lemondott Faymann utódja, az új szociáldemokrata kancellár, aki még azzal is emeli a tétet, hogy Ausztria történetében először egy 37 éves muszlim hitű nőt nevezett ki a kancellária élére államtitkárnak. Persze, ha a hétvégén bejön a papírforma, és a szélsőjobboldali Hofer beváltja fenyegetését, lehet, hogy nem sokáig maradnak hivatalukban.
STÉPÁN GÁBOR (BÉCS)
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!