Aki halott, a kormányt támogatja – és ez nem vicc, legalábbis a határon túl élő kettős magyar állampolgárok esetében. Ugyanis e körben a kabinet egyre látványosabban (és egyre kevésbé jogszerű módon) próbál szavazatokat maximálni.

Már az eredeti szabályozás is komoly visszaélésekre ad lehetőséget, ugyanis annak értelmében tízévente kell felülvizsgálni, hogy azok, akik egyszer regisztráltak egy választásra, élnek-e még. Azaz legalább két országgyűlési megmérettetésen és akármennyi népszavazáson részt vehet az, aki egyszer feliratkozott a szavazási listára. Ez önmagában csalásra ad lehetőséget, hiszen ha valaki számon tartja, ki hunyt el, ki költözött el stb., akkor voksok ezreit manipulálhatja kedvére.

A Fidesz által javasolt új szabályozás nem oldaná meg ezt a helyzetet, sőt. A kormánypárt ugyanis azt szeretné, ha a jövőben a határon túli állampolgárok jeleznék, ha a választási jegyzékbe felvett hozzátartozójuk már nem él. Csakhogy egyrészt korántsem biztos, hogy a regisztrált rokonnak címzett választási boríték eljut a hozzátartozókhoz. Egyrészt lehet, hogy már új lakója van a háznak, aki nem passzolja tovább a levelet családnak (vagy épp a famíliát nem érdekli ez az egész), megeshet, hogy a gazda halála után senki nem lakja az ingatlant stb. Úgy tűnik, a Fidesz zavaros állapotokat kíván fenntartani.

Az pedig nem érv, hogy túlságosan bonyolult lenne minden – legalább országgyűlési – választáskor frissíteni a határon túli szavazók lajstromát, hiszen itthon is mindent megtesz a kormánypárt, hogy naprakész legyen a lista. Nem véletlenül: a Fidesz pontosan tudja, hogy pár ezer szavazat (vagy egy-két mandátum) is eldönthet egy választást. És hogy, hogy nem, a szavazási listára vett állampolgárok (mintegy 110 ezer) 90 százaléka a Fidesz jelöltjeit szerette a 2014-es voksoláson.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!