Sem a csokitojás, sem a csokibárány nem kelhet versenyre a csokinyúl népszerűségével. Bár fórumozók találtak átcsomagolt Mikulást, a gyártó szerint ez csak kisebb cégek termékeivel fordulhat elő.

 
Ujvári Sándor felvétele

Bőséges a kínálat húsvéti édességekből, legalábbis a nagy szupermarketekben. A közértekben már nem csináltak ekkora felhajtást: sem a dekoráció, sem a kínálat nem utal arra, hogy ünnep közeleg. A kereslet sem túl nagy, bár az utolsó napokban számítanak a rohamra. A kisboltokban pedig alig egy-két nyuszi árválkodik. Igaz, itt nem is fogy annyira az édesség; ezeken a helyeken is azokra számítanak, akik az utolsó pillanatban kapnak észbe, és rohannak vásárolni. (A vásárlók igényeit talán jól érzékelteti, hogy több helyen is találunk még leértékelt Mikulásokat és szaloncukrot is.)

Az idei piacot egyértelműen a nyulak uralják. Sok a tojás is, van néhány csibe, kacsa és bárány, de a nyuszik egyeduralma megkérdőjelezhetetlen. Az is biztos, hogy a vásárlók is ezt a formát keresik. „Hát a nyúl hozza az ajándékot, nem? És tojást hoz. A csibe meg a bárány is aranyos, de azokat nem tudom annyira hozzákötni az ünnephez” – magyarázta egy nagymama. A legbizarrabb dolog, amit a boltban láttunk, Micimackó barátja, Tigris nyuszikabátba öltözve, nyúl alakú csomagolásban. „Ez nekem már ijesztő” – mondta az egyik vásárló.

Egy prémium csokoládékat árusító boltban azt mondták: hiába készülnek a magyar csokik is minőségi alapanyagokból, a külföldi édességek mindig jobban fogynak. Az eladó szerint talán a márka miatt, hiszen azokat jobban ismerik, évek, évtizedek óta látják őket a polcokon, és még nem csalódtak bennük. Mint mondta, a baj az, hogy a magyar csokikról még mindig nem a minőség, hanem a tejbevonós édességek jutnak az emberek eszébe.

Vannak érdekességek a klasszikus formákon és ízeken túl is: a Tudatos Vásárlók Egyesületének terméktesztjén (mely elsősorban a minőséget értékelte) az első helyen egy mentolos étcsokoládé nyúl végzett, míg a sereghajtók közt jó néhány nagy cég készítményei megtalálhatóak.

„A gyönyörű csokimikulás öltözék (csomagolás) alatt nem egy csokimikulás emberke volt, hanem nyuszika! Formailag baromira ugyanaz a kettő, és titkon reméltem, csak a gyártósort felejtették el átállítani, de azért mégis…” – írta egy internetes blog felháborodott szerzője. Egy ausztráliai magyar karácsonyi rénszarvasfigurát talált kísértetiesen nyúlszerűnek, a barátai meg nyuszit leltek a csokimikulás sztaniolborítása alatt. „Legalább újraönthették volna. Mert ugye én felnőtt vagyok, de ezt hogy magyarázzuk meg egy gyereknek?” – firtatja egy fórumozó.

„Diósgyőrben évi 2500 tonna üreges csokifigurát gyártunk, és szállítunk a világ minden részébe. A mintegy 60 forma között van nyúl, Mikulás, rénszarvas, csibe, kacsa, pingvin és tojás is, de mindegyikhez más-más, jellemző formákat használ a gyár” – nyilatkozta lapunknak a Nestlé Hungária Kft. „csokifigura-felelős” márkamenedzsere. Harsányi Kamilla elmondta: a gyártósor és a technológia ugyanaz. Az üreges csokifigurák úgy készülnek, hogy a forma egyik felébe kerül a felmelegített, folyékony csokoládémassza, azután a másik felét ráteszik, mágnesekkel a két felet összezárják, és a zárt formákat a rázógép forgatja, hogy a csoki egyenletesen kitöltse a forma teljes belső felületét. Ezután a hűtőalagút következik, majd a figurákat kiveszik a formából és csomagolják. Csík akkor látható a figurán, ha a forma két fele tökéletlenül illeszkedik.

Harsányi szerint a megmaradt figurák „átcsomagolása” akkora pluszköltséggel járna, hogy az semmiképp nem érné meg.

„Ám ha akad egy kisebb cég, amelynek csak egy formagarnitúrája van, és hozzá kétféle fóliája, akkor előfordulhat a „szerepcsere” – jegyezte meg.

 

Csokifigurákat először angol és belga cukrászok készítettek; ezek tömörek voltak, és kézzel megformáltak. Magyarországon 1934-ben kezdődött el a csokoládéfigurák gyártása. A feljegyzések szerint Csvárics János bádogosmester készítette el – pléhlemezből kalapálta ki – az első Mikulás-formát, ebbe öntötték a forró csokoládémasszát, majd amikor kihűlt, megismételték.

(Forrás: Magyar Édességgyártók Szövetsége)

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!