170 ezer pedagógus életpályamodelljét szabja át a készülő törvénykoncepció, melyet egy kilencéves közvélemény-kutatásra hivatkozva tesznek kívánatossá. A vitaanyagban olvasható passzus („a korábbi felmérések szerint a pedagógusok döntő többsége támogatná az életpályamodell bevezetését”) egy 2001-ben az Oktatási Minisztérium által a TÁRKI-tól rendelt reprezentatív felmérésre hivatkozik.

 

A szöveg szerint „a megkérdezettek több mint kétharmada támogatta a minisztérium akkori életpálya-modell javaslatát”. A felmérésben mindössze 1484 válaszadó vett részt, 503 oktatási intézményből, melyben az óvodákból a vezetőt és egy beosztott óvónőt, az általános iskolákból egy vezetőt, egy alsós tanítót és egy felsős tanárt, a középiskolákból pedig egy vezetőt és két beosztott tanárt kérdeztek meg. Bár a válaszadók 85 százaléka akkor összességében egyetértett a megfogalmazott célokkal, csupán 69 százalékuk olvasta a vitaanyagot. A felmérés hivatkozási alapként bekerült a mostani törvénykoncepcióba, bár az akkori életpályamodell és a jelenlegi közt vannak különbségek. A tervezet szerint a pedagógusok felsőbb fokozatba lépése szakvizsgához lesz kötve, 2001-ben ez az elképzelés szóba se került. Akkor a megkérdezettek többsége szerint „automatikusan, központi követelmények alapján” kellett volna kinevezni őket, és csak 14 százalékuk szerint lett volna szükséges külső szakmai testület döntése a fokozat eléréséhez.

Jelenleg mind a pedagógusok, mind a szakszervezetek elégedetlenek a tervezett változtatások egy részével, emellett sérelmezték, hogy az új tervezet kidolgozása előtt az oktatási államtitkárság nem volt kíváncsi a véleményükre. A bértáblák átalakításával egyetértenek, a tanárok jövőbeni vizsgáztatása azonban sokaknál „kiverte a biztosítékot”. Ennek oka az, hogy így a fiatalabb pedagógusok előnybe kerülnek idősebb pályatársaikkal szemben. Maga a közoktatási törvény tervezete nem sokban tér el az eddig kiszivárgott elemektől, melyekről korábban már írtunk. A vitaanyagban szerepel többek közt a differenciált és átjárható iskolarendszer, a Nemzeti Összetartozás Napjának bevezetése és az iskolaérettségi vizsgálat, szakértői bizottság előtt.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!