Súlyos tízezreket is költhetünk virágra, mécsesre, koszorúra mindenszentekkor, de pár száz forintból is „megúszható” a megemlékezés.

 
Kállai Márton felvétele

A legtöbben a csokros krizantémot viszik mindenszentekre, illetve halottak napjára. „Akinek csak egy halottja van, az a virággal, a mécsessel együtt jellemzően 1000 forintot költ az ünnepre, de mostanában a családi sírboltra se nagyon vesznek többet, mert anyagilag már nem engedhetik meg maguknak” – mondja az Óbudai temetőnél lévő egyik virágbolt dolgozója. Azért nyilván elkel majd a 6000 forintos, autókeréknyi koszorú is, amit fenyőből és száraz díszekből kötöttek.

A gyászünnepre sokan maguk hozzák rendbe, tisztítják meg, díszítik fel a sírokat „önköltségi” áron. Ám ha erre nincs erejük és/vagy idejük, meg is rendelhetik. Tóth Gábor, a Budapesti Temetkezési Intézet szolgáltatási igazgatója szerint ez egy szimpla sír esetében bruttó 5969 forint, de aki még ennél is szerényebbet, csak krizantémkiültetést kér, az megússza 4384 forintból. Az egyhavi komplett sírgondozás viszont egy földhantos sírra – amiben a hant helyreállítása, a kiültetés, a virágápolás és a sír tisztán tartása is benne van – már 38 ezer forint.

Kővári András, a solymári Kővári Krizantém Kft. tulajdonosa a virág 450 fajtáját termeszti. „Minden évszaknak, sőt minden hónapnak van jellegzetes krizantémszíne, az év első felében a fehér, a sárga, a rózsaszín, a zöld, ősszel inkább az aranysárga, a bronz és a piros – halottak napjára pedig kifejezetten a fehér. Van egészen nagy virágú, közepes és kicsi, cserépbe ültethető bokros, margaréta- és pókvirágú is. Magyarországon a legtöbb krizantémot – az évi mennyiségnek több mint a felét – mindenszentek környékén adják el. Ilyenkorra csak a mi cégünk 150 ezer cserepes és körülbelül 3 millió szálas krizantémot termeszt. Ráadásul halottak napja után már csak a színes, születésnapra és más vidámabb alkalmakra illő margarétavirágú díszkrizantémot veszik meg, ezért a fénymennyiség és a hőfok szabályozásával időzíteni kell a fehér krizantém virágzását” – magyarázza a szakember.

A Budapesti Temetkezési Intézet Zrt. a főváros három leglátogatottabb temetőjében idén is központi világi és ökumenikus megemlékezéseket tart. A fővárosi temetők október 31-től november 4-ig reggel 7-től 20 óráig tartanak nyitva. Autó val csak a Fiumei úti sírkertbe és a Rákoskeresztúri Új köztemetőbe lehet majd behajtani. Ez nem vonatkozik a mozgáskorláto zottiga zolvánnyal rendelkezőkre; ha a forgalom lehetővé teszi, ők behajthatnak. Az Új köztemetőben szerdától a vasárnapi zárásig díjmentes a gépkocsibehajtás, és a belső forgalom segítésére három ingyenes mikrobuszt is közlekedtetnek.

A temetők környékén és a közutakon is sok lesz a rendőr a hosszú hétvégén: Hatala József országos rendőrfőkapitány azt követően rendelt el fokozott rendőri ellenőrzést, hogy az október 23-i hosszú hétvégén 348-an sérültek meg közlekedési balesetben, továbbá 12 halálos balesetben 15-en vesztették életüket. Elsősorban a sebesség-ellenőrzésre, az ittas vezetők kiszűrésére, valamint a biztonsági öv és a gyerekülés használatára figyelnek. Mivel a temetők környékén fokozott rendőri jelenlét lesz, a hatóságok kérik, hogy a sértettek ne szálljanak szembe az elkövetőkkel, hanem kérjenek segítséget.

Az emlékezés költségei

Teamécses 20–50 forint
Kicsi üveges mécsesek 100–200 forint
Nagy üveges mécsesek 300–700 forint
Díszes üvegmécsesek 1200–2700 forint
„Örökmécses” 1200–2000 forint
Kis cserepes krizantém 140–200 forint
Nagy cserepes krizantém 500–1300 forint
Tobozkoszorú 1000–3000 forint
Vesszőkoszorú 1000–3000 forint
Egy szál krizantém, gerbera, szegfű 150–300 forint
Egy szál rózsa 400–500 forint
Csokor 400 forinttól

(Forrás: VH-gyűjtés)

Címkék: ünnep-emléknap

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!