Barokk esküvő, dinnyefesztivál, végvári vigasságok - ZÖLD GOMB - Vastó a hegyek között

 
Barokk esküvő Győrben

ÍGY IS LEHET – AUGUSZTUS 9.


Végvári Napok
Sümeg, vár, várkert

Íjászat, solymászat, kardozás, és állítólag boszorkányüldözés is, de ez elég durván hangzik.


Homoródmente fotós szemmel
Művelődési ház, Zsámbék, Etyek utca 2.
A Homoródszentpáli Homoród Fotóklub kiállítása: Hátszegi Csaba, dr. Sata Attila, dr. Dáné Hedvig, Andorkó Attila, Forrai Lilla Ágnes, Hátszegi Zsolt, Tóth András, Forrai Tibor és Bors Gyula alkotásai.


Hungarikum Fesztivál
Szeged, Széchenyi tér
Itt is solymászat, de ezek szegedi madarak, este pedig Danny Blue mentalista varázsolja elő a MOL-Pick Szeged kézilabdacsapat új buszát.


Barokk esküvő
Győr, Dunakapu tér
Barokk táncok, toronyzene, délután 16 órától pedig még vívóleckéket is vehet a Széchenyi téren.


Dinnyefesztivál
Medgyesegyháza
Gyümölcsfesztivál, amelyen Tóth Éva és Leblanc Győző, a Neoton és Deák Bill Gyula a  desszert.
 

Vastó a hegyek között
Egykor vasércet vettek ki a mélyből errefelé. A külszíni bányászat egyik hátránya, hogy az üregben összegyűlik a víz, különösen akkor, ha már levonulnak a gépek a helyszínről. Így viszont keletkezett egy hatvan méter mély tó. A természet hamar visszahódította magának a területet, amely látványra lehetne akár tengerszem is vagy kráter ütötte seb. A meredek falakkal határolt tó több mint látványosság, és nem akárki láthatja. 2015. október 31-ig építkezés zajlik a területen (kilátó is épül, tanösvény), de aki szeretne addig is egy kiadósat túrázni, az jelentkezzen be a rudabányai múzeumnál, és útbaigazítják, hogyan juthat el a tóhoz.

Bányató. Rudabánya, Petőfi u. 24., telefon: +36-48/353-151


ZÖLD GOMB
Angélicque
Csak az nézze, akit nem zavar, hogy nincs folytatása, pedig kellene. Az Angélicque történetét bemutató film alighanem a menthetetlenül romantikusoknak készült. Ármány, gyarlóság, mohóság, szerelem. Minden mennyiségben. Régen került képernyőre ilyen kalandos, a kosztümös kategóriában szinte tökéletes alkotás. A fórumozók azt állítják, hogy ha valakinek felkeltette az érdeklődését a film, egy 1964-es verzióból megtudhatja, mi történik a hősökkel. Az Angélicque de Sancé életéről szóló könyv (Anne és Serge Golon: Angélicque-sorozat) pedig megtalálható az antikváriumokban. Kár, hogy a filmnek nincsen folytatása.

Angélicque. Francia kalandfilm, 113 perc, 2013.
Rendező: Ariel Zeitoun, HBO, 2015. aug. 9., 21.45


AUGUSZTUS 9.
1849-ben ezen a napon (akkor csütörtökre esett) szenvedett megsemmisítő vereséget a magyar sereg Temesvárnál. Bem tábornok nem tudott már mit kezdeni az egyesített osztrák csapatokkal – előzőleg számos üközési lehetőséget elpuskázott Szeged térségénél Dembinszky Henrik, akinek leváltása megkésett volt, mint ahogyan hiba is korábbi kinevezése. Haynau győzelme egyben az 1848–49-es forradalom és szabadságharc utolsó csatája lett. Négy napra rá Világosnál, augusztus 13-án Görgey (ő maga Görgeinek írta) tábornok letette a fegyvert, az orosz haderő felvonulása miatt értelmetlenné vált minden további küz delem. 
–EB

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!