A kullancsot minél előbb el kell távolítani, lehetőleg úgy, hogy ne nyomjuk össze a testét. Az 1 mm-es kullancslárvák szinte átlátszóak, s akár egy nap alatt teleszívják magukat, míg a felnőtt egyedek egy hétig is csimpaszkodhatnak.

 
Kullancs eltávolítása - Forrás: Shutterstock

A vérszívót legkönnyebben hegyes orrú csipesszel vagy egy cérnával tudjuk kiszedni, illetve a patikákban kapható rugós, acélból készült   csipesszel, amivel ugyan nem könnyű bánni, de legalább szakszerű. A szakértők nem ajánlják az egyszer használatos kullancskanalat, mert túl vastag, és nem praktikus. Ne ijedjünk meg, ha netán beszakad a kullancs szájszerve (tévedésből szokták azt mondani, hogy a feje), mert abban alig lehet fertőző anyag. Meg kell várni, amíg a darabka magától kilökődik. A kivett kullancsot célszerű megőrizni, mert a fajmeghatározás segítheti a klinikai diagnózist.

Tévhit, hogy a Lyme-kór vagy a kullancs által terjesztett vírusos agyvelő- és agyhártyagyulladás influenzaszerű tünetekkel jár. Ha a csípést követően nagyjából 24 óra után egy fokozatosan növekvő, legalább 5 cm átmérőjű, ovális bőrpír jelentkezik, az Lyme-kórra utalhat. Vérvétellel kimutatható, de csak hetekkel később érdemes elvégeztetni, akkor kaphatunk korrekt eredményt. A boltokban kapható tesztek nagyjából negyede akkor is pozitív eredményt ad, amikor szó nincs a betegségről. Ami azonnal orvosi látogatást igényel, az az arcon kezdődő Lyme-folt, amit a fül mögötti kullancscsípés okozhat. Könnyen felismerhető, ugyanis a fül mögött kezdődő körből egy csík halad az orr irányába, majd elhalványul. Ha a kullancscsípés után gyorsan terjedő, fájdalmas vagy erősen viszkető foltot észlelünk, ami néhány napon belül elmúlik, az valószínűleg allergiás reakció, nem fertőzés.

Címkék: Anya-és-Apa, kullancs

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!