Megnyerte a Fidesz a vasárnapi parlamenti választást. A még nem végleges, késő esti adatok szerint a jelenlegi kormánypárt jelentős többséggel győzött, de azt egyelőre nem lehet biztosan tudni, hogy ismét kétharmadot szerzett-e.

 

A parlamentbe a késő esti állás szerint öt párt, illetve pártszövetség jutott be: a Fidesz-KDNP, a Jobbik, az MSZP-Párbeszéd, az LMP, illetve a DK. A Fidesz-KDNP listája - 85 százalékos feldolgozottság mellett - a szavazatok 48 százalékát szerezte meg. A Jobbik 19,7, az MSZP-Párbeszéd 12,2, az LMP 6,7, míg a Demokratikus Koalíció 5,4 százalékot szerzett. A listákról végül nem 93, hanem 92 mandátumot osztanak ki, mivel a német nemzetiségi képviselő is – kedvezményes – mandátumhoz jutott.

Ami az egyéni választókerületeket illeti: a 106 helyből a Fidesz 91-et szerzett meg (ez némileg rosszabb, mint a négy évvel ezelőtti 96). Ebben a körben az MSZP-Párbeszéd szerepelt a legjobban az ellenzékből, hiszen 8 egyéni kerületet hozhat el az előzetes adatok szerint. A DK három budapesti körzetben tudott nyerni. Egy-egy hely jutott az LMP-nek (Budapest 1-es), a Jobbiknak (Fejér 4-es, Dunaújváros), az Együttnek (Budapesti 17-es), továbbá Pécsen Mellár Tamás független jelölt is győzni tudott.

Mindezek alapján a Fidesz 133 mandátumra számíthat a 199 fős parlamentben, legalábbis 85 százalékos feldolgozottság alapján. A Jobbiknak vélhetően 26, az MSZP-Párbeszédnek (az egyéni választókerületek miatt is) 20, a DK-nak 9, az LMP-nek pedig 8 hely juthat. Rajtuk kívül az Együtt-nek egy képviselője lesz, szintén egy független és egy nemzetiségi képviselő ülhet be a Házba

A részvétel szokatlanul magas, 70 százalék körüli volt.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!