Tízezren nézték a ma esti on-line közvetítést a Kossuth téri eseményekről, öt-hatezren a helyszínen is megjelentek.
Gyászos hangulatra érkezünk. A komor hangulatú zenei aláfestés mellett végighallgathatjuk, melyik képviselő szavazott igennel, melyik nemmel a médiatörvényre, ki volt távol, ki tartózkodott. A felolvasás időnként bizonytalan, én leginkább annak örülök, hogy ismét hallhatom Pogácsás Tibor nevét, ő volt a kedvencem a Bëlga Képviselő boogie című számában (Lamperth Mónika mellett), haj, de rég volt az! Nosztalgikus hangulatban sétálgatunk. A gyülekező tömeg csoportokban diskurál, most valahogy több a fiatal, de azért az idősebbek is serényen gyülekeznek. Annyian biztos hogy vagyunk, mint múltkor, talán kicsit kevesebb a gyerek, de a kutyák és a biciklik azért eljöttek. A múltkor egy ÉS-t szorongató bácsi mellett álltam, most a tömegben egy Szép új világot (Huxley) szorongató lány jön velem szemben. Krokodilkönnyeim mellé néma kuncogás társul. Termoszból folyik a tea, egy-két kézben dobozos sör is feltűnik, összébb húzom magamon a kabátot, igen hideg van. Bakács a szokott lendülettel csap a húrok közé, köszönet jár mindenkinek, aki eljött, aki anyagilag támogatta a rendezvényt, aki megszervezte, aki máshol tüntet. Merthogy Budapesten kívül Pécsett, Szegeden, Debrecenben és Gyulán is. És a már megszokott hallassuk a hangunkat projekt, amely most új rigmusokkal bővült („Nem vagyunk hazaárulók”, „Szeretjük a szabadságot!”, egyebek), és azt hiszem, az este egyik legjobb mondata is ide kapcsolódik: „A jobb oldalnak meg kell várnia, amíg a bal lenyomja!” – mármint a saját szövegét, merthogy kettéoszlottunk. Még mindig feladat, hogy írjunk levelet, csatlakozzunk és küzdjünk az igazunkért, aztán kezdődik a buli, merthogy végül is bulizni jöttünk. Berger Dalmával indul a tüntetés ritmikus szekciója, és innentől talán inkább csak a benyomásaimat osztanám meg az Olvasókkal, a lényeg ugyanis minden beszédben, minden előadónál ugyanaz volt. Tüntessünk, mert tüntetni kell, nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy egy országot akar elnémítani az ő kormánya. Emlékezetes pillanata az eseménynek Bárdos Deák Ági színpadra lépése, mivel vízióiban megidézte Orbán Viktor szellemét 1848 és 1956 tükrében is, mely víziókban Viktor együtt tüntetett volna népével a sajtó védelmében. Jeney Orsolya, az Amnesty International magyarországi igazgatója elmondta, levelet küldtek a külföldi magyar nagykövetségeknek, melyben kérték, mindenki mondja el, mi a baja a médiatörvénnyel. Dénes Balázs, a Társaság a Szabadságjogokért elnöke szerint a megmozdulás bebizonyította, a civilek által szervezett demonstráció hangját nem lehet elhallgattatni, a közösségnek ugyanis ereje van. A kétharmados többség erősen tudatmódosító hatású drog, legalábbis Dénes véleménye szerint, mással valóban nem lehet magyarázni a „cenzúratörvény” bevezetését. Bodó Balázs médiakutató hálás a médiatörvénynek, mert megtalálta állampolgári öntudatát (vajon hol tartotta eddig?). Az este legmeglepőbb húzása Kardos-Horváth János nevéhez fűződik, kettő dalából az egyiknek a refrénje a következő volt: "Feri, segíteni kell, gyere vissza" - mindenki úgy értse, ahogy akarja, ő maga nem kommentálta a fülbemászó nótát. A „kiáltsunk egy nagyot, hogy odabent is hallják” típusú felszólítások egymást követik, azért nem kell megijedni, egy ablak sem tört be a Parlamentben. A farkasordító hideg némiképp rányomja bélyegét a békés tüntetőkre, gyakorlatilag a betonhoz fagyunk. És míg legutóbb döbbent pillantások kereszttüzében ért véget kicsit több mint fél óra alatt a nagy esemény az andalítóan balzsamos estében, most inkább a hosszúsága büntet, a beígért hét órai kapuzárás helyett majd háromnegyed órával tovább tartanak a beszédek. Nem csoda hát, hogy a lelkes résztvevők 19.00 után fürtökben kezdenek hazaszállingózni, sok újdonság nincs, fellépni is már csak a Dopeman meg a Szilvási fog, uccu, hazairamodik a tiltakozó tömeg jelentős része. Aki mégis kivárja a rappet, tizennyolcas karikát kap az arcába (Bakács: „Mindenki fogja be a mellette álló valamelyik testnyílását!”). Dopemannek jól áll a cenzúra, rádiókban valószínűleg nem hallhatjuk majd az eseményre írt új számát, de legalább helyben ugrálhatunk rá, jól is jön a cidriben. A második számként felkonferált „Megyünk lopni” című örökzöld hallatán ismét nevetés csendül, csak néhány szemöldök szalad fel a homlokra, hiába, ilyen hidegben az irónia sem mindenkit ver fejbe. A rengeteg transzparens közül a kedvencem az „Ellenzékinek lenni szexi” feliratú, valóban igen dekoratív lányok cipelik, úgyhogy a lelkes hímneműek körében is elsöprő sikert aratnak. (N. B.: a forradalmi lendület a fiúkat is kreatívvá teszi, az idei legjobb csajozós szöveg listára nálam biztos, hogy felkerül majd a „látom, te is szeretsz tüntetni, megiszunk valamit utána?”) Egy idő után összemosódnak az emlékek, a lábam a szőrös csizmában is virslivé fagyott, de a lendület továbbra is töretlen, a Szilvási Gipsy Folk Band mulatóst és búsulóst is húz, majd Bakács vezényletével közösen énekelünk, Tavaszi szél vizet áraszt, igen, jöhetne már a tavasz. Kár, hogy még csak január vége van. De lesz miért várni a rügyfakadást, főleg, mivel Fölkel Róbert a rendezvény végén bejelentette, március 15-én ismét tüntethetünk.
Tanulságot most sem vonnék le az eseményből, ám a két tüntetés után a következő dolgok biztosan leszögezhetőek. A Parlament jobb oldalán valaki nagyon sokat túlórázik, ismét csak ott voltak ugyanis kivilágítva az ablakok. A nagyobb szervezettség hosszabb előadást eredményez, ez azonban felkészületlenül érheti a közönség fázósabb tagjait. Lelkesítő dolog, ha egy tüntetés Kossuth Lajos szavaival zárul, bár egyben szomorú is. A békés tömeg este hét után is békés marad, legfeljebb (békésen) hazamasírozik. Tüntetésen nem ritka, hogy idősebb apókák és anyókák bólogatnak Dopeman szavaira.
Kövezzen meg aki akar, nekem jobban tetszett a kissé kapkodó, hirtelenjében összedobott, de őszinteségében is szűkszavúbb, szikárabb tüntetés. Nem arról van szó, hogy most nem volt értelme az egésznek, mert volt, van és lesz értelme továbbra is a tüntetésnek. Egészen addig, amíg érdemben is meghallgatják a civilek tiltakozását. Inkább talán az volt a baj, hogy a hamvas ifjú báj helyett egy néhol döcögő, nagyon újat nem, de átfogalmazottat nyújtani tudó második tüntetés volt a mostani, talán a hideg miatt, talán azért, mert még csak csütörtök van és holnap munka, talán azért, mert a problémáinkat már a múltkor is kiszögeztük, de kevesebb forradalmi lendülettel indultam a metró felé. A végszót egy mellettem bandukoló néni adja: „Azért a következőre is el kell gyünni.”
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
