Élünk – mutat kertjére Szalai Lászlóné Somlóvásárhelyen. A virág mellett borsó és saláta is nő, bár ennek a környezeti szakértők nem örülnek. Marton László független polgármester elmondta: a kármentő alapból csak 2,2 milliót kaptak gyorssegélyre, a kárenyhítést – mert az, és nem kártérítés – a kormány állja.

 
Házak az iszap helyén

A vis maior alapból az önkormányzatot, az egész települést ért károkra háromszor hívtak le pénzt: 76, 112, majd 94 milliót. Utak javítására, 250 hektárnyi külterület mentesítésére. Bár 52 családot ért kár, két házat kellett csak elbontani: az egyik károsult helyben vett egyet, a másik építkezik.

Kolontáron már csak az új gát mellett – vajon mire kellett sok tíz- vagy százmilliókért felhúzni, amikor már más a technológia? – látni bármi nyomát is a pusztító vörösiszapnak. A lakópark 22 új házánál a belső munkák folynak meg a tereprendezés. A polgármester úgy véli: a júniusi átadást semmi sem veszélyezteti. Tili Károly szerint elég sokáig tartott, míg az országos vis maior alapból nem egészen 9 millióhoz hozzájutott a falu a katasztrófával kapcsolatos számlák kifizetésére. A héten kezdődött a 14 hónapos kislányukat, Angyalkát elvesztett kolontári szülők, Juhászék kártérítési pere a Fővárosi Bíróságon. 48 milliót követelnek a Mal Zrt.-től. A Juhász família az egyike annak az öt, otthonát vesztett családnak, amelyet a VH is támogatott – olvasóink segítségével. Még Ajkán élnek, a Magyar Vöröskereszt bérelte lakásban, de hamarosan kész új, lakóparki otthonuk.

Az 1,3 milliárd forintos éves költségvetésű Devecser tavasszal nekilódult: az ötezer lakosú kisvárosban csigalassúsággal folyt sok minden, az emberek itt panaszkodtak a legtöbbet. Különösen az „idegen”, kormányzati érdekeket szem előtt tartó, 25 ezer forint plusz áfa óradíjjal dolgozó, nagy útiköltséget elszámoló ügyvédekre, a „jogi munkacsoportra”, meg a – Toldi Tamás polgármester szerint – kormány által rettenetesen rosszul időzített, kezelt és kommunikált kármentő alapra. A lakóparkban a 78 új házból már csak három cserepezése van hátra. Mivel a karitatív szervezetek és a kormány állja a kártalanítás költségeit, az 1,8 milliárd – amit jótékonyságból adtak össze az emberek és cégek – a térség fejlesztésére megy. Vö­­rös­iszap-múzeum nem lesz.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!