Hivatásos vádlott. - Doktor Kotász! Doktor Kotász! – kiabál Pelikán József gátőr saját kivégzésére várva a börtönudvaron, merthogy késik doktor Kotász, az ítéletvégrehajtó. Holott Pelikán, a gátőrből lett káder, a rendet keresi, vagyis, ha akasztás, akkor legyen akasztás. Mert jól tudjuk: „a statuálás a lényeg”… A tanú című film legendás főhőse után ismerjenek meg egy mai Pelikánt, aki időnként épp így kiabál a jelen doktor Kotászai után. Tátrai Miklósnak hívják.
– Vádlott-társaimmal gondolkodtunk is azon, hogy az egyik tárgyaláson Pelikán-kitűzőben jelenünk meg, de végül letettünk erről. Pedig A tanú sok jelenete visszaköszön az ellenem folyó eljárásokból… Amikor például másodszor kerültem a rendőrségi fogdára, az őr azzal fogadott: „Menjen csak előre, hisz’ ismeri az utat. Most is a 8-as a magáé”. Ezeken a szituációkon csak röhögni lehet.
– Talán nem minden olvasónk naprakész a Tátrai Miklós-ügyben, így a kedvükért nem próbálná meg összefoglalni a tényállást?
– A Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója voltam 2007 végétől másfél évig, hogy aztán 2009 tavaszától én legyek a Fidesz egyik fő célpontja. Több mint tíz nyomozás indult különböző ügyekben, van, amelyikben még ma, hét évvel a történések után is keresik az ismeretlen tettest… Engem végül négy ügyben gyanúsítottak meg.
– Négy ügy? Vagyis mégis csak zörög az a bizonyos haraszt?
– A mai állás szerint a négyből kettő véget ért, egy kezdődik elölről, egy pedig lassan de biztosan halad a megsemmisülés felé.
– Vágjunk bele!
– Kezdődött a sor Bábolnával. Ezt az ügyet nevezte a kedves és szorgos Budai Gyula többször is az elszámoltatás legkonkrétabb eredményének. A bonyolult részletektől megkímélve az olvasókat: két bábolnai cég kötött egymással szerződést annak érdekében, hogy megműveljenek 15 ezer hektár állami földet. Hűtlen kezelés miatt indult eljárás, bár később Budai már azt is állította, hogy majd 400 millió forintot hazatalicskáztunk.
– Ehhez képest?
– A bíróság porrá zúzta a vádiratnak nevezett tákolmányt, megállapítva, hogy a szerződés szükséges volt, az államnak hasznot hajtott, a 360 milliót meg a Bábolna Zrt. dolgozóinak végkielégítésére költötték. Budait kártérítés fizetésére és bocsánatkérésre kötelezték. Ugyan a pénzt kifizette, de a bocsánatkérés valahogy elmaradt… Ami egyébként pontosan jelzi ezeknek az ügyeknek a célját: a ránk zúdított hamis vádak után évekkel később némi pénzbüntetést ugyan ki kell pengetni, ez azonban aligha semlegesítheti azt a mérhetetlen mocskot, amit ránk zúdítottak.
– Pelikános emlékek?
– Voltak… Szegény vádlotttársam, a szerződés aláírója, a vádiratban olvasta, hogy mit is kell mondania… Sikerült is annyira megfélemlíteniük, hogy ellenünk valljon. Aztán felismerte, mire ment ki a játék, és a helyére került minden. A bíróságnak meg volt bátorsága kimondani, hogy a vád kikényszerített hazugságon alapult…
– Nézzük a következőt!
– Ez a Fradi-pálya eladása. Kellett egy új stadion, miközben a klub óriási adósságokat halmozott fel. Mindezt rendezni úgy lehetett, ha eladjuk a stadiont, aminek a használati joga a csapaté volt, az ingatlan azonban az államé. Együtt kerestünk hát vevőt, akit 2008 tavaszán meg is találtunk a skót Kevin McCabe személyében. Két évre rá nyert a Fidesz. Ma már látjuk rajongásukat a stadionok iránt, de ez akkor még nem volt nyilvánvaló. Orbán több alkalommal nemzeti kincsnek nevezte a Fradit, megkezdődtek hát a tárgyalások a visszaállamosításról, de nem jutottak dűlőre. Az örökmozgó Budai ismét sorompóba lépett, s bejelentette, hogy az eladás bűncselekmény volt. Ez hathatott, mert néhány napon belül egy euróért visszatért az állam kebelére a focicsapat, a stadiont azonban továbbra sem adták. Újabb nyomásgyakorlás: engem és kollégáimat meggyanúsítottak hűtlen kezeléssel.
– És mi történt?
– Velünk semmi, de néhány napra rá McCabe eladta a stadiont. Az ügyészek meg kivárták a kétéves nyomozási határidő utolsó napját, s hogy az elmúlt, az ügy elhalt.
– Tanú(ságos) tapasztaltok?
– A hajnali csengetés, a hallgatag autókázás, a kihallgatás, a bűnügyi nyilvántartásba vétel – az ujjlenyomatvevő szaki azzal fogad: „Már megint maga? Mit csinált már megint?”
– A harmadik ügy?
– Sukoró, a Fidesz legerősebb fegyvere a 2010-es kampányban. Szerintem ennek lényegét majd’ mindenki ismeri: egy amerikai–izraeli befektetőcsoport Európa egyik legnagyobb turisztikai komplexumát akarta létrehozni a Velencei-tó partján. A projekt támadói először környezetvédelmi aggályokat hangoztattak, aztán a kialakuló erkölcsi fertő kapcsán maffiáról, drogról, prostikról, egészséges gyerekeink jövőjéről szónokoltak, végül az egészre ráült a szélsőjobb és elkezdődött a zsidózás. A területről persze kiderült, hogy nemhogy nem védett, de az M7- es autópálya építési törmelékével és a tó kikotort iszapjával van feltöltve, amúgy 30 éve beépíthetőként van nyilvántartva, az erkölcsi aggályok meg nyilván eloszlottak, hiszen a kormány épp most oszt ki több ezer játékautomata működtetésére engedélyt a ma már nemzetinek hívott kaszinóknak, értsd: a haveroknak.
– És mi van a kárhoztatott telekcserével?
– A tények és a független szakértői vélemények szerint a telkek reális áron cseréltek gazdát. Ehhez jönne még a turizmus és a 3000 új munkahely révén befolyó adó, vagyis, akár ingyen is oda kellett volna adni.
– Ön hogyan került a történetbe?
– Nekem kellett volna azt mondanom, hogy az állami vagyon elherdálására Gyurcsány utasított, az én vallomásom alátámasztása pedig a többi gyanúsított feladata lett volna. Ismerős, nem? Itt azonban ez nem működött, senki nem talált ki hazugságot, így aztán tanúkból vádlottakká léptünk elő.
– Hol tartunk most?
– Öt éve indult, két éve befejeződött a nyomozás, egy éve elkezdődött a bírósági per. Az Alkotmánybíróságon megbukott az Országos Bírósági Hivatal korábbi ötlete – hogy bármilyen ügyet oda helyeznek, ahová csak akarnak –, ezért a mi ügyünket, amit Szolnokon kezdtek, visszahelyezték a Fővárosi Törvényszékhez. Ők viszont közölték: nem illetékesek. Most a Kúria mégis úgy döntött, hogy megyünk vissza, Szolnokra… Erre a helyzetre tényleg stimmel a doktor Kotász-analógia, hiszen már az ügy senkit nem érdekel, egyedül mi kiabálunk a törvényes bíró után, hogy vagy csukjon már le, vagy engedjen végleg haza.
– Az öt év filmbe kívánkozó jelenetei?
– Azért amikor az ember tudja, hogy szereplője lett a „statuálásnak”, és akár három év is eltelhet, mire kiengedik, nem sok kedve van viccelődni. De persze azért lehetett röhögni a saját sorsán is, meg a börtönlét abszurditásain is. Mire bevittek, már napokig mutogattak a köztévé híradóiban, bilincsben. Így már az első sétán szembesültem az elismerésekkel, hogy na, megjött a nagypályás milliárdos. Azok a fiúk, bent, nemigen hiszik el, hogy a pénzt nem vittem haza. Az ő világukban az ember akkor bűnözik, ha haszna van belőle. És ez egy sokkal tisztább és életszerűbb gondolkodás, mint az ügyészeké.
– A negyedik ügy?
– Azt állítják, áron alul elkótyavetyéltük a magyar kereskedelmi kirendeltség moszkvai palotáját. Megint jöttek értem a már ismerős, vicces fiúk… Amikor korábban, még a Sukoró-ügyben tartottak házkutatást, találtak néhány orosz nyelvű iratot, ami akkor nem érdekelte őket. De most, hogy a moszkvai ügyben csengettek, biztos helyismerettel, rutinosan nyúltak a polcra…
– Mi a vád?
– Ezt tőlük kellene kérdeznie. Ugyanis a kereskedelmi kirendeltség eladását az oroszok diktálták. A telek is az övék volt, s a vevő kijelölésének a joga is, vagyis megmondták, kinek adhatjuk el a házat. Mi a világ legismertebb értékbecslőjét bíztuk meg, s az általuk megállapított 20 millió dollárnál többért: 24 millióért adtuk el a kirendeltséget. Nem sokkal később a saját vevőjük továbbadta az épületet az orosz államnak, ötszörös árért, vagyis 120 millió dollárért. Az orosz sajtó megszimatolta az ügyletet, kitört a botrány, ami persze jól jött idehaza is egy újabb vádaskodásra. Négyévi nyomozás után, tavaly vádat emeltek – a semmire.
– Megint hűtlen kezelés? Az eddig is jól bevált…
– Úgy indult, de aztán változtattak. Jelenleg egy vacak bűnpártoló vagyok…
– Kinek a bűnét pártolja?
– Nem tudni, mert nem tudják, ki volt az ingatlan vagyonkezelője. Nemrégiben a bíróság beszerezte az oroszok álláspontját. Az ottani ügyészség szerint a helyes árat a magyar fél adta, a tranzakcióba beékelt „csókos” cég átverte az orosz államot, ezért most nyomoznak ellene. Érdekes módon, Keresztes főügyész az orosz iratokat fordítva fordította le, vagyis azt állítja, hogy ez is őket igazolja. Ezért most feljelentettük hivatali visszaélés miatt.
– Mintha fóbiái lennének az ügyészekkel szemben… Most akkor hogyan tovább?
– A jelen politikai környezet, a nyílt és burkolt üzengetések nem teszik lehetővé, hogy aki komoly állami céget vezetett 2002 után, az bárhol is komoly pozíciót töltsön be. Aki meg ilyen címerállattá vált, mint én, annak végképp nincs erre reális esélye. Úgy tűnik, maradok hivatásos vádlott…
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
