Ki kell lépni az EU-ból – ezt követelte a tömeg a Jobbik tegnapi tüntetésén ahol képviselők uniós zászlót is égettek. A Jobbiknál is erőszakosabb jelszavakkal demonstráltak a kormány mellett, Szegeden Csurka István közreműködésével.

 
Németh András Péter felvétele

Óvodás csoportot meghazudtoló rendben, kettesével sorakozva, jobbikos és árpádsávos lobogókat lengetve vonulnak a tüntetők a Margit körúton, az Európai Bizottság Lövőház utcai képviselete előtt rendezett Jobbik-tüntetésre. Lengnek a zászlók, feszülnek a magyar nemzeti gárda feliratú egyenruhák. A Nagy-Magyarország jelvény, az árpádsávos kitűző, a Jobbik-feliratos, turulos mente és a fekete bakancs alapkellék. Fradi-sálas, bomberdzsekis 40-es skandálja az egy-kétezres tömeg jobb szélén: „mocskos zsidók”. A körülötte állók nevetéssel díjazzák.

Tízperces a csúszás, amelynek oka a szpíker szerint, hogy a vidéki buszokat a rendőrség leállította és egyenként igazoltatták a „magyar utasokat”. Elnyújtott pfújolás. Szegedi Csanád, a Jobbik EP-képviselője, a párt alelnöke erősen kezd: „a rendszerváltás elhitette hárommillió magyarral, hogy az Európai Unió elhozza a Kánaánt, de csak annak lakosait hozta el”. „A Barosso-félék és a globalista pénzügyi megszállás ellen kell visszafoglalni az utcát” – folytatja. Hárommillió megtévesztett szavazott az EU-tagságra, amelynek annyi az előnye, hogy „tombolhat a cigánybűnözés” – közli. Az IMF-nek is kijut: „Magyarország nem fél és nem hátrál. Nyolc év után itt az idő, hogy hazánk minősítse le az EU-t egy népszavazással és üzenjük, hogy a jó édes anyjuknak magyarázzanak”. A beszéd végén a konferanszié közli: Szegedi Csanád „megmelengette a lelkünket”.

Vona Gábor hadüzenetnek nevezi José Manuel Barroso levelét, szerinte népszavazáson kell eldönteni az ország unióból való kilépését. A Jobbik elnökének szavaira „lépjünk ki!” és „vesszen Trianon!” a válasz. Majd Varga Miklós énekel, akinek legnagyobb slágere az Európa című dal volt 1983-ban. Hiába, más szelek fújnak már. De azok olyan erősen, hogy a benzintől is nehezen gyullad meg az uniós zászló Novák Előd alelnök és Murányi Levente „1956-os szabadságharcos" kezében. Végül csak sikerül a hazafias rendezvény zárásaként elégetni, majd megtaposni a csillagos lobogót.

Közben a kormány melletti szolidaritási demonstrációt szervezett három civil szervezet (Magyar Megmaradás Közössége, Polgári Körök, Gondolkodó Szegedi Magyarok Közössége) Szegeden. Az ötszáz fős hallgatóság előtt a szervezők nevében beszédet mondott Kovács László, a hódmezővásárhelyi, valamint Dobák Lászlóné, a Csongrád megyei közgyűlés fideszes tagja és Csurka István MIÉP-elnök. Szintén a kormány mellett,de az EU „elnyomó politikája” és az IMF ellen is tüntetettek pár százan az Élőlánc Magyarországért szervezésében a budapesti Kossuth téren. Karátson Gábor, a Duna Charta elnöke szerint a magyarokat ki akarják irtani, de ezt Isten nem engedi. Majd ’56-hoz hasonlította a mostani helyzetet, csak most nem a szovjetek, hanem a „művelt Nyugat” támadt, akik ráadásul rasszisták és „mindent gyűlölnek, ami magyar”.

 

A rendőrség szombat este közölte: a zászlóégetők ellen eljárást indított garázdaság megalapozott gyanúja miatt. Mivel nem volt tettenérés, Novák Elődöt és társát a hatóság utólag hallgatja meg, szabálysértési eljárást viszont a képviselő ellen csak akkor kezdeményezhetnek, ha lemond a mentelmi jogáról, vagy ha az Országgyűlés kiadja azt.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!