Ugyanannyit dolgozom, mint egy férfi, csak közben nőként viselkedem –mondja Martinovics Dorina színésznő, akit Sándor Pál új filmje, az 1840-es években játszódó Vándorszínészek bemutatója apropóján kérdeztünk filmről, színházról, színészetről.

  -
  -
  -
- – Kép 1/3

– A vándorszínészek élete viszontagságokkal teli, de az öröm sem kerüli el őket. Ahogy az ön által alakított, filmbeli Emmát, lepték meg már szerenáddal?

– Nem, ez ma már nem divat.

– És virágcsokrok várják-e az öltözőjében?

– Még az is kimaradt.

– Ezt alig hiszem el! De a nézőtéren azért reagálnak a művészetére, remélem! Előfordult már, hogy bekiabáltak, netán közbeavatkoztak egy-egy nagyon valóságosnak ható jelenet láttán?

– Persze, vannak olyan előadások, amelyek olyan érzelmeket váltanak ki a nézőkből, amiket muszáj szóvá tenniük. Elsősorban a gyerekdaraboknál fordul elő, hogy felkiáltanak: „nézz oda!” vagy „ott van a hátad mögött!”. De a felnőttek is felszisszennek, például a Lear király egy-egy véresebb történésekor. A színpadon, bár meglepő a nagyon intenzív nézői reakció, de nem akaszt meg, sőt igazából jó érzés, előrevisz, ha azt érezzük, velünk van a közönség.

– A Vándorszínészek a színházi, színészi lét mindennapjaiba enged bepillantást. Mennyire hálás szerep színészként színészt alakítani?

– Némiképp inkább zavaró: szerep a szerepben, azt játszom, hogy azt játszom, hogy… Mindenkinek legegyszerűbb saját magát játszania, ugyanakkor talán a legfájdalmasabb is.

– Szerepe szerint Emma milyen színész?

– Jóval szélesebben fogalmaz a színpadon, mint én, de jólesett esetenként ripacskodni. Ám ezt a ripacskodást sem pejoratívan értem, inkább az érzelmek sokkal teátrálisabb kifejezésmódját használja.

– Színészként követ valamiféle metódust a felkészüléskor?

– Nincs ilyen. A rendezővel és a kollégákkal beszélgetve építem föl a szerepem. A Vándorszínészek forgatása előtt például két hétig együtt dolgoztunk Magyar Éva koreográfus-mozgásművésszel, s ebben az intenzív, „tábori” együttlétben összekovácsolódott a csapat, társulattá váltunk – a játékos foglalkozások során megszűntek a bennünk lévő gátlások egymás iránt, megszerettük egymást, és a kölcsönhatások révén mindenki kialakította a filmbéli társulati szerepét.

– Mindehhez miként tudott iránymutatóként szolgálni Sándor Pál rendező, aki már az ön születése előtt olyan klasszikus filmekkel bizonyított, mint a Régi idők focija, a Szeressétek Ódor Emíliát!, a Szerencsés Dániel vagy a Ripacsok? Mi az ő specialitása?

– Pali elsöprő személyiség, és így is rendez, rendkívül szenvedélyesen. Nála nincs pihenő, az ötvennapos forgatás hihetetlenül intenzív és feszült volt – s bár ő alapvetően kiabálva forgat, ugyanakkor nagy szeretettel fordul a színészek felé.

– Ezzel szemben az elsőfilmes Madarász Isti Hurok című filmjének forgatása milyen hangulatban telt?

– Meghatározó volt Isti kedvessége és lelkesedése, ami mindvégig jó hangulatú, feszültségmentes munkakörülményeket teremtett.

– A Vándorszínészek forgatócsoportjában ott találjuk Gothár Márton vágót, Garas Dániel operatőrt, Pater Sparrow látványtervezőt (Gothár Péter rendező, Garas Dezső színész, Verebes István rendező fiai). Ön mellett Mohai Tamás, ifj. Vidnyánszky Attila, Kovács Krisztián játszik együtt Hegedűs D. Gézával, Gáspár Sándorral, Rudolf Péterrel és Nagy-Kálózy Eszterrel – a generációváltás a színészek esetében mennyire problémamentes?

– A filmkészítő stáb esetében sem arról van szó, hogy lecserélték az öregeket fiatalokra. Az idősebb korosztály is lépést tart a technológiával. Szerintem sem a filmben, sem általában a színházakban nem kerülnek előtérbe a fiatalok az előttük lévő generáció rovására. Még mindig abban a szakaszban vagyunk, hogy szükségünk van rájuk, mert ők nagyon megtanultak színházat csinálni, filmezni – erre számtalan alkalmuk adódott, nem volt ez a kiéhezettség a szereplehetőségekre, mint most –, nekünk pedig muszáj tanulnunk tőlük, hogy fejlődni tudjunk.

– Manapság is annyira vágyott cél a fővárosi kőszínházi társulatba kerülés, mint mondjuk 1842-ben?

– Nem hiszem, vidéken is nagyon jó színházak működnek. Ugyanakkor látom a szabadúszás vagy a független, alternatív színjátszás előnyeit is, sokaknak be is jön, de én a főiskola óta budapesti kőszínházi társulatban játszom. Soha nem voltam annyira vadóc, hogy a családomat hátrahagyva lemenjek egy vidéki városba, még ha vonzó is a színháza, a társulata. Nekem ez a gyermekem mellett nem fér bele, de alkatilag sem, én a biztonságot keresem, a családot, a társulaton belül is.

– Emma a filmben átveszi a színi direktor szerepét, ön szerint milyen a jó színházi vezető?

– Olyan, mint egy családfő: kitartó, rettenetesen nagy munkabírású, figyelmes, empatikus, tudja, hogy a társulatban ki milyen állapotban van, kinek mire lenne szüksége a munkájához, az életében. Összetartja a társulatot.

– Manapság már itthon sem példa nélküli, hogy nő vezet egy színházat, társulatot (a Radnótiban épp Kováts Adél). Mennyire nehéz ez mind a színházi közegben, mind a társadalom részéről?

– Képtelen vagyok megérteni, miért tesz különbséget ezen a szinten a világ férfi és nő között. Miért ez a merev társadalmiszerep-felfogás, ami alapján még azt is elvárja, hogy a nők a leosztott szerepükön felül is teljesítsenek. Ugyanannyit dolgozom, mint egy férfi, csak közben nőként viselkedem. Száz éve még a nők szavazati jogán is vitatkoztak, igaz, de nagyon remélem, hogy száz év múlva már egyáltalán nem lesz furcsaság itthon sem, hogy nők vezetnek egy intézményt, és még kérdésként sem merül föl.
 

Martinovics Dorina

színésznő 2014-től a Radnóti Miklós Színház tagja. Előtte 2006-tól 9 évig a Nemzeti Színház művésze volt. Színházi szerepei mellett feltűnt a Valami Amerika és az Overnight című filmekben, Szőke András Hasutasokjában; az HBO-n futó Társas játék című sorozatban a főszerepet játszotta. Madarász Isti
Hurok című időutazós thrillerjének női főszereplője. Sándor Pállal először a Noé bárkája, legutóbb
a Vándorszínészek című filmben dolgozott együtt. Jelenleg két Shakespeare-darabban (Téli rege,
Lear király) és Wajdi Mouawad Futótűz című drámájában láthatják a Radnóti színpadán.
 

Címkék: Martinovics Dorina

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!