Virágzó kertek a gazos telkek helyén: jót tesz a lelküknek is - Riport

Nógrád megye dimbes-dombos mélyén rejtőzik Rimóc, az alig 1850 lakosú község. A megye egyetlen kerékpárútja az itteni ófaluba vezet. Jártunk már itt: 2011-ben Hegedűs Zsuzsa miniszterelnöki tanácsadó, a Minden Gyerek Lakjon Jól Alapítvány vezetője vetőmagot és napos csibéket osztott. Egy évvel később pedig az ajándékba kapott jószágok „nyomait”, illetve a veteményeseket kerestük a faluban. Hiába. Ami nem meglepő, hiszen a lakosok egy része soha nem tartott ilyen állatokat és kertjeiket sem művelik. Míg a „felülről” érkezett segítség nem sokat lendített a rimóciak életén, addig a helyi kezdeményezésű iskolakerttel sikerült pozitív eredményeket is elérni.

„Első szabály, hogy nem bántjuk a másikat, második, hogy a kertbe nem lehet behozni kütyüket, telefont, laptopot, amik fogva tartják a lelket, s végül: soha semmit nem ismétlünk meg. Úgy értem, legyen ott a gyerkőcök esze, képesek legyenek figyelni, és ha netán lemaradtak, akkor legyenek annyira belevalóak, hogy megkérdezik a többiektől” – hadarja egy szuszra az iskolakert bejáratánál az ötletgazda, Szabó Mónika, aki a kezdő mondatok ellenére egyáltalán nem szigorú, sőt a kertben alig irányítja a gyerekeket. Mégis mindenki csinál valami „hasznosat”, s miközben nagyokat nevetnek, játszva tanulnak meg mindent, ami egy kert megműveléséhez kell, legyen az a gyomlálás, a locsolás, a növények nevei vagy éppen jótékony hatásuk. „Nem vagyok fanatikusan vallásos, de mindig is jártam templomba, 40 éves koromra kialakítottam a saját viszonyomat a Jóistennel, ő a kertben is jelen van mint teremtő. Természet, isten, tisztelet – egy olyan hármasság, ami itt működik” – magyarázza a tősgyökeres rimóci asszony, aki a kertészkedést Kecskeméten tanulta, majd Görögországban élt nyolc évig, ahol öt gyermek másodmamája volt, Svájcban egy református lelkész asszonynál segédkezett, Hollandiában pedig eredeti szakmáját gyakorolta.

Beszél angolul és görögül, pedig sosem tanulta egyik nyelvet sem. Az iskolakert 2010 óta működik, egy év „kényszerpihenőt” kellett beiktatni. „Tudtommal ez volt az első folyamatosan működő iskolakert itthon, Gödöllőn ugyan hamarabb létrehoztak egyet, de az nem mindig működik és kisebb is. A miénk 300 négyszögöl. A felsős diákok biológia- és földrajzóra keretében jönnek, a kisebbek tanítás után, és a nyári szünetben, amikor nincsenek itt, akkor a párom és én locsolunk majd” – mondja Mónika, aki a „hallom és elfelejtem, látom és emlékszem, csinálom és megértem” mottóban hisz, ezért minden lépést maga mutat meg a gyerekeknek, majd hagyja őket önállóan tevékenykedni. Szerinte minden növény segíti a másikat, ezért a gazt is felhasználják: nem szemétbe kerülnek, hanem komposzt lesz belőlük.

Az elmúlt öt év legnagyobb eredményének azt tartja, hogy ma már 25 olyan aktív kert van a faluban, amely azelőtt gazos területként éktelenkedett. „Az itt élők közül sokan életükben nem termeltek semmit, ma pedig az önkormányzat segítségével zöldségekkel teli kertjeik vannak, ennek az igényét sok esetben az iskolakertből vitték haza a gyerekek.”

Ám a kezdet nem volt zökkenőmentes: voltak olyan diákok, akik elzárkóztak a kertészkedéstől, olyasmit is mondtak, hogy ne csicskáztassák őket iskolán kívül. „Ráadásul, ha összeadjuk a vetőmag és a víz árát, hozzá pedig a befektetett munkát, akkor gazdaságilag valóban nem éri meg. Mégis egyre többen jönnek rá Rimócon, hogy amit maguknak termelnek, az nem csak finomabb, de a lelküknek is jót tesz, mert beltartalmi értéke van. Belefeledkezel a virágokba és gyógyulsz is közben. Nem véletlenül mondják a gyerekek is, hogy itt megnyugszanak, jól érzik magukat és vidámak” – magyarázza Mónika.

Az első évben a Svájci Alap támogatta a rimóci iskolakertet, abból vették a szükséges kerti szerszámokat, eszközöket. Az önkormányzat és személyesen a polgármester, Beszkid Andor, valamint a Cserfa Egyesület és az Ikon Stúdió is segítette a működést. A kert az önkormányzat tulajdona, az finanszírozza a rezsit és a föld megművelését. A polgármester szerint jó ötlet az iskolakert, mert a diákok az elméletet kiegészítve a gyakorlatban tapasztalhatják meg, hogyan működik a természet, és nem idegenkednek a kerti tevékenységektől. Ahogy Szabó Mónika fogalmaz: jó emberek adományából mindig érkezik vetőmag, s kerül egy-két érdekes növény a kertbe, eddig minden évben kaptak számottevő vetőmagot a Váci Egyházmegye Vidékfejlesztési Irodájától, Beer Miklós püspöktől is. Így „áldás van nemcsak a magokon, hanem a mindennapi munkánkon is”. Szabó Mónika az iskolakert „bővítéséhez” vár segítséget, igáslovat és méhcsaládokat szeretne vásárolni. Ezek lennének a parasztgazdaság alapjai, amellyel a gyerekek jobban kapcsolódhatnának a természethez és az állatokhoz. A lovat terápiás céllal is tudná használni, a méz pedig a cukrot válthatná ki. Egy ló nagyjából 300 ezer forintba, egy méhcsalád pedig 35 ezerbe kerül, s már érkeztek adományok.

Az iskolakertben éppen kétnapos táborozáson vesznek részt 3., 4., 5. osztályosok, összesen csaknem húszan. Minden diáknak van „növényneve” is: általában a kertben is megtalálhatók közül választanak, így van itt most Rózsa, Kamilla, Körömvirág és Ibolya is. Mivel a község lakosainak ötöde roma származású, feltűnik, hogy a táborban nincs egy cigány gyerek sem. A hivatalos magyarázat szerint ezen a két napon az elsőáldozók vesznek részt – az önkormányzat és egy nyertes pályázat jóvoltából.

A lányok egy csoportja éppen ajándékcsomagot készít a szomszédos faluban lévő diákoknak, akiket délután látogatnak meg. Cékla, répa, saláta, uborka kerül a kosárba. Egy másik lánykoszorú virágokat szed, az is a vendéglátóké lesz. Nekem is jut egy levendula-margaréta bokréta. A többiek teához szednek gyógynövényeket Anikóval, aki a tábori életet segíti, „civilben” pedig közmunkás a polgármesteri hivatalban. „Ez nem szoli – mutat nevetve Anikó kakaóbarna karjára. – Három-négy nagy kertet tartok rendben a faluban, imádok kertészkedni és a gyerekekkel lenni” – így hangzik a magyarázat.

Hársfa-, citromfű-, feketeribizli- levél és cickafarkfű is kerül a nagy kondérba, ami alatt – a fiúk jóvoltából – már ég a tűz, forr a víz. „De jó illat van, jaj, nehogy rálépjek a virágokra” – mondja egy kisfiú, aki gyakorlottan egyensúlyozik a sorok és ágyások között. A kert illata Esztert is rabul ejtette, leginkább ezért szeret idejárni, de szívesen dolgozik is a növényekkel. Andi a paradicsomés a paprikafelelős, Jocó pedig locsolni imád. A zenét Zsombi szolgáltatja: az ötéves kisfiú egyfolytában szájharmonikázik, azt mondja, rockzenésznek készül. Időnként bekap egy-egy málnát, amit testvére szedett a kert másik végében. A táborozók még ebéd előtt a patakparthoz is elsétálnak, ahol a közeli folyók kerülnek szóba, valamint a növény- és az állatvilág. A fűzfáról az éppen szerelmes Patriknak például az jut eszébe, „megfűz” téged. Mónika „kedvesemnek” szólít mindenkit. Akit hivatalosan is illet ez a titulus, az Huba, aki Erdélyből érkezett. Közös gyermekük másfél éves, ő is gyakori „kertjáró”. A férfi a fiúkkal fát gyűjt, azt mondja, a munkát mindig játékos formában tálalja a gyerekeknek. Pihenésképpen a srácok botfociznak, azaz ürgeterelést játszanak.

Közben elkészült a gyógytea, amit a lányok szervíroznak az elfáradt fiúknak. A közmunkásoknak is éppen pihenőidő van, az árnyékban beszélgetnek, a menekültkérdés itt is „slágertéma”, elhangzik a „Nógrádnak is megvannak az előnyei, például, hogy messze van a déli határtól” félmondat is. De Rimóc büszkesége, az iskolakert is gyakori téma a helyiek között. Jelenleg százötvenféle növény borítja a kertet: zöldségek, gyümölcsök, virágok, valamint ötvenféle gyógynövény. Igaz, csak azok látogatják, akiknek gyereke mesél róla otthon.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!