Fontos ügyek a most következő héten, amelyek már előre láthatók.

 
Nyugati pályaudvar - Fotó: Máthé Zoltán, MTI

Ismét változik a Széll Kálmán tér forgalma
Június 22-én, hétfőn és 23-án, kedden ismét változik a Széll Kálmán tér forgalma. Lezárják a Krisztina körút felől a Szilágyi Erzsébet fasor felé egyenesen haladó belső sávot, mert vízvezetéket fektetnek. A Margit körút felé megszűnik az önálló jobbra kanyarodó sáv erre az időre.

Két hétre bezár a Nyugati
Hétfőtől két hétig, azaz július 5-ig ideiglenesen bezár a Nyugati pályaudvar, felújítási munkák miatt. A MÁV szerelvényei Rákospalota–Újpest, Rákosrendező, Zugló és Kőbánya–Kispest vasútállomásokon állnak meg, s innen is indulnak. A közlekedést autóbuszok segítik majd, a menetrendről a BKK honlapjáról és a megállókban tájékozódhatnak. A BKK egyes járatain elfogadják azokat a vasúti jegyeket és bérleteket, amelyeket Budapest- Nyugati pályaudvarra állítottak ki. A Nyugati pályaudvart naponta 60-70 ezer utas használja, a munkálatok csaknem 3000 millió forintba kerülnek.

Horogra akadnak
Idén is június közepétől zajlik a Duna-ági haltelepítés. Augusztusig folyamatosan gyarapszik a főág halállománya, összesen 25 tonna háromnyaras „horogérett” pikkelyes ponty kerül a folyóba. A mellékvizekbe pedig további 5 tonna pontyot rak a Ráckevei-Duna-ági Horgász Szövetség. A csepeli oldalon júliusban 2500, a Molnár-szigetnél augusztusban 2500 kilogramm pontyot telepítenek.

Változik a paksi ciklus
A jelenlegi tizenkettőről tizenöt hónapos üzemeltetési ciklusra akar áttérni a Paksi Atomerőmű. A módosításhoz a nukleáris hatóság engedélye kell, a közmeghallgatást június 23-ra írta ki az Országos Atomenergia Hivatal. A paksi atomerőmű blokkjai jelenleg 12 hónapos ciklussal működnek, azaz 11 hónapos üzemelés után állítják le a reaktort, hogy elvégezzék az üzemanyagcserét, a karbantartást, amely nagyjából egy hónapig tart.

Gyerekholmikkal segíthetünk
Adománygyűjtést tart a XI. kerületi Tranzit Art Café a kerületi önkormányzattal együttműködve. Megunt gyerekruhákat, játékokat várnak hétfőtől szerdáig délután kettő és este hét között, amelyeket rászoruló családoknak adnak majd.

Utolsó szavazás 
Kedden elfogadhatják a 2016-os költségvetést.
Kétnapos rendkívüli ülést tart az Országgyűlés a jövő héten. A hétfői ülés 13 órakor, napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, majd interpellációk sora következik és az előterjesztések módosítóinak tárgyalása. Kedden pedig döntenek az összesen 24 előterjesztésről.

Címkék: Ajánló

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!