Életének kilencvenedik évében, június 20- án, nem sokkal májusi 89. születésnapja után elhunyt Kányádi Sándor Kossuth-díjas költő, a nemzet művésze.
Bár összesen tizenkilenc verseskötete jelent meg – utolsó könyvét 2002-ben adták ki Felemás őszi versek címmel –, és műveit angol, észt, finn, francia, német, norvég, orosz, portugál, román és svéd nyelvekre is lefordították, a nagyközönség jó része és a legkisebb korosztály is elsősorban a Kaláka együttes révén ismerte költeményeit – a zenekar a ’80-as évek elejének erdélyi körútja óta zenésítette meg és adta elő koncertjein a költő verseit.
Kányádi a Hargita megyei Nagygalambfalván született, költőként Páskándi Géza fedezte fel, 1950-ben a bukaresti Ifjúmunkás című lapban közli első versét. 1954- ben a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem Nyelv- és Irodalomtudományi Karán szerez magyar irodalom szakos tanári diplomát. Rá egy évre jelenik meg első verseskötete, a Virágzik a cseresznyefa. Egészen nyugdíjazásáig, 1990-ig a kolozsvári Napsugár című gyermeklap szerkesztője. A Magyar Művészeti Akadémia tagja. 2009-től pedig a budapesti I. kerület díszpolgára.
Grecsó Krisztián a Vasárnapi Hírekben közölt (VH, 2015. június 6.) Élnek ott című írásának részlete nemcsak a költőtől való búcsúnk most, de egyúttal világos mutatója a jelentős költészet továbbélésének is.
„Amikor látom, hogy a Romániában, Szerbiában, Szlovákiában, és a most különösen nehéz sorsú Kárpátalján meg a szórványmagyarok többi, határon túli helyein azt kell, hogy megéljék, hogy ők a többségi magyarok szemében csak a múlt, az egykor volt nagyság, és a valaha volt birtoklás fontosabb, mint ők, hogy ők vannak, dolgoznak, írnak, esztergálnak, szeretnek, és hiába, hogy ezer és ezer kilométerekre tőlünk hazaként gondolnak ránk, itt nem gondolnak rájuk sehogy, akkor úgy szégyellem magam, mint a siheder néptáncos, aki este, bepálinkázva, éteri rajongással olvasta a fali kispolcon talált Kányádi Sándor-kötetet, a rongyos papírra nyomtatott verseket a dunyhás ágyban (olyan hideg volt májusban, meg lehetett fagyni), pedig nem is tudta, hogy a költő él, hogy a modern, kortárs irodalommal találkozott, és hogy ez egy életre meg fogja változtatni, amit szerelemről, hazáról, irodalomról és a reményről gondol.”
A Herder- és Kossuth-díjas költőt várhatóan szülőfalujában, Nagygalambfalván helyezik örök nyugalomra.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
