Ezt mérte a miniszterelnök-jelölti vitáról a Publicus Intézet. - Karácsony nyerte az RTL Klub miniszterelnöki vitáját – a jobbikosoknak azonban inkább Szél Bernadett szimpatikus, persze csak Vona Gábor után.

 

Karácsony Gergely volt a legszimpatikusabb szereplője a miniszterelnök-jelölti vitának – ezt találta a Vasárnapi Hírek megbízásából mérő Publicus Intézet. A vitát valamilyen formában nyomon követők 27 százaléka az MSZP-Párbeszéd favoritját szerette a legjobban, míg a második helyen Vona Gábor végzett (a Jobbik elnökével 20 százalék szimpatizált). Szél Bernadett mindkettőjük mögött messze lemaradt 9 százalékkal. Igaz, viszonylag sokan – 44 százaléknyian – nem tudták, vagy nem akarták megmondani, kit kedvelnek a legjobban. Persze ez egyrészt jelenthet döntésképtelenséget, másrészt viszont az is előfordulhat, hogy ezt a kört a vita egyetlen szereplője sem tudta meggyőzni. Utóbbinál mindenképpen figyelembe kell venni, hogy a vitát fideszesek is nyomon követhették, a kormánypárt híveit pedig természetesen egyik résztvevő sem nyűgözte le.

Ami pedig a tartalmat illeti – azaz azt, hogy ki volt a leginkább meggyőző – nos, ebben a kategóriában is Karácsony volt az első, 27 százalékkal. Csakhogy itt már szorosabb a mezőny: Vona Gágor eredménye 19, míg Széle Bernadetté 18 százalék. Ami meglehetősen érdekes, hogy az MSZP-Párbeszéd tábornak magától értetődően Karácsony Gergely volt a legszimpatikusabb 76 százalékkal, illetve Vona – igaz, mindössze nyolc százalék erejéig.

Ez a választói kör azonban Szél Bernadettet nem tekinti hitelesnek. Nem úgy a Jobbik tábora, amelyik Vonát 73 százalékos arányban tartotta meggyőzőnek, míg 27 százaléka leginkább Szél Bernadettnek hitt. (Megjegyzendő: ez nem csoda, hiszen Karácsony világossá tette, nem kormányozna koalícióban a Jobbikkal, Vona pedig deklarálta, hogy szívesen regnálna együtt az LMP-vel.)

Ami viszont nagyon fontos: a jelek szerint mindhárom jelölt hasonló eséllyel játszhat a bizonytalanokra – ugyanis ennek a körnek 13 százaléka Karácsony mondanivalóját szerette a legjobban, ám az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltjének eredményétől Vona mindössze egy, Szél pedig két százalékponttal maradt el. A bizonytalanok 63 százaléka azonban nem tudta, vagy nem akarta megmondani, kit tartott a legmeggyőzőbbnek.

Márpedig az aktív bizonytalanok (mintegy 900 ezer ember) 45 százaléka gyakorlatilag a szavazófülkében dönti majd el, melyik jelölt neve mellé húzza az X-et és 25 százaléka látta, vagy követte valamilyen formában nyomon a miniszterelnök-jelölti vitát.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!