Továbbra is teljes a bizonytalanság Katalónia ügyében. Az autonóm régió kikiáltaná függetlenségét, de a spanyol központi kormányzat minden eszközzel akadályozza az elszakadást. Az alkotmánybíróság felfüggesztette a katalán parlament hétfőre összehívott rendkívüli ülését, amelyet így törvényesen nem lehet megtartani.

A napirend szerint Carles Puigdemont katalán kormányfő értékelné a múlt vasárnapi népszavazást, de lehetséges, hogy egyúttal ki is kiáltanák Katalónia függetlenné válását Spanyolországtól. A népszavazásról szóló törvény értelmében a parlament a hivatalos végeredmény közzététele után 48 órán belül elfogadja az elszakadásról szóló határozatot. A madridi alkotmánybíróság által felfüggesztett, ezért törvénytelen népszavazás előzetes eredményei szerint a jogosultak 42,3 százaléka vett részt a referendumon, közülük 90 százalék, több mint 2 millió ember támogatta a különválást. A rendőrség erőszakos fellépése miatt 840 ember sérült meg a voksolás napján. Hétfőre nagyszabású utcai megmozdulást terveznek a katalán parlament elé a függetlenség hívei, egy nappal korábban, vasárnap a Spanyolország egysége mellett tüntetők készülnek felvonulni Barcelonában.

Államellenes zendüléssel vádolják a katalán rendőrség főnökét a spanyol hatóságok. Josep Lluis Trapero Madridban áll bíróság elé. A vád szerint a Trapero parancsnoksága alatt álló Mossos d’Esquadrának kellett volna megvédenie a Katalóniába vezényelt spanyol rendőröket a múlt vasárnapi népszavazás idején. Zendülésért akár 15 év börtön is kiszabható a spanyol törvények szerint, de a Franco-diktatúra óta nem alkalmazták ezt a paragrafust. Trapero egyébként országos elismertségre tett szert a nyári terrortámadások után, mert nyomozói gyorsan hatástalanították az iszlamista merénylőket.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!