Nem csak a kutyákat dobják az utcára.

 
Fotó: Mészáros Mátyás, Kisalföld

A héten egy 10 kilós amerikai aligátorteknős került elő egy győri csatornából (képünkön). Hobbiállatként tarthatták, ám már régen a kanálisban élhetett; hal és rák helyett patkányhúsra fanyalodhatott. Befogadja a város állatkertje. A budapesti zoo viszont már megelégelte a felelőtlen állattartókat, köszönik, de öt éve nem kérnek már húsvét után „lejárt” nyuszikat sem. Bár végszükség esetén befogad házi kedvenceket a Szegedi Vadaspark, de csak külön igazgatói engedéllyel, de a kígyókat, teknősöket ők is átveszik, mert azok a hazai természetben károkat okozhatnak és veszélyesek lehetnek. Sok csempészett és lefoglalt állat is él a vadasparkban: a hatóságoktól évi 500-1000 papagáj, énekesmadár és görög teknős érkezik, de jött már így több keselyű, sőt, két majom is.

Az állatmenhelyek a kipenderített kedvenceknek adnak menedéket, élelmet, állatorvosi ellátást. A Noé Állatotthon például 30 faj egyedeit fogadja be: tavaly 1800 jószágot mentettek meg és adtak örökbe. A védett és a tiltólistán szereplő fajok – mint az ökológiai egyensúlyra veszélyes vörösfülű ékszerteknősök – viszont nem tarthatók magánháznál. Örökös bentlakó itt Bruce, az epilepsziás aranysakál, Sas, az áramütés után röpképtelen egerészölyv, a gázolást túlélt Mosógép nevű róka és Kári, a baleseti rokkant vetési varjú. Zafír, a királypiton, az utcán talált öt névtelen zebrapinty és Figaro, az albérlő által Rákosmentén magára hagyott hím nimfapapagáj is itt él. Két ékszer- és egy térképteknőst a gazdájuk adott be, azzal: kinőtték a lakást. A kiásott borzkölykökön, Melákon és a testvérén egy somogyi férfi trenírozta a kutyáit, míg a rendőrök nem kérték az otthon segítségét. Sokszor a kölykökkel nem tud mit kezdeni a gazda: Pepe, a szkunk, Pikula, az ormányos medve – mindkettő egy magán állattartótól – és a mosómaci ikrek, Macera és Makranc, egy „családi” mosómedvepár utódai „túlszaporulat” eredményeként kötöttek itt ki. Ám a befogadott állatok szaporításáról szó sem lehet, ivartalanítják őket – árulta el Schneider Kinga, a Noé szóvivője.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!