Csillagvizsgáló, rakétakilövő, esetleg űrhajó? – kicsit mindegyikre emlékeztet a Budapest 11. kerületében található református templom, ami a hazai modern építészet egyik legérdekesebb darabja. Templomtól, még ha a 20. században épült is, szokatlan, hogy úgy nézzen ki, mintha idegenek űrhajója hajtott volna végre kényszerleszállást a kelenföldi panelek tövében.

 
Városban rovatunkban - Fotó: Lakos Gábor


A 16 méter magas, 45 fokos szögben megdöntött, hatszög alakú, óriási fémhasábszerű épület egy kis térre ékelődött be. Az egyik oldalán a még a '30-as években épült kétszintes polgári házak, a másik oldalon a '60-as, '70-es évek lakótelepeinek hatszintes tömbjei ölelik körbe. A templom nem csak kívülről lélegzetelállító: a kívülről alumíniumlemezekkel borított, rácsszerkezetes héj belülről olyan, mintha egy molekulamodell belsejébe csöppentünk volna.

Az épület nem kevésbé volt meghökkentő annak idején sem, amikor a '70-es évek végén, a '80-as évek elején megépült Szabó István, Ybl-díjas építész tervei alapján, aki egyébként több református és katolikus templomot is tervezett országszerte.

A futurisztikus formát jórészt a spórolás kényszere okozta, mivel a templom kevés pénzből, közadakozásból épült, a kiállítási pavilonoknál használt, csillagszerűen egymáshoz kapcsolódó tartószerkezeti elemek pedig olcsón, viszonylag nagy terek létrehozását engedték meg.

Érdekesség, hogy az Algéria fővárosába két stadiont is tervező Szabó István egy másik munkája – Budapest első, 1948 után épült temploma –, a farkasréti Mindenszentek-templom jelentős szerepet játszott a kádári vezetés és az egyház közötti feszült viszony konszolidálásában. Kádár János 1977- ben látogatta meg VI. Pált, akinek a Mindenszentek-templom képét vitte ajándékba, bizonyítandó a hazai vallásszabadságot.

A pápa pedig áldást küldött a tervezőnek, aki ezután megkapta az Ybl-díjat, először szakrális épületért a díj addigi történetében. A templom mellé egyfajta térplasztikaként hasonlóan különleges, harang nélkül is működő, hangot kiadó harangtorony került hajlított acélcsövekből.

 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!