Tíz új óriásplakátszlogennel támad a Magyar Kétfarkú Kutya Párt. A második plakátkampányról a párt elnökével, Kovács Gergővel beszélgettünk.
– Ki találta ki az új szlogeneket?
– Nagyjából tíz párttársammal együtt agyaltuk ki a szövegeket, talán viccesebbre sikerültek, mint az első eresztés. A menekültkérdés van a fókuszban, Szent István-i, illetve egyéb idézetek most nincsenek. Nem a sértegetés a célunk, szeretnénk elvenni a kormány kedvét az uszítástól, érintse az bármely kisebbséget. Szerencsére úgy tűnik, a negatív propagandára most a többség nem vevő, hiszen a kutatások szerint az emberek nagy része elutasítja a kerítést.
– Hol és meddig láthatók a plakátok?
– Két hétig virít ez az új, 350 darab plakát országszerte. A legtöbb a főváros III., IX., X. és XIV. kerületében van, de szinte minden kerületben sikerült elhelyezni párat és persze vidéken is. Az első eresztéssel együtt összesen 850 plakátunk látható.
– Ha már a számok: mennyi pénzt sikerült összegyűjteni?
– Több mint hétezer ember küldött mintegy 33 millió forintot. A második plakátkampányra 11 millió maradt.
– Mit gondol, miért nyúltak ennyien a zsebükbe?
– Zavarja őket az ő pénzükből finanszírozott gyűlöletkampány, a kisebbségek állandó vegzálása, az uszítás és a sértegetés.
– Milyen visszajelzéseket kaptak a plakátragasztóiktól? Történt- e plakátrongálás?
– Tudtommal nem bántották egyik emberünket sem és talán négy plakát „sérült” csak meg. Az egyikre azt firkálták, hogy „Soros-pénz” – ezzel persze nincs baj, szeretem az ilyen releváns kritikákat. A felcsútiba és még két másikba pedig beletéptek.
– Tervezik, hogy a Fidesz új, „hurráoptimista”, az adófizetőknek 600 milliójába kerülő plakátjaira is reagálnak majd?
– Elképzelhető, hogy egy harmadik hullámban mi is eldicsekszünk a pártunk eddig elért eredményeivel, például a kisebb gravitációval, az épülő űrállomásokkal vagy az örök élet titkával.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!