Kezeket kérek szülinapra! - Réka 'Nagy küzdő, csak végső esetben kér segítséget'

Réka jó tanuló, imád biciklizni, kitűnően bánik a ceruzával – és jobbkezes. Pedig nincs is jobb keze. Pontosabban karja van, de a kézfeje hiányzik. Így született. „Nem volt genetikai problémánk, csak éppen valami történt a terhesség alatt – meséli Daniela, Réka mamája. – A szülésnél mondta az orvos, hogy anyuka, ne ijedjen meg, de a gyereknek nincs keze. Pánikba estem: nincs keze? Aztán kezembe fogtam a pici babát, és láttam, hogy csak a kézfeje hiányzik. Azt hiszem, akkor én voltam az egyetlen, akinek ez nem okozott akkora traumát. Biztos voltam benne, hogy Rékával minden rendben lesz.” Rendben is lett.

A kislány megtanult boldogulni a világban.

„Nagy küzdő, csak végső esetben kér segítséget” – mondja Daniela. Réka szülei fél évvel ezelőtt egy Facebook- bejegyzésben találkoztak először az e-NABLE Magyarországgal. Egy csapat lelkes önkéntessel, akik a ma még újdonságnak számító háromdimenziós (3D) nyomtatással állítanak elő végtagprotéziseket.

Az ép emberek számára talán különösnek tűnik, de Réka nem akart műkezet.

Pontosabban nem olyat akart, amit a filmekben látni, amivel fogni vagy akár írni is lehet. Neki az a kéz tetszett, amelyikre sínek segítségével különböző rátéteket lehet ráhelyezni. „Szerettem volna életemben először úgy kártyázni, mint a többiek – mondja. – Ehhez viszont a rendes kéz nem jó. Olyan kell, amibe beleállíthatom a lapokat is.”

Érdekes szempont, de érthető. Réka egész életét a jobb keze nélkül élte le, és szinte mindent képes megcsinálni anélkül is. Miközben beszélgettünk, épp egy szelet csokoládét bontott ki boszorkányos ügyességgel. Hiába, ahol hárman vannak testvérek, ott fontos szempont a gyorsaság.

Ki tudja, kié lesz a csoki, ha az ember nem elég gyors.

A szülők azonnal írtak a csapatnak, és elkezdődött a munka. „A kártyatartó volt az alap. E mellé találtuk ki a legórátétet, így egyszerre két játék is elérhető lesz a számára.” Ezt már Sztojanov Krisztián, az e-NABLE Magyarország egyik önkéntese meséli. „Fontos megjegyezni, hogy amit mi készítünk, az nem orvosi protézis, nem orvos írja fel, és tb-támogatás sincs rajta. Nem is arra készülnek, hogy finom mozdulatokat végezhessenek vele. Inkább azért fontos, mert segítségével teljes lehet viselőjének testképe.”

Apropó, testkép. Bence, egy kilencéves kisfiú, aki először kapott tőlük kezet, mesélte, hogy az iskolában a nagyobbak elkérték tőle, ő pedig büszkén mutogatta mindenkinek. Életében először foglalkoztak vele a felsősök, és ő büszke volt, hogy „ilyen spéci cucca” van.

Réka kétféle protézist is kap. Az egyik – amit ottjártunkkor vehetett birtokba – az úgynevezett utility (speciális célokra használható) kéz. Lesz majd egy másik is, amelyik könyökkel, felkarral működik.

Azzal olyasmit is meg tud fogni, mint egy pohár.

Az e-NABLE – ahogy a legtöbb hasonló innováció – az Amerikai Egyesült Államokból indult el. Pontosabban az óceán két végéből egyszerre. A hivatalos sztori szerint egy dél-afrikai asztalos munka közben elvesztette néhány ujját, és a biztosítása nem fedezte a drága bionikus protézist, úgyhogy elkezdett kutakodni a neten valami alternatív megoldás után.

Így talált rá egy csapat cosplayes figurára. A cosplay a costume (ruha, beöltözés) és a play (játék) összevonásából keletkezett, és olyan „őrülteket” jelent, akik eredeti kosztümökben játszanak el különféle történeteket.

Egyikük, egy amerikai fazon speciális műkezet tett fel Facebook-oldalára, amelyet 3D-nyomtatóval készített.

Az asztalos megkérdezte tőle, nem csinálna-e neki is valami hasonlót. E-mailek tucatjai jöttek-mentek, mértek, számoltak, próbáltak, majd elkészült az első prototípus.

A csoport azóta több ezer taggal bővült, és elsősorban végtaghiányos gyerekeknek készítenek protéziseket. A tervrajzokat pedig ingyenesen hozzáférhetővé teszik az alapítvány oldalán. Vagyis bárki, akinek van 3D-s nyomtatója, és rászán néhány órát a technológia tanulmányozására, készíthet ilyet.

„A közhiedelemmel ellentétben ez nem megfizethetetlen technológia – mondja Krisztián. – A Rékáéhoz hasonló kezet egy középkategóriás, vagyis százezer forint körüli nyomtatón elő lehet állítani.  Az alapanyagköltség néhány ezer forint, vagyis, ha nem számítjuk az önkéntesek munkadíját, tényleg nem vagyonokról beszélünk.”

A magyarországi önkéntesek zömében számítástechnikával foglalkozó szakemberek, de van köztük ipari formatervező, egyetemista, sőt középiskolás is. Egyikük, a Réka kézpótlását szervező Alexa a Nők a tudományban nevű szervezet diák nagykövete. Orvos akart lenni, de most a Műegyetemre készül. „Anyukám aneszteziológus, éppen ezért nem engedte, hogy én is orvos legyek – mondja. – Én viszont az embereknek akarok segíteni, így találtam rá az e-NABLE-re. Ez már majdnem olyan, mintha gyógyítanék.”

Miközben Réka családjával Alexandra tartotta a kapcsolatot, a kislány kezét egy másik önkéntes, András készítette el. András villamosmérnök. Néhány éve vett egy 3D-s nyomtatót. „Először érdekes volt, de aztán meguntam a sok teljesen fölösleges bizbaszt és dekorációt, amit a barátaim rendeltek. Szerettem volna valami hasznosat csinálni” – magyarázza az önkénteskedését.

Krisztiánék fontosnak és hasznosnak gondolják, amit csinálnak, de szeretnének előrelépni. Ezért is jött jól nekik a Pécsi Tudományegyetem megkeresése. Ott már évek óta végeznek kutatásokat a 3D-s nyomtatás orvosi lehetőségeiről. A cél, hogy ezzel a technológiával valódi, bionikus (vagyis idegvezérelt) protéziseket is készítsenek.

Közben megérkezik egy tévéstáb, és Réka meg Daniela profi módon nyilatkozik. Aztán a dinószínű új kéz büszke tulajdonosa bocsánatot kér, és elrohan. Egy perc múlva már egy fémdobozzal rohangál körbe az önkéntesek között. „Vegyetek sütit! Én csináltam, a kezemért cserébe!”

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!